Prológus -1. fejezet

 

Prológus

Zack

Fordította: Jane

A magasban lévő lámpák kialszanak, és a klub teljes sötétségbe borulna, ha a színpad szélén nem lenne süllyesztett világítás körös-körül. Lehuppanok a székemre és jól a fejembe húzom a baseball sapkámat. Ettől egy picit hátra kell billentenem a fejem, hogy nézni tudjam az előadást, de legalább elrejti az arcom nagy részét. A szakáll, amit az elmúlt hónapokban növesztettem is segít abban, hogy elrejtsem az ismerős arcomat.

Nem akarom, hogy felismerjenek.

Nem akarom, hogy lássák és rádöbbenjenek, hogy milyen mélyre is süllyedt Zack Grantham.

Egy dögös, mély techno hang kezd először halkan, majd egyre hangosabban dübörögni. Pár füttyentés hangja süvít át a levegőn, egyik olyan, mintha máris kifütyülés lenne. Az elsötétített színpad hátuljából, hullámokban kezd feltörni a füst és a köd, miközben a mozgó reflektorok beindulva körkörösen kezdenek el forogni. Az ébenfekete függönyök enyhe lebbenése az egyetlen jele annak, hogy valami készülőben van.

Egy gyors pillantást vetek a telefonomra, ami az előttem lévő asztalon hever, és látom, hogy majdnem éjfél van. Elérkezett az idő az este nagy fináléjára. A pillanat, amire az összes részeg, kanos, gazdag fickó várt az Arany páholyban.

Nem veszek tudomást a telefonomról, legurítom a tequillát, tekintetem a színpadra emelem, miközben leteszem a poharat. Amikor a zene eléri a tetőpontot, akkor egy vékony, de izmos meztelen láb jelenik meg, egy szemtelenül magassarkú cipőben, és kikandikál a függönyök közül… feszes comb és vádli, spiccbe előre feszülő lábfej. A füttyögések és kiabálások egyre hangosabbak, de én érdektelenül nézem.

A meztelen láb tulajdonosa magasabbra emeli a térdét, aztán teljes mértékben kinyújtja… méltóságteljesen tartja ott, ahogy a zene lassú ütemre vált.

Egy pillanatig úgy marad.

Mindenki arra vár, hogy lássa mi fog következni. A függönyök szétnyílnak, amint a zene basszus ütemei dübörögni kezdenek a klubban, és a lenyűgözően szép, hullámos szőke hajú nő kilép a színpadra.Az agyam éppen csak konstatálja a fehér inget, a fekete fedorát a fején, és a nő máris megfogja az ingje két szélét és egy erős húzással széttépi azt. Szép, kerek és feltehetően valódi mellek tárulnak fel, lenyűgözően meztelenek és ruganyosak.

Száz kanos férfi kezd el őrjöngeni és biztos vagyok benne, hogy a legtöbbjüknek már merevedése van.

A táncosnő, akit véletlenül ismerek, Candi Apple néven fut – és igen Candi, így-i betűvel – magabiztosan odasétált a színpad elején lévő rúdhoz.

Csípője ringott, nyelve végigsiklott a telt alsó ajkán, haja vadul szállt a padlóba beépített szélgéptől.

Jobb kezével elkapja a rudat, behajlítja a térdét… majd úgy guggol le, hogy a feneke majdnem a földet súrolja. Lábai szélesen szét vannak tárva és a forgó stroboszkópos fény megcsillan az ezüstös flitterekkel borított kis anyagon, amely a lába közötti részt takarja. Candi köröz a csípőjével, vonaglik a rúdon… pont ott előttem. Sötét szemei felmérik a színpad körül ülő férfiakat, azt latolgatja, hogy melyikük tejelhet a legjobban. Tekintete átsiklik fölöttem, mert nem szorongatok az ujjaim között bankókat, nem integetek vele, odahívva őt, hogy bedugjam a tangája pántjába.

A műsor folytatódik, és én tovább nézem… azt kívánom, hogy a testem érezzen valamit. Reméltem, hogy egy merevedés bizonyítani fogja, hogy nem vagyok halott, de akár az ágyékomban érzett kis vágy szikrával is megelégedtem volna. A pokolba is, ölni tudnék egy rám törő gyomorrontásért, bármilyen kibaszott kis apróságért, ami azt mutatja, tudok reagálni valamire.

De semmi nem történt.

A jobb csuklómban lévő fájdalom elvonja a figyelmem a mellekről és seggekről, összeszorítom az öklömet, majd kinyitom, hogy lazítsak a görcsön, végül erősen megrázom. Végül is az elmúlt négy hónap alatt a csuklóm egészen jól helyre jött. A csavarokat és lemezeket eltávolították, a fizikoterápiát is végig csináltam, és fizikailag is erős vagyok. Persze, most fáj a csuklóm, mert egy ideje szorongatom a karosszéket, arra várva, hogy talán Candi Apple lehet az, aki visszahoz az életbe. Szerencsére ez csak egy pillanatnyi fájdalom, és nem folyamatos.A csapat ortopédusa, Mark Godson, és Pretore edző is zöld utat adott. Jövő héttől kezdődően újra elkezdek edzeni a többiekkel, és ha szerencsém lesz, akkor nemsokára pályára kerülök… a kezdő ötös balszélsőjeként a második sorban a Cold Fury csapatában.

Belül halottnak érzem magam, az a képességem, hogy valami iránt érdeklődjek, úgy tűnik, hogy eltűnt, de két dolog miatt voltam képes létezni. Annak a lehetősége, hogy újra hokizhatok, és, ami még ennél is fontosabb volt, a fiam, Ben.

Egy fénysugarat látok a szemem sarkából, és látom, hogy a telefonom felvillan. Megragadom és összerándulok a dühös üzenettől, amit a testvérem, Delaney, küldött.

Mi a fasz, Zack? Elmész tejért, egy órája odavagy és még mindig nem értél vissza. Hol vagy?

Elönt a bűntudat, és konstatálom, hogy végre érzek egy érzelmet. De ugyanakkor… a bűntudat felismerése és elfogadása nem esett nehezemre az elmúlt négy hónap alatt. Azon tűnődöm, hogy hogyan reagálna Delaney, ha azt írnám vissza: Egy sztriptíz klubban vagyok. Remélem, hogy Candi Apple fel tud izgatni.

Eldobná az agyát, az már biztos.

Felállok az asztaltól, figyelmen kívül hagyom a színpadon lévő Apple kisasszonyt. Kihalászok egy 5 dolláros bankót és az asztalra dobom a pincérnőnek. Már adtam neki borravalót, amikor kihozta a tequilámat, mivel elég gyors volt és kedves, és a francba is, jó segge volt, így nem árt egy második kör borravaló. Hátra sem pillantva, magam mögött hagyom a fényeket, zenét és az ugráló melleket, abszolút semmit nem érzek ezután az élmény után, csupán egy kis égető érzést a gyomromban a korábban megivott piától.

Amint kilépek a klubból és beülök az autómba, tárcsázom Delaney-t.

Első csörgés után felveszi.

– Kibaszottul a frászt hoztad rám. Jól vagy?

– Ja – motyogom, miközben ráadom a gyújtást az autóra és várom, hogy a Bluetooth csatlakozzon. Amint meghallom a halk kattanást, ami azt jelzi, hogy kihangosításra került, indítok, miközben beszélek.

– Csak kocsikázgattam… gondolkodtam.

Hallom, ahogy együtt érzően kifújja a levegőt, de a hangja gyengéd.

– Rendben, csak menj haza.

– Ben jól van? – kérdezem.

– Jól van, alszik. Átnézted azoknak a jelentkezőknek a listáját, akiket kiválasztottam?

Kezem a kormányra szorul, és egy apró fájdalom sugár cikázik át a csuklómon, egy olyan fájdalom, amit soha nem vallanék be a csapat orvosának, ezért csak figyelmen kívül hagyom, miközben beszélek.

– Még nem.

– Holnap – mondja Delaney szigorúan. – Holnap döntened kell.

– Tudom – dünnyögöm, mert rájövök, hogy az időhúzásnak és a láblógatásnak lejárt az ideje. – Ígérem. Holnap.

– Rendben – mondja gyengéden. – Ez már haladás.

Mást nem mondok, az agyam így is kezd kikapcsolni. Már annak a gondolatát is gyűlölöm, hogy selejteznem kell az általa választott babyszitterek között, mert ez azt jelenti, hogy minden végleges… Hogy Gina tényleg halott, és Ben anyukája már soha nem tér vissza. Az én elmémben, ezzel az utolsó szöget is beverem a koporsójába.

– Szeretlek – mondja Delaney szinte kétségbeesetten.

Az ajkamba harapok… keményen, érzem, ahogy a fogaim ráfognak az érzékeny húsra.

– Dettó – válaszolom rekedten.

Egyszerűen képtelen vagyok kimondani és kimutatni a szeretetem a nővéremnek, a nőnek, aki a támaszom volt az elmúlt négy hónapban, amióta Gina meghalt. Bontom a hívást,és kifejezéstelen arccal nézek ki a szélvédőn. Robotpilótába váltok, és úgy vezetek hazáig.

 Az autóm csendes belsejében egy kéretlen, szarkasztikus horkantás szakad ki belőlem, és aztán gúnyosan kuncogok. Otthon.

Egy vicc.

Az ötszobás házam a Marchand úton olyan, mint egy börtön, a falak nyomasztóan nehezednek rám, mintha megfullasztanának, és ezért keresek fel Candi Apple nevű táncosnőket az éjszaka közepén. Otthon nem tudok menekülni az emlékeimtől, a bűntudatom felemészt, ahogy nézem Gina képeit szerte a lakásban, és minden nap ahelyett, hogy felülemelkednék a fájdalmamon, inkább egyre mélyebbre szippant be. Utálom ezt a kibaszott házat, és nagyjából kibékültem a gondolattal, hogy eladom. Talán ha elköltözöm, akkor az segít megszabadulni a szellemektől, és lehetőséget ad arra, hogy Ben és én új lappal indítsunk.

Ha nem lenne Ben…

Gyönyörű, szőke hajú, kék szemű Ben.

Gina kiköpött mása.

A kisfiam, aki úgy tűnik, hogy egészen jól visszarázódott azután, hogy elveszítette az anyukáját, aki nagy vigyorokat villant rám és, aki esténként a kanapén összebújik velem. Ha ő nem lenne…

Nem, gondolni sem akarok arra, hogy hol lennék, vagy mi lenne velem, ha nem lenne Ben. Hagynom kell magamnak, hogy kiélvezzem és hálás legyek azért, hogy az enyém a világ legcsodálatosabb gyereke és, hogy ő az egyetlen oka annak, hogy még van bennem némi vágy az iránt, hogy érezzek valamit. Az a tény, hogy a gyerekem iránt tiszta és feltétel nélküli szeretetet érzek, még nem jelenti azt, hogy a lényem többi részével ki vagyok békülve. Tisztában vagyok vele, hogy Bennek szüksége lesz útmutatásra a Gina nélküli életben, és elég okos vagyok ahhoz, hogy tudjam, hogy ha nem kapom össze magam az ő érdekében, akkor rohadt nagy eséllyel az ő életét is elbaszom.

Így csak az egyetlen általam ismert módszerhez folyamodok, felkutatom a világ Candi Apple-eit, és mélyre ások, valami olyat keresve, ami egy szemernyi kis érdeklődést is felvillant a gyerekemen és a hoki karrieremen kívül.

Mély levegőt veszek és a külső sávba hajtok, ami Raleigh körül megy, majd kifújom az eddig bent tartott levegőt. Igen, holnap el kell kezdenem végre kihúzni a fejem a seggemből. Azt is tudom, hogy az első dolog, amit meg kell tennem, hogy kiválasztom a Delaney által elküldött jelentkezők listája közül a Bennek megfelelő dadust. Ha jövő héten elkezdem az edzést, akkor szükségem lesz segítségre.

Delaney itt volt Raleigh-ben az elmúlt héten, hogy meginterjúvolja a jelölteket és leellenőrizze a referenciáikat. Három jelöltre szűkítette a listát, és míg engem különösképpen nem izgat, hogy kit válasszak, a fiam érdekében meg kell bizonyosodnom arról, hogy a megfelelő embert választom a feladatra. Teljes mértékben megbízom Delaney-ben, de tudom, hogy érdeklődést kell mutatnom… legalább a nővérem lelki békéje miatt. Holnapután visszamegy Manhattanbe, ahol pénzügyi elemzőként dolgozik, és nem hagyhatom, hogy miattam és Ben miatt aggódva menjen vissza.

Feldühít, hogy dadát kell választanom, mert úgy érezem, hogy Gina helyére keresek helyettest… új anyukát alkalmazok a fiamnak. Mélyen legbelül a racionális énem tudja, hogy ez nem igaz. Az elmúlt négy hónap alatt, amíg lábadoztam a csukló sérülésemből, teljesen jól elláttam Bent egyedül is, de esélytelen, hogy egyedülálló szülőként boldoguljak Bennel, amikor a karrierem nagy részét úton töltöm. Olyan valakire lesz szükségem, aki a nap huszonnégy órájában ott lesz vele, amikor én nem vagyok otthon, és valaki olyan kell, aki megbízható.

Szóval, holnap el fogom végezni ezt a feladatot, és jól átgondolva választok a jelöltek közül. Majd ha ez megvan, akkor elkezdődhet az ismerkedési folyamat az új nő és a fiam között, azzal a nővel, aki gondoskodni fog róla és az új anya figura lesz az életében.

Ettől a gondolattól fájdalom önti el a mellkasomat, és míg tudom, hogy igazságos, de egy kis részem máris utálja ezt a nőt, mert ebben a tekintetben át fogja venni Gina szerepét.

 

Első fejezet

Zack

Fordította: Jane

A csengő épp akkor szólal meg, amikor egyik kezemmel a palacsintát akarom megfordítani, a másikkal meg próbálom félrehúzni a bacont. A palacsinta végül összeragad, alkaromat beleütöm a serpenyő szélébe. Esküszöm hallom, ahogy a bőröm sercegő hangot ad ki a hirtelen érintéstől.

– Bassza meg! – hirtelen hátra húzódok, elejtem a villát és a spatulát is, szerencsére Ben a másik szobában játszik, így nem hallja, hogy káromkodok. Folyamatos küzdelmet jelent számomra, hogy vigyázzak a számra, amikor a gyerekem közelében vagyok.

Rácsapok a gombokra, teljesen elzárom a hatalmas elektromos serpenyő alatt a hőt – azt, amivel már egy ideje küzdök –, majd óvatosan megdörzsölöm a karomon lévő égési sérülést, miközben a bejárati ajtóhoz megyek. Ahogy befordulok a konyhából a nappaliba, belerúgok Ben hatalmas dömperébe, amitől egy újabb sor káromkodás hagyja el a számat, ahogy az ajtó felé ugrálok.

A bejárati ajtóm mézszínű tölgyfából készült, közepén egy hatalmas virágmintákkal díszített üveg berakás van. Gina választotta ezt és rakatta be, azt állítva, hogy így sokkal több fény fog bejutni. Úgy gondoltam, hogy egy kicsit csajos, de nem szálltam vele vitába. A ház az ő területe volt.

Az üvegen keresztül látom az ajtó másik felén lévő látogatót, de a részletek nem rajzolódnak ki a ferde bevágások és részlegesen ködös üveg miatt, ami miatt az alak eltorzul. De tisztában vagyok vele, hogy ki az.

Ben új dadusa.

Roberta Francis.

Ő volt Delaney fő választása, és miután átfutottam a jelentkezési lapját, ott kellett ülnöm és végig hallgatnom a testvérem lelkesedését és áradozását. Delaney úgy érezte, hogy minden tekintetben tökéletes választás. Fantasztikusan viselkedik a gyerekekkel, egy ideig a három unokaöccse felnevelésében is segített. Ugyanakkor egyetemista volt, rugalmas beosztással. Delaney csak mondta és mondta a magáét, de én figyelmen kívül hagytam őt, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mennyi mindent kell még tennem, hogy készen álljon a ház arra, hogy piacra dobjam. Komolyan fontolgattam, hogy eladom. Talán távolabb költözni, venni egy telket, Bennek egy kutyát.

Végül félbeszakítottam Delaney-t. – Tökéletesnek tűnik. Maradjunk nála.

És most, ahogy készen állok rá, hogy kinyissam az ajtót és beengedjek egy nőt a házamba, akin nagy lesz a felelősség, hogy segítsen gondoskodni a fiamról, hirtelen rádöbbenek, hogy semmit sem tudok róla, csak a nevét és egy halovány emléket arról, hogy tanul és segített az unokaöccsei felnevelésében.

Kibaszottul mesés! Csodás módja annak, hogy felelős és mindenben beavatott szülő legyél, Zack!

Az egyetlen mentőöve a pillanatnak, hogy Delaney alaposan kifaggatta a lányt, leellenőrizte a referenciáit, és abszolút el volt ragadtatva tőle. Bízom Delaney-ben, szóval minden rendben lesz. Valójában csodálatos lesz.

Bárcsak hittem volna magamban.

Kitárom az ajtót és vetek egy pillantást arra a nőre, aki be fog költözni a házamba és gondoskodni fog a fiamról. Nem tudom, hogy mire számítottam, de nem erre.

Delaney ömlengése után, azt vártam, hogy szuperhős köpenyt fog viselni, vagy legalább egy fényes arany glóriát és hatalmas angyalszárnyakat.

E helyett… nos, eléggé jelentéktelen.

Felnéz rám, kristály kék szemei körül nincs semmi smink, és barna, műanyag keretes szemüveg veszi körül. Haja sötét, hajpánttal van hátra fogva és fel van csavarva, így fogalmam sincs, hogy milyen hosszú. Alacsony, alig ér a vállamig, és egy hatalmas, iszonyatosan kikopott piros NC állami melegítő felsőt visel és bő farmert, ami úgy néz ki, mintha két mérettel nagyobb lenne. Egy régi hátizsák és egy eléggé viseltes tornacipő teszik teljessé a ruházatát.

– Roberta? – kérdezem hezitálva, mert hirtelen azon kezdek el gondolkodni, hogy lehet egy adomány gyűjtőhöz van szerencsém… vagy egy hajléktalan valaki, aki élelemért könyörög. Ahogy a ruhák teljesen elnyelik, olyan, mintha éhezne a sok anyag alatt. Egy jókedvű félmosolyt küld felém és felém nyújtja a törékeny kezét. A melegítője annyira nagy, hogy az ujja fel van tűrve a csuklójánál.

– Igazából… a Kate-t használom. Roberta az első nevem, amit apám után kaptam, akit Robertnek hívtak, de komolyan… ki ne utálná ezt a nevet? Így a középső nevem használom a Kathrynt. Ezért lerövidítettem Kate-re, mivel a Kathryn annyira… nem is tudom, milyennek hangzik… mint valami katolikus szent vagy valami hozzá hasonló, pedig nem is vagyok katolikus. Baptistának neveltek, de én igazából nem járok már templomba, így…

Szünetet tart… mély levegőt vesz. A mosolya az illemtudóból átvált álcázott vigyorrá, aztán bocsánatkérően megvonja a vállát.

– Ne haragudj… Ideges vagyok és hajlamos vagyok össze-vissza csacsogni olyankor.

Teljes csendben és döbbenten pislogok rá. Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak erről a fura nőről… vagy lányról, mert inkább az, mivel nagyon fiatalnak néz ki.

– Hány éves vagy? – kérdezem gyanakvóan, miközben neki még mindig ott lóg a keze felém nyújtva.

– Huszonhárom – mondja. – Delaney nem mesélt rólam? Tudtad, hogy jövök ma, igaz?

– Hát… de, említette. De azt hiszem nem rémlett, hogy említést tett volna a korodról – motyogom.

Kate egy aprót lép előre még inkább felém lengetve a kezét, és szigorúan néz rám.

– Örülök, hogy megismerhetlek.

Hangja lágy, és van benne némi déli akcentus. Nem emlékszem, hogy Delaney mondta-e, hogy honnan származik. Bassza meg… Semmire sem emlékszem abból, amit mondott.

Vonakodva rázom meg a kezét. Picike keze van, a csontjai is nagyon vékonynak tűnnek, de a szorítása erős és határozott.

– Ja… Én is örülök – mondom egykedvűen.

Elengedjük egymás kezét és csak nézzük egymást. Tekintete rám szegeződik, némi kíváncsiság árad belőle. Azon tűnődöm, hogy vajon mi a franc érdekli. Biztos vagyok benne, hogy Delaney beavatta a helyzetembe és abba is, hogy mire van szükségem.

A fenébe is, ez a lány, nos, bassza meg, nő, eléggé… furcsa.

Ez a kocka kinézet, amit magára ölt nem jár együtt szégyenlősséggel vagy ügyetlenséggel, ami általában jellemző az ilyen emberekre. Úgy néz ki, mint, aki szívesebben üldögélne egy tudományos laboratóriumban, szikszalaggal összetákolt szemüvegben, zsebében tollakkal, miközben kvantum fizikáról vagy valami hasonlóan unalmas dologról trécsel. Hol a francban volt Delaney esze? Azt hiszem, valaki sokkal matrónához hasonló nőt vártam, aki kötényt visel és minden nap süteményeket süt.

– Jól vagy? – kérdezi, én pedig pislogok, az agyam teljesen üres, nem fogom fel, hogy mire gondol.

– Igen, miért? – kérdezem zavarodottan.

– Nos, úgy bámultál rám, mintha szarvakat növesztettem volna vagy valami. Tudom, hogy nincs rajtam túl sok néznivaló, de ígérem…én vagyok a megfelelő ember a munkára.

És az is biztos, hogy olyan ember, aki ki fogja mondani, amire gondol, amitől még inkább esetlennek érzem magam. Általában véve nagyon távol tartom magam az emberektől, akikkel viszont kontaktusba kerülök, azok kesztyűs kézzel bánnak velem, így nem tudom, hogy hogyan kezeljek valakit, aki ennyire nyílt és nyitott.

– Öhm… miért nem jössz be? – kérdezem hirtelen. – Le kell bonyolítanom egy gyors telefonhívást, utána beszélhetünk.

– Hogyne – mondta széles mosollyal, és valósággal irritál a jókedve. Lépek egyet hátra, hogy beengedhessem, majd becsukom mögötte az ajtót.

Érdeklődve néz körül.

– Gyönyörű otthonod van.

Nem válaszolok neki, mert ez a ház, számomra egy fikarcnyi szépséget sem hordoz magában. Ehelyett jobbra intek, útbaigazítom.

– Várj itt, mindjárt jövök.

Elfordulok tőle, felrohanok a bejárattól jobbra lévő lépcsőn. Elmasírozok Ben hálószobája mellett és látom, hogy nagyon bele van merülve egy játékba az iPadjén. Helyes, nem akarom, hogy lejöjjön, mert fogalmam sincs, hogy mit kezdjek a lent várakozó lánnyal.

Berohanok az irodámba, ami valójában az egyik vendégszoba, becsukom az ajtót és előkapom a telefonomat. Azonnal hívni kezdem Delaney-t. Kurtán és gyorsan szól bele.

– Épp egy megbeszélésre tartok, gyorsan mondd.

– Mi a fasz, Delaney? Azt hiszem hatalmas hibát követtél el, amikor felvetted ezt a lányt.

A telefonba sóhajt, de hangja határozott.

– Egy nőt.

– Mindegy. Fura.

– Elbűvölő – mondja kedvesen.

– Az Elbűvölő nem egy kibaszott dadushoz való mérce – sziszegek rá, az ajtóra pillantok, remélem, hogy tényleg becsuktam. És mi az, hogy elbűvölő? Ezt meg honnan veszi?

Delaney hangjából árad a megvetés, amikor megszólal.

– Mi a családneve?

– Tessék? – kérdezem, mint egy idióta.

– Mi Kate családneve? – kérdezi, kihangsúlyozva minden egyes szót.

– Dögöljek meg, ha tudom – morgok rá, az agyam teljesen üres. Két perccel ezelőtt még tudtam, de most semmi nem ugrik be.

– És mit tudsz a tanulmányairól?

Csendben próbálok valami információ morzsát előkaparni.

– És a korábbi munkái? – kérdezi.

Újabb kínos csend a részemről.

– Ó, és mi van a referenciáival… mit is mondtak róla?

– Kurvára fogalmam sincs róla, rendben? – átkozódom frusztráltan.

– Pontosan – mondja határozottan. – Egy kurva szót sem hallottál abból, amit valamelyik nap mondtam neked. Úgyhogy most bíznod kell abban, hogy jó döntést hoztam és jól választottam. Tökéletes a munkára, és emellett… Ben sokkal jobban kedvelte őt, mint a többi jelentkezőt. Nagyszerűen viselkedett vele.

– Fura – mondom ügyefogyottan… habár tudom, hogy hiábavaló.

– Tedd magad túl rajta – csattan fel. – Kifogytál az időből és azonnal szükséged van valakire, mivel jövő héten kezded az edzéseket. Hetek óta rágom a füled, hogy vedd ki a részed a döntéshozatalból, és te minden egyes alkalommal figyelmen kívül hagytál és elutasítottál. Szóval így jártál… övé az állás és te adsz neki egy esélyt, megértetted?

A francba… Néha ki nem állhatom a nővéremet. Késztetést érzek arra, hogy nyelvet öltsek rá, még így, telefonon keresztül is, de mélyen legbelül tudom, hogy igaza van. A baleset óta teljesen szétszórt voltam fejben, mindenben rá támaszkodtam és rá hagyatkoztam. Így most el kell ezt fogadnom.

– Jól van – morgom, miközben az állam dörzsölöm. Ma reggel úgy döntöttem, hogy megborotválkozom, így annyira meztelennek érzem magam most.

– Helyes – mondja teljes önelégültséggel. – Most mennem kell. Szeretlek!

– Dettó! – motyogom, majd bontom a hívást, miközben tudom, hogy önelégülten vigyorog éppen.

Becsúsztatom a telefonom a farzsebembe, kimegyek az irodámból, majd le a földszintre, de Kate-t sehol nem találom.

Egy másodperc erejéig megkönnyebbülés suhan át rajtam, mert arra gondolok, hogy talán vette a lapot, hogy mennyire kényelmetlenül éreztem magam a közelében és elment. De aztán zajt hallok a konyhából és arra veszem az irányt.

Amikor belépek, ott találom a gáztűzhelynél, lazán forgatja a bacont, két palacsinta sisteregve sül mellette. Oldalra fordul, és határozottan rám néz.

– Úgy gondoltam, hogy befejezem helyetted a reggelit. Olyannak tűnsz, aki képes bevágni hat palacsintát, így miután kész vagyok a tieddel, készítek Bennek Mickey egereset.

A szám tátva marad, ahogy nézem, amint lazán és gondtalanul sütöget a konyhámban. Körülbelül öt perce van a házamban, és már kurva reggelit készít a konyhámban. Jobban mondva Gina konyhájában. Ez sosem volt az én területem, aminek a bizonyítéka ott éktelenkedik a karomon, egy nagy égés formájában.

Düh forr fel bennem, és hirtelen nagy késztetést érzek arra, hogy elrángassam onnan. Üvöltözni akarok vele, hogy ez Gina feladata, nem az övé és hogy teljes mértékben igazságtalan, hogy most ő van ebben a szerepben.

De meghallom Ben apró lábainak dobogását, ahogy lerohan a lépcsőn, majd egyenesen a konyhába masírozik.

– Kész van a reggeli, apa? – kérdezi, ahogy befordul a konyhasziget mellett. Tekintetét rám szegezi, de aztán Kate-re pillant, aki felé fordul és rámosolyog.

– Szia, kishaver! Emlékszel rám?

Ben szemei nagyra nyílnak a felismeréstől, és a szívem széthasad, amikor hatalmas, örömteli vigyor jelenik meg az arcán.

– Kate – majdhogynem kiáltja és felé rohan. Átöleli, arcát a combjának szorítja, ahogy átkarolja a lábát. – Delaney néni mondta, hogy vissza fogsz jönni.

Azonnal a karjaiba veszi, majd elhátrál a sütőtől, majd oda nyúlva elzárja azt.

– Húha, kisember! Nem szabad ilyen lendülettel lenned a forró edények közelében – dorgálja meg gyengéden, majd megcsiklandozza a pocakját.

Sután nézem őket, ahogy teljesen egymásra hangolódva állnak. Úgy tűnik, kurva nagy tehetsége van a gyerekekhez, gondosan odafigyel arra, hogy ne essen bántódásuk, és nyugodtsággal képes több dologra is figyelni egyszerre. Annyira emlékeztet Ginára, ahogyan higgadtan képes volt mindent az irányítása alatt tartani, vágyakozó fájdalom árasztja el a mellkasomat. És kibaszottul utálni kezdem ezt a nőt, amiért előhozza belőlem Gina emlékeit. Mély levegőt veszek, mert a vágy, hogy kitépjem a fiam a karjaiból és kirakjam a nőt az ajtón, egyszerűen lesújtó erővel tör rám. Ott áll Bennel a karjában, nevetnek, miközben a fiam a vállára teszi az apró kezeit, és a távirányítós autóról áradozik, amit a minap vettem neki. Teljes mértékben jól érzi magát Kate közelében, amit azóta nem láttam, amióta Gina meghalt. Jól elvan a közelemben és Delaney közelében is, meg a szomszédunkkal, Michelle-el, is kijön, aki Gina jó barátja volt, és akinek van egy négyéves fia, Beau, így ők négyen nagyon sok időt töltöttek együtt. De, amióta Gina meghalt eléggé távolságtartó az idegenekkel és időre van szüksége, míg feloldódik.

De nem ezzel a lánnyal. Úgy tűnik, hogy máris totálisan megszerette.

Legyőzöttség veszi át az uralmat fölöttem, és tudom, hogy Kate maradni fog. Lenyelem a keserűségemet, elnyomom a dühömet, és még egy nagy levegőt veszek.

Ben érdekében, adni fogok ennek az egésznek egy esélyt.

Ben érdekében, el fogom viselni Kate-et.

Legalábbis egyelőre.