Prológus
Zack
Fordította: Jane
A
magasban lévő lámpák kialszanak, és a klub teljes sötétségbe borulna, ha a
színpad szélén nem lenne süllyesztett világítás körös-körül. Lehuppanok a
székemre és jól a fejembe húzom a baseball sapkámat. Ettől egy picit hátra kell
billentenem a fejem, hogy nézni tudjam az előadást, de legalább elrejti az
arcom nagy részét. A szakáll, amit az elmúlt hónapokban növesztettem is segít
abban, hogy elrejtsem az ismerős arcomat.
Nem
akarom, hogy felismerjenek.
Nem
akarom, hogy lássák és rádöbbenjenek, hogy milyen mélyre is süllyedt Zack
Grantham.
Egy
dögös, mély techno hang kezd először halkan, majd egyre hangosabban dübörögni.
Pár füttyentés hangja süvít át a levegőn, egyik olyan, mintha máris kifütyülés
lenne. Az elsötétített színpad hátuljából, hullámokban kezd feltörni a füst és
a köd, miközben a mozgó reflektorok beindulva körkörösen kezdenek el forogni.
Az ébenfekete függönyök enyhe lebbenése az egyetlen jele annak, hogy valami
készülőben van.
Egy
gyors pillantást vetek a telefonomra, ami az előttem lévő asztalon hever, és látom,
hogy majdnem éjfél van. Elérkezett az idő az este nagy fináléjára. A pillanat,
amire az összes részeg, kanos, gazdag fickó várt az Arany páholyban.
Nem
veszek tudomást a telefonomról, legurítom a tequillát, tekintetem a színpadra
emelem, miközben leteszem a poharat. Amikor a zene eléri a tetőpontot, akkor
egy vékony, de izmos meztelen láb jelenik meg, egy szemtelenül magassarkú
cipőben, és kikandikál a függönyök közül… feszes comb és vádli, spiccbe előre
feszülő lábfej. A füttyögések és kiabálások egyre hangosabbak, de én
érdektelenül nézem.
A
meztelen láb tulajdonosa magasabbra emeli a térdét, aztán teljes mértékben
kinyújtja… méltóságteljesen tartja ott, ahogy a zene lassú ütemre vált.
Egy
pillanatig úgy marad.
Mindenki
arra vár, hogy lássa mi fog következni. A függönyök szétnyílnak, amint a zene
basszus ütemei dübörögni kezdenek a klubban, és a lenyűgözően szép, hullámos szőke
hajú nő kilép a színpadra.Az agyam éppen csak konstatálja a fehér inget, a
fekete fedorát a fején, és a nő máris megfogja az ingje két szélét és egy erős
húzással széttépi azt. Szép, kerek és feltehetően valódi mellek tárulnak fel, lenyűgözően
meztelenek és ruganyosak.
Száz
kanos férfi kezd el őrjöngeni és biztos vagyok benne, hogy a legtöbbjüknek már
merevedése van.
A
táncosnő, akit véletlenül ismerek, Candi Apple néven fut – és igen Candi, így-i betűvel – magabiztosan odasétált a
színpad elején lévő rúdhoz.
Csípője
ringott, nyelve végigsiklott a telt alsó ajkán, haja vadul szállt a padlóba
beépített szélgéptől.
Jobb
kezével elkapja a rudat, behajlítja a térdét… majd úgy guggol le, hogy a feneke
majdnem a földet súrolja. Lábai szélesen szét vannak tárva és a forgó stroboszkópos
fény megcsillan az ezüstös flitterekkel borított kis anyagon, amely a lába
közötti részt takarja. Candi köröz a csípőjével, vonaglik a rúdon… pont ott
előttem. Sötét szemei felmérik a színpad körül ülő férfiakat, azt latolgatja,
hogy melyikük tejelhet a legjobban. Tekintete átsiklik fölöttem, mert nem
szorongatok az ujjaim között bankókat, nem integetek vele, odahívva őt, hogy
bedugjam a tangája pántjába.
A műsor
folytatódik, és én tovább nézem… azt kívánom, hogy a testem érezzen valamit.
Reméltem, hogy egy merevedés bizonyítani fogja, hogy nem vagyok halott, de akár
az ágyékomban érzett kis vágy szikrával is megelégedtem volna. A pokolba is,
ölni tudnék egy rám törő gyomorrontásért, bármilyen kibaszott kis apróságért,
ami azt mutatja, tudok reagálni valamire.
De
semmi nem történt.
A jobb
csuklómban lévő fájdalom elvonja a figyelmem a mellekről és seggekről, összeszorítom
az öklömet, majd kinyitom, hogy lazítsak a görcsön, végül erősen megrázom.
Végül is az elmúlt négy hónap alatt a csuklóm egészen jól helyre jött. A
csavarokat és lemezeket eltávolították, a fizikoterápiát is végig csináltam, és
fizikailag is erős vagyok. Persze, most fáj a csuklóm, mert egy ideje
szorongatom a karosszéket, arra várva, hogy talán Candi Apple lehet az, aki
visszahoz az életbe. Szerencsére ez csak egy pillanatnyi fájdalom, és nem folyamatos.A
csapat ortopédusa, Mark Godson, és Pretore edző is zöld utat adott. Jövő héttől
kezdődően újra elkezdek edzeni a többiekkel, és ha szerencsém lesz, akkor nemsokára
pályára kerülök… a kezdő ötös balszélsőjeként a második sorban a Cold Fury
csapatában.
Belül
halottnak érzem magam, az a képességem, hogy valami iránt érdeklődjek, úgy
tűnik, hogy eltűnt, de két dolog miatt voltam képes létezni. Annak a
lehetősége, hogy újra hokizhatok, és, ami még ennél is fontosabb volt, a fiam,
Ben.
Egy
fénysugarat látok a szemem sarkából, és látom, hogy a telefonom felvillan.
Megragadom és összerándulok a dühös üzenettől, amit a testvérem, Delaney,
küldött.
Mi a fasz, Zack? Elmész tejért, egy órája
odavagy és még mindig nem értél vissza. Hol vagy?
Elönt a
bűntudat, és konstatálom, hogy végre érzek egy
érzelmet. De ugyanakkor… a bűntudat felismerése és elfogadása nem esett
nehezemre az elmúlt négy hónap alatt. Azon tűnődöm, hogy hogyan reagálna
Delaney, ha azt írnám vissza: Egy
sztriptíz klubban vagyok. Remélem, hogy Candi Apple fel tud izgatni.
Eldobná
az agyát, az már biztos.
Felállok
az asztaltól, figyelmen kívül hagyom a színpadon lévő Apple kisasszonyt.
Kihalászok egy 5 dolláros bankót és az asztalra dobom a pincérnőnek. Már adtam
neki borravalót, amikor kihozta a tequilámat, mivel elég gyors volt és kedves,
és a francba is, jó segge volt, így nem árt egy második kör borravaló. Hátra
sem pillantva, magam mögött hagyom a fényeket, zenét és az ugráló melleket,
abszolút semmit nem érzek ezután az élmény után, csupán egy kis égető érzést a
gyomromban a korábban megivott piától.
Amint
kilépek a klubból és beülök az autómba, tárcsázom Delaney-t.
Első
csörgés után felveszi.
– Kibaszottul
a frászt hoztad rám. Jól vagy?
– Ja
– motyogom, miközben ráadom a gyújtást az autóra és várom, hogy a Bluetooth
csatlakozzon. Amint meghallom a halk kattanást, ami azt jelzi, hogy kihangosításra
került, indítok, miközben beszélek.
– Csak
kocsikázgattam… gondolkodtam.
Hallom,
ahogy együtt érzően kifújja a levegőt, de a hangja gyengéd.
– Rendben,
csak menj haza.
– Ben
jól van? – kérdezem.
– Jól
van, alszik. Átnézted azoknak a jelentkezőknek a listáját, akiket
kiválasztottam?
Kezem a
kormányra szorul, és egy apró fájdalom sugár cikázik át a csuklómon, egy olyan
fájdalom, amit soha nem vallanék be a csapat orvosának, ezért csak figyelmen kívül
hagyom, miközben beszélek.
– Még
nem.
– Holnap
– mondja Delaney szigorúan. – Holnap döntened kell.
– Tudom
– dünnyögöm, mert rájövök, hogy az időhúzásnak és a láblógatásnak lejárt az ideje.
– Ígérem. Holnap.
– Rendben
– mondja gyengéden. – Ez már haladás.
Mást
nem mondok, az agyam így is kezd kikapcsolni. Már annak a gondolatát is
gyűlölöm, hogy selejteznem kell az általa választott babyszitterek között, mert
ez azt jelenti, hogy minden végleges… Hogy Gina tényleg halott, és Ben anyukája
már soha nem tér vissza. Az én elmémben, ezzel az utolsó szöget is beverem a
koporsójába.
– Szeretlek
– mondja Delaney szinte kétségbeesetten.
Az
ajkamba harapok… keményen, érzem, ahogy a fogaim ráfognak az érzékeny húsra.
– Dettó
– válaszolom rekedten.
Egyszerűen
képtelen vagyok kimondani és kimutatni a szeretetem a nővéremnek, a nőnek, aki
a támaszom volt az elmúlt négy hónapban, amióta Gina meghalt. Bontom a hívást,és
kifejezéstelen arccal nézek ki a szélvédőn. Robotpilótába váltok, és úgy
vezetek hazáig.
Az autóm csendes belsejében egy kéretlen,
szarkasztikus horkantás szakad ki belőlem, és aztán gúnyosan kuncogok. Otthon.
Egy
vicc.
Az
ötszobás házam a Marchand úton olyan, mint egy börtön, a falak nyomasztóan
nehezednek rám, mintha megfullasztanának, és ezért keresek fel Candi Apple nevű
táncosnőket az éjszaka közepén. Otthon nem tudok menekülni az emlékeimtől, a
bűntudatom felemészt, ahogy nézem Gina képeit szerte a lakásban, és minden nap
ahelyett, hogy felülemelkednék a fájdalmamon, inkább egyre mélyebbre szippant
be. Utálom ezt a kibaszott házat, és nagyjából kibékültem a gondolattal, hogy
eladom. Talán ha elköltözöm, akkor az segít megszabadulni a szellemektől, és
lehetőséget ad arra, hogy Ben és én új lappal indítsunk.
Ha nem
lenne Ben…
Gyönyörű,
szőke hajú, kék szemű Ben.
Gina
kiköpött mása.
A
kisfiam, aki úgy tűnik, hogy egészen jól visszarázódott azután, hogy
elveszítette az anyukáját, aki nagy vigyorokat villant rám és, aki esténként a
kanapén összebújik velem. Ha ő nem lenne…
Nem,
gondolni sem akarok arra, hogy hol lennék, vagy mi lenne velem, ha nem lenne
Ben. Hagynom kell magamnak, hogy kiélvezzem és hálás legyek azért, hogy az
enyém a világ legcsodálatosabb gyereke és, hogy ő az egyetlen oka annak, hogy
még van bennem némi vágy az iránt, hogy érezzek valamit. Az a tény, hogy a
gyerekem iránt tiszta és feltétel nélküli szeretetet érzek, még nem jelenti
azt, hogy a lényem többi részével ki vagyok békülve. Tisztában vagyok vele, hogy
Bennek szüksége lesz útmutatásra a Gina nélküli életben, és elég okos vagyok
ahhoz, hogy tudjam, hogy ha nem kapom össze magam az ő érdekében, akkor rohadt
nagy eséllyel az ő életét is elbaszom.
Így
csak az egyetlen általam ismert módszerhez folyamodok, felkutatom a világ Candi
Apple-eit, és mélyre ások, valami olyat keresve, ami egy szemernyi kis
érdeklődést is felvillant a gyerekemen és a hoki karrieremen kívül.
Mély
levegőt veszek és a külső sávba hajtok, ami Raleigh körül megy, majd kifújom az
eddig bent tartott levegőt. Igen, holnap el kell kezdenem végre kihúzni a fejem
a seggemből. Azt is tudom, hogy az első dolog, amit meg kell tennem, hogy
kiválasztom a Delaney által elküldött jelentkezők listája közül a Bennek
megfelelő dadust. Ha jövő héten elkezdem az edzést, akkor szükségem lesz
segítségre.
Delaney
itt volt Raleigh-ben az elmúlt héten, hogy meginterjúvolja a jelölteket és
leellenőrizze a referenciáikat. Három jelöltre szűkítette a listát, és míg
engem különösképpen nem izgat, hogy kit válasszak, a fiam érdekében meg kell
bizonyosodnom arról, hogy a megfelelő embert választom a feladatra. Teljes
mértékben megbízom Delaney-ben, de tudom, hogy érdeklődést kell mutatnom…
legalább a nővérem lelki békéje miatt. Holnapután visszamegy Manhattanbe, ahol
pénzügyi elemzőként dolgozik, és nem hagyhatom, hogy miattam és Ben miatt
aggódva menjen vissza.
Feldühít,
hogy dadát kell választanom, mert úgy érezem, hogy Gina helyére keresek
helyettest… új anyukát alkalmazok a fiamnak. Mélyen legbelül a racionális énem
tudja, hogy ez nem igaz. Az elmúlt négy hónap alatt, amíg lábadoztam a csukló
sérülésemből, teljesen jól elláttam Bent egyedül is, de esélytelen, hogy
egyedülálló szülőként boldoguljak Bennel, amikor a karrierem nagy részét úton
töltöm. Olyan valakire lesz szükségem, aki a nap huszonnégy órájában ott lesz
vele, amikor én nem vagyok otthon, és valaki olyan kell, aki megbízható.
Szóval,
holnap el fogom végezni ezt a feladatot, és jól átgondolva választok a jelöltek
közül. Majd ha ez megvan, akkor elkezdődhet az ismerkedési folyamat az új nő és
a fiam között, azzal a nővel, aki gondoskodni fog róla és az új anya figura
lesz az életében.
Ettől a
gondolattól fájdalom önti el a mellkasomat, és míg tudom, hogy igazságos, de
egy kis részem máris utálja ezt a nőt, mert ebben a tekintetben át fogja venni Gina
szerepét.
Első fejezet
Zack
Fordította: Jane
A csengő épp akkor szólal meg, amikor egyik kezemmel
a palacsintát akarom megfordítani, a másikkal meg próbálom félrehúzni a bacont.
A palacsinta végül összeragad, alkaromat beleütöm a serpenyő szélébe. Esküszöm
hallom, ahogy a bőröm sercegő hangot ad ki a hirtelen érintéstől.
– Bassza meg! – hirtelen hátra húzódok, elejtem
a villát és a spatulát is, szerencsére Ben a másik szobában játszik, így nem
hallja, hogy káromkodok. Folyamatos küzdelmet jelent számomra, hogy vigyázzak a
számra, amikor a gyerekem közelében vagyok.
Rácsapok a gombokra, teljesen elzárom a hatalmas elektromos
serpenyő alatt a hőt – azt, amivel már egy ideje küzdök –, majd óvatosan
megdörzsölöm a karomon lévő égési sérülést, miközben a bejárati ajtóhoz megyek.
Ahogy befordulok a konyhából a nappaliba, belerúgok Ben hatalmas dömperébe,
amitől egy újabb sor káromkodás hagyja el a számat, ahogy az ajtó felé ugrálok.
A bejárati ajtóm mézszínű tölgyfából készült,
közepén egy hatalmas virágmintákkal díszített üveg berakás van. Gina
választotta ezt és rakatta be, azt állítva, hogy így sokkal több fény fog
bejutni. Úgy gondoltam, hogy egy kicsit csajos, de nem szálltam vele vitába. A
ház az ő területe volt.
Az üvegen keresztül látom az ajtó másik felén lévő
látogatót, de a részletek nem rajzolódnak ki a ferde bevágások és részlegesen
ködös üveg miatt, ami miatt az alak eltorzul. De tisztában vagyok vele, hogy ki
az.
Ben új dadusa.
Roberta Francis.
Ő
volt Delaney fő választása, és miután átfutottam a jelentkezési lapját, ott
kellett ülnöm és végig hallgatnom a testvérem lelkesedését és áradozását.
Delaney úgy érezte, hogy minden tekintetben tökéletes választás. Fantasztikusan
viselkedik a gyerekekkel, egy ideig a három unokaöccse felnevelésében is
segített. Ugyanakkor egyetemista volt, rugalmas beosztással. Delaney csak
mondta és mondta a magáét, de én figyelmen kívül hagytam őt, és elkezdtem azon
gondolkodni, hogy mennyi mindent kell még tennem, hogy készen álljon a ház
arra, hogy piacra dobjam. Komolyan fontolgattam, hogy eladom. Talán távolabb
költözni, venni egy telket, Bennek egy kutyát.
Végül
félbeszakítottam Delaney-t. – Tökéletesnek tűnik. Maradjunk nála.
És most, ahogy készen állok rá, hogy kinyissam az
ajtót és beengedjek egy nőt a házamba, akin nagy lesz a felelősség, hogy
segítsen gondoskodni a fiamról, hirtelen rádöbbenek, hogy semmit sem tudok
róla, csak a nevét és egy halovány emléket arról, hogy tanul és segített az
unokaöccsei felnevelésében.
Kibaszottul
mesés! Csodás módja annak, hogy felelős és mindenben beavatott szülő legyél,
Zack!
Az egyetlen mentőöve a pillanatnak, hogy Delaney
alaposan kifaggatta a lányt, leellenőrizte a referenciáit, és abszolút el volt
ragadtatva tőle. Bízom Delaney-ben, szóval minden rendben lesz. Valójában
csodálatos lesz.
Bárcsak hittem volna magamban.
Kitárom az ajtót és vetek egy pillantást arra a
nőre, aki be fog költözni a házamba és gondoskodni fog a fiamról. Nem tudom,
hogy mire számítottam, de nem erre.
Delaney ömlengése után, azt vártam, hogy
szuperhős köpenyt fog viselni, vagy legalább egy fényes arany glóriát és
hatalmas angyalszárnyakat.
E helyett… nos, eléggé jelentéktelen.
Felnéz rám, kristály kék szemei körül nincs semmi
smink, és barna, műanyag keretes szemüveg veszi körül. Haja sötét, hajpánttal
van hátra fogva és fel van csavarva, így fogalmam sincs, hogy milyen hosszú.
Alacsony, alig ér a vállamig, és egy hatalmas, iszonyatosan kikopott piros NC
állami melegítő felsőt visel és bő farmert, ami úgy néz ki, mintha két mérettel
nagyobb lenne. Egy régi hátizsák és egy eléggé viseltes tornacipő teszik
teljessé a ruházatát.
– Roberta? – kérdezem hezitálva, mert hirtelen
azon kezdek el gondolkodni, hogy lehet egy adomány gyűjtőhöz van szerencsém…
vagy egy hajléktalan valaki, aki élelemért könyörög. Ahogy a ruhák teljesen
elnyelik, olyan, mintha éhezne a sok anyag alatt. Egy jókedvű félmosolyt küld
felém és felém nyújtja a törékeny kezét. A melegítője annyira nagy, hogy az
ujja fel van tűrve a csuklójánál.
– Igazából… a Kate-t használom. Roberta az
első nevem, amit apám után kaptam, akit Robertnek hívtak, de komolyan… ki ne
utálná ezt a nevet? Így a középső nevem használom a Kathrynt. Ezért
lerövidítettem Kate-re, mivel a Kathryn annyira… nem is tudom, milyennek
hangzik… mint valami katolikus szent vagy valami hozzá hasonló, pedig nem is
vagyok katolikus. Baptistának neveltek, de én igazából nem járok már templomba,
így…
Szünetet tart… mély levegőt vesz. A mosolya az
illemtudóból átvált álcázott vigyorrá, aztán bocsánatkérően megvonja a vállát.
– Ne haragudj… Ideges vagyok és hajlamos
vagyok össze-vissza csacsogni olyankor.
Teljes csendben és döbbenten pislogok rá. Fogalmam
sincs, hogy mit gondoljak erről a fura nőről… vagy lányról, mert inkább az, mivel nagyon fiatalnak néz ki.
– Hány éves vagy? – kérdezem gyanakvóan,
miközben neki még mindig ott lóg a keze felém nyújtva.
– Huszonhárom – mondja. – Delaney nem mesélt
rólam? Tudtad, hogy jövök ma, igaz?
– Hát… de, említette. De azt hiszem nem
rémlett, hogy említést tett volna a korodról – motyogom.
Kate egy aprót lép előre még inkább felém
lengetve a kezét, és szigorúan néz rám.
– Örülök, hogy megismerhetlek.
Hangja lágy, és van benne némi déli akcentus. Nem
emlékszem, hogy Delaney mondta-e, hogy honnan származik. Bassza meg… Semmire sem emlékszem abból, amit mondott.
Vonakodva rázom meg a kezét. Picike keze van, a
csontjai is nagyon vékonynak tűnnek, de a szorítása erős és határozott.
– Ja… Én is örülök – mondom egykedvűen.
Elengedjük egymás kezét és csak nézzük egymást.
Tekintete rám szegeződik, némi kíváncsiság árad belőle. Azon tűnődöm, hogy
vajon mi a franc érdekli. Biztos vagyok benne, hogy Delaney beavatta a
helyzetembe és abba is, hogy mire van szükségem.
A fenébe is,
ez a lány, nos, bassza meg, nő, eléggé… furcsa.
Ez a kocka kinézet, amit magára ölt nem jár
együtt szégyenlősséggel vagy ügyetlenséggel, ami általában jellemző az ilyen
emberekre. Úgy néz ki, mint, aki szívesebben üldögélne egy tudományos
laboratóriumban, szikszalaggal összetákolt szemüvegben, zsebében tollakkal,
miközben kvantum fizikáról vagy valami hasonlóan unalmas dologról trécsel. Hol
a francban volt Delaney esze? Azt hiszem, valaki sokkal matrónához hasonló nőt
vártam, aki kötényt visel és minden nap süteményeket süt.
– Jól vagy? – kérdezi, én pedig pislogok, az
agyam teljesen üres, nem fogom fel, hogy mire gondol.
– Igen, miért? – kérdezem zavarodottan.
– Nos, úgy bámultál rám, mintha szarvakat növesztettem
volna vagy valami. Tudom, hogy nincs rajtam túl sok néznivaló, de ígérem…én
vagyok a megfelelő ember a munkára.
És az is biztos, hogy olyan ember, aki ki fogja
mondani, amire gondol, amitől még inkább esetlennek érzem magam. Általában véve
nagyon távol tartom magam az emberektől, akikkel viszont kontaktusba kerülök,
azok kesztyűs kézzel bánnak velem, így nem tudom, hogy hogyan kezeljek valakit,
aki ennyire nyílt és nyitott.
– Öhm… miért nem jössz be? – kérdezem
hirtelen. – Le kell bonyolítanom egy gyors telefonhívást, utána beszélhetünk.
– Hogyne – mondta széles mosollyal, és
valósággal irritál a jókedve. Lépek egyet hátra, hogy beengedhessem, majd
becsukom mögötte az ajtót.
Érdeklődve néz körül.
– Gyönyörű otthonod van.
Nem válaszolok neki, mert ez a ház, számomra egy
fikarcnyi szépséget sem hordoz magában. Ehelyett jobbra intek, útbaigazítom.
– Várj itt, mindjárt jövök.
Elfordulok tőle, felrohanok a bejárattól jobbra
lévő lépcsőn. Elmasírozok Ben hálószobája mellett és látom, hogy nagyon bele
van merülve egy játékba az iPadjén. Helyes, nem akarom, hogy lejöjjön, mert
fogalmam sincs, hogy mit kezdjek a lent várakozó lánnyal.
Berohanok az irodámba, ami valójában az egyik
vendégszoba, becsukom az ajtót és előkapom a telefonomat. Azonnal hívni kezdem Delaney-t.
Kurtán és gyorsan szól bele.
– Épp egy megbeszélésre tartok, gyorsan
mondd.
– Mi a fasz, Delaney? Azt hiszem hatalmas
hibát követtél el, amikor felvetted ezt a lányt.
A telefonba sóhajt, de hangja határozott.
– Egy nőt.
– Mindegy. Fura.
– Elbűvölő – mondja kedvesen.
– Az Elbűvölő
nem egy kibaszott dadushoz való mérce – sziszegek rá, az ajtóra pillantok,
remélem, hogy tényleg becsuktam. És mi
az, hogy elbűvölő? Ezt meg honnan veszi?
Delaney hangjából árad a megvetés, amikor
megszólal.
– Mi a családneve?
– Tessék? – kérdezem, mint egy idióta.
– Mi Kate családneve? – kérdezi,
kihangsúlyozva minden egyes szót.
– Dögöljek meg, ha tudom – morgok rá, az
agyam teljesen üres. Két perccel ezelőtt még tudtam, de most semmi nem ugrik
be.
– És mit tudsz a tanulmányairól?
Csendben próbálok valami információ morzsát
előkaparni.
– És a korábbi munkái? – kérdezi.
Újabb kínos csend a részemről.
– Ó, és mi van a referenciáival… mit is
mondtak róla?
– Kurvára fogalmam sincs róla, rendben? –
átkozódom frusztráltan.
– Pontosan – mondja határozottan. – Egy
kurva szót sem hallottál abból, amit valamelyik nap mondtam neked. Úgyhogy most
bíznod kell abban, hogy jó döntést hoztam és jól választottam. Tökéletes a
munkára, és emellett… Ben sokkal jobban kedvelte őt, mint a többi jelentkezőt.
Nagyszerűen viselkedett vele.
– Fura – mondom ügyefogyottan… habár tudom,
hogy hiábavaló.
– Tedd magad túl rajta – csattan fel. –
Kifogytál az időből és azonnal szükséged van valakire, mivel jövő héten kezded
az edzéseket. Hetek óta rágom a füled, hogy vedd ki a részed a
döntéshozatalból, és te minden egyes alkalommal figyelmen kívül hagytál és
elutasítottál. Szóval így jártál… övé az állás és te adsz neki egy esélyt,
megértetted?
A francba… Néha ki nem állhatom a nővéremet. Késztetést érzek
arra, hogy nyelvet öltsek rá, még így, telefonon keresztül is, de mélyen
legbelül tudom, hogy igaza van. A baleset óta teljesen szétszórt voltam fejben,
mindenben rá támaszkodtam és rá hagyatkoztam. Így most el kell ezt fogadnom.
– Jól van – morgom, miközben az állam
dörzsölöm. Ma reggel úgy döntöttem, hogy megborotválkozom, így annyira
meztelennek érzem magam most.
– Helyes – mondja teljes önelégültséggel. –
Most mennem kell. Szeretlek!
– Dettó! – motyogom, majd bontom a hívást,
miközben tudom, hogy önelégülten vigyorog éppen.
Becsúsztatom a telefonom a farzsebembe, kimegyek
az irodámból, majd le a földszintre, de Kate-t sehol nem találom.
Egy másodperc erejéig megkönnyebbülés suhan át
rajtam, mert arra gondolok, hogy talán vette a lapot, hogy mennyire kényelmetlenül
éreztem magam a közelében és elment. De aztán zajt hallok a konyhából és arra
veszem az irányt.
Amikor belépek, ott találom a gáztűzhelynél,
lazán forgatja a bacont, két palacsinta sisteregve sül mellette. Oldalra
fordul, és határozottan rám néz.
– Úgy gondoltam, hogy befejezem helyetted a
reggelit. Olyannak tűnsz, aki képes bevágni hat palacsintát, így miután kész
vagyok a tieddel, készítek Bennek Mickey egereset.
A szám tátva marad, ahogy nézem, amint lazán és
gondtalanul sütöget a konyhámban. Körülbelül öt perce van a házamban, és már
kurva reggelit készít a konyhámban. Jobban mondva Gina konyhájában. Ez sosem
volt az én területem, aminek a bizonyítéka ott éktelenkedik a karomon, egy nagy
égés formájában.
Düh forr fel bennem, és hirtelen nagy késztetést
érzek arra, hogy elrángassam onnan. Üvöltözni akarok vele, hogy ez Gina
feladata, nem az övé és hogy teljes mértékben igazságtalan, hogy most ő van
ebben a szerepben.
De meghallom Ben apró lábainak dobogását, ahogy
lerohan a lépcsőn, majd egyenesen a konyhába masírozik.
– Kész van a reggeli, apa? – kérdezi, ahogy
befordul a konyhasziget mellett. Tekintetét rám szegezi, de aztán Kate-re
pillant, aki felé fordul és rámosolyog.
– Szia, kishaver! Emlékszel rám?
Ben szemei nagyra nyílnak a felismeréstől, és a
szívem széthasad, amikor hatalmas, örömteli vigyor jelenik meg az arcán.
– Kate – majdhogynem kiáltja és felé rohan.
Átöleli, arcát a combjának szorítja, ahogy átkarolja a lábát. – Delaney néni
mondta, hogy vissza fogsz jönni.
Azonnal a karjaiba veszi, majd elhátrál a
sütőtől, majd oda nyúlva elzárja azt.
– Húha, kisember! Nem szabad ilyen
lendülettel lenned a forró edények közelében – dorgálja meg gyengéden, majd
megcsiklandozza a pocakját.
Sután nézem őket, ahogy teljesen egymásra
hangolódva állnak. Úgy tűnik, kurva nagy tehetsége van a gyerekekhez, gondosan
odafigyel arra, hogy ne essen bántódásuk, és nyugodtsággal képes több dologra
is figyelni egyszerre. Annyira emlékeztet Ginára, ahogyan higgadtan képes volt
mindent az irányítása alatt tartani, vágyakozó fájdalom árasztja el a
mellkasomat. És kibaszottul utálni kezdem ezt a nőt, amiért előhozza belőlem
Gina emlékeit. Mély levegőt veszek, mert a vágy, hogy kitépjem a fiam a
karjaiból és kirakjam a nőt az ajtón, egyszerűen lesújtó erővel tör rám. Ott
áll Bennel a karjában, nevetnek, miközben a fiam a vállára teszi az apró
kezeit, és a távirányítós autóról áradozik, amit a minap vettem neki. Teljes
mértékben jól érzi magát Kate közelében, amit azóta nem láttam, amióta Gina
meghalt. Jól elvan a közelemben és Delaney közelében is, meg a szomszédunkkal,
Michelle-el, is kijön, aki Gina jó barátja volt, és akinek van egy négyéves
fia, Beau, így ők négyen nagyon sok időt töltöttek együtt. De, amióta Gina
meghalt eléggé távolságtartó az idegenekkel és időre van szüksége, míg
feloldódik.
De nem ezzel a lánnyal. Úgy tűnik, hogy máris
totálisan megszerette.
Legyőzöttség veszi át az uralmat fölöttem, és
tudom, hogy Kate maradni fog. Lenyelem a keserűségemet, elnyomom a dühömet, és
még egy nagy levegőt veszek.
Ben érdekében, adni fogok ennek az egésznek egy
esélyt.
Ben érdekében, el fogom viselni Kate-et.
Legalábbis egyelőre.
Köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm❤❤❤
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés🤗🤗🤗
VálaszTörlés♥️♥️♥️
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlés