24.-25. Fejezet

 

Huszonnegyedik fejezet

Kate

Fordította: Jane

– Kate… ébredj – mondja Ben, és érzem, ahogy a kis keze a vállamra szorul. Egy kicsit megráz, majd újra beszélni kezd. – Gyerünk, Kate! Éhes vagyok.

Kivéve, hogy a majdnem négyéves hangján ez úgy hangzik, hogy: Éjhes vagyok. Imádnivaló. Kinyitom a szemem és nagyot ásítok.

– Szia, Slinky Twinkie!^[1]

Ben kuncog, én pedig egy hatalmasat nyújtózkodom. Egy erős kéz szorosan fonódik a derekam köré válaszként a mozdulatomra, és közel húz a kemény férfi testhez, akivel megosztom a kanapét.

Várjunk? Mivan?

Aztán egyszerre minden eszembe jut. A kanapén fekszem és Zack van mellettem. Karja a derekamra kulcsolódik. Tegnap este filmet néztünk és biztosan elaludtunk. És most Ben itt talált minket együtt. Lekecmergek a kanapéról, akaratlanul is oldalba vágom Zacket, aki morogva ébred. Felül, haja szanaszét áll, először Benre néz, majd álomittas tekintetét rám emeli. Viszonzom a pillantását, de az biztos, hogy az én szemeimben pánik van. Zack ásít egyet, aztán széttárt karokkal Ben fele fordul.

– Szia, kishaver! Mit csinálsz itt ilyen korán?

– Éhes – mondja Ben, miközben az apja ölelésbe zárja a testét.

– Én is – mondja Zack, majd feláll és felkapja Bent a vállára. Ben nevetve ficánkol. – Menjünk együnk egy kis müzlit.

A szívem még mindig zakatol, zsibbadtan leülök a kanapéra. Teljesen el vagyok borzadva, hogy Ben így talált ránk a kanapén, egymás mellett fekve. Tény, hogy ugyanabban a ruhában voltunk, mint tegnap este a vacsoránál, és nem voltunk kompromittáló pozícióba, de az is igaz, hogy ez a helyzet zavaros lehet Ben számára. Az, hogy az apja egy másik nőt karol, biztosan nagyon összezavarja a kisfiú. Én biztosan össze vagyok. A tegnap este valamilyen változást hozott a Zack és a közöttem lévő kapcsolatban.

Nagyon sok furcsa dolog történt. Először is féltékeny lett arra a Gregory nevű fazonra, aki italt vett nekem. Aztán megosztott velem egy nagyon személyes dolgot, ami már hosszú ideje a vállát nyomta. A pontot az i-re az tette fel, amikor haza értünk. Alex és Sutton gyorsan elköszöntek, biztosítottak arról, hogy Ben könnyen és gyorsan elaludt. Amint elmentek, azt feltételeztem, hogy Zack rám fog nyomulni. Függetlenül attól, hogy hol voltunk vagy mit csináltunk, mindig ott volt a közöttünk lévő vonzalom lappangó, de mégis tapintható szikrája. Mindig éreztem. De általában főleg akkor, amikor esténként lefektettük Bent és Zackkel összejöttünk és átadtuk magunkat ennek a vonzalomnak. Ugyanezt vártam, amikor Zack bezárta az ajtót Alex és Sutton mögött. E helyett megfogta a kezem és a nappaliba vezetett, leültetett a kanapéra.

– Van számodra még egy szülinapi ajándékom.

Kellemes érzés volt és melegséggel töltött el. Függetlenül attól, hogy mi volt a meglepi, a tény, hogy Zack kitervelt valamit, érzelgőssé tett, a szívem egyre inkább kezdett behódolni neki.

Zack elvette a távirányítót és bekapcsolta a TV-t, majd a DVD lejátszót is.

– Megkértem, hogy Sutton szerezze ezt be, amikor elment a tortáért – magyarázta.

Kíváncsian néztem a TV-t, aztán meglepődött sikkantás hagyta el a számat, amikor megláttam a Grease nyitó jelenetét.

– A kedvenc filmed – mondja Zack egy vigyor kíséretében, majd leteszi a távirányítót a kávézó asztalra. – Úgy gondoltam, hogy jó módja lenne ezzel zárni a szülinapodat.

Hitetlenkedve és döbbenten néztem, ahogy felém jött.

– Te tudod, hogy mi a kedvenc filmem?

Zack figyelmeztető nézést vetett rám.

– Emlékszel arra, amit a kocsiban beszéltünk, hogy mennyire fecsegő vagy? Nos, akkor megemlítetted, hogy melyik a kedvenc filmed. Ó, és éppen eleget énekled a házban azokat a buta dalokat.

Jókedvűen nevettem, majd lefagytam, amikor Zack a kanapéhoz sétált és feltérdelt rá. Aztán felmászott a párnákra és elterült mögöttem. Egyik karjával átkarolta a csípőmet, majd a fülembe motyogott.

– Gyere… feküdj ide mellém és megnézem veled ezt a hülye filmet.

A szívem majdnem felrobbant a Zack iránt érzett túlcsorduló érzelmektől. Ez volt az első alkalom, hogy bárminemű ragaszkodást mutatott irányomba. Igen, csókolóztunk, enyelegtünk, dugtunk, de eddig nem mutatott semmi kedves vagy szexmentes gyengédséget irányomba. Az ereimben száguldott a vér és egy kicsit szédültem, ahogy oda feküdtem elé, felhúzva a csizmába bújtatott lábam a kanapéra és lazán ráfeküdtem a felkarjára, amelyet a fejem alá helyezett. Zack karja szorosabban fonódott körém, és a testéhez húzott. Visszatartottam a levegőt, már azt sem tudom, hogy meddig, elemezve mindent ebben a pillanatban, ahogy éreztem a testéből áradó hőt, a biztonságot, ami a karjai adnak, a légzése, amit a fejem búbjánál érzek, ahol az állát is pihentette.

Igyekeztem a TV-re és a kedvenc filmemre összpontosítani, mert igen, figyelt rám és tudta, hogy mi a kedvenc filmem, és mégsem tudtam semmi másra figyelni, csak az érzelmekre, amelyek azzal fenyegettek, hogy ott és abban a pillanatban felemésztenek.

Zack Grantham összebújt velem.

A valaha kapott legjobb szülinapi ajándék.

És most Ben rajtakapott minket.

A térdemre támaszkodom, előre dőlök, és a halántékom dörzsölöm. Igen, valami megváltozott, de nem tudom, hogy mi. Csak annyit tudok, hogy Ben egy elég intim helyzetben talált minket, és ettől borzalmasan érzem magam. Még arra sem emlékszem, hogy mikor aludtam el, és a jelek szerint Zack is nagyon kiütötte magát. Ugyanabban a pozícióban ébredtünk, mint amiben lefeküdtünk.

Ó, Istenem… Ben. Hogy fogjuk ezt elmagyarázni neki?

– Hé – szólít meg Zack, amint visszatér a nappaliba. Felemelem a fejem és bocsánatkérően felnézek rá.

– Sajnálom, annyira hülye vagyok, hogy így elaludtam.

A fejét rázva Zack felemeli a kezét.

– Én is elaludtam. Ne ostorozd magad miatta.

– Mit fogsz neki mondani? – kérdeztem pánikba esve.

– Felviszem és elkészülünk. Azt hiszem, hogy csak meg fogom erősíteni benne, hogy te meg én barátok vagyunk és csak elaludtunk, miközben TV-t néztünk.

Hevesen bólogatok, de halkan szólalok meg.

– Ez jól hangzik.

– Minden rendben, Kate – mondja Zack, és rám néz bíztatóan, mert látja, hogy eléggé megvisel a dolog.

– Oké – mondom és hatalmasat sóhajtok.

Felállok és odamegyek hozzá, kezemet a mellkasára teszem. Érzem a száguldó szívverését és a lüktető pulzusát a nyakánál.

– Köszönöm a szülinapi… vacsorát, a beszélgetést… a filmet. Életem egyik legjobb születésnapja volt.

Zack szemeiben valami villan, és egy kis szikrányi örömöt látok bennük a szavaim hallatán. De éppen olyan gyorsan el is halványul, és hűvös távolságtartás veszi át a helyét. Egy lépést hátra lép, kezem lecsúszik a mellkasáról. Lazán vállat von.

– Igen, persze. Örülök, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült valamit összehoznom számodra.

És ekkor rájövök, hogy a változás a kapcsolatunkban, amiről azt hittem, hogy bekövetkezett, egyáltalán meg sem történt. Ami valójában történt, az nem volt más, mint egy nagyon rövid és ideiglenes pillanat, amikor Zack leengedte a védő falait, és egy pillanatra közelebb engedett magához.

Sajnálatos módon, abban a percben, amikor felállt a kanapéról, azok a falak azonnal a helyükre csúsztak és megint ott tartottunk, ahol a legelején.

Szünetet tartok kipakolás közben és elveszem a táskám a konyhapultról, vakon kotorászni kezdek benne és végül egy régi doboz Aleve-t veszek ki belőle. Kirázok belőle két darabot és egy korty vízzel lenyelem. Kinyújtóztatom a hátam, ami lángol a sok emelgetéstől. De az utolsó előtti dobozzal is végeztem, és mivel már csak egy volt hátra, így boldog voltam, hogy a konyha teljesen fel volt szerelve és készen állt arra, hogy holnap reggelit készítsek.

Természetesen, aztán ott lesz a ház többi része, amit még be kell rendezni. Szerencsére Delaney holnap délelőtt ide repül, és tudom, hogy ketten se perc alatt képesek leszünk elvégezni a munkát. Tudom, hogy piszkosul nem számíthatok Zackre. Ma délután kiadtam neki az első feladatot, miután a költöztetők befejezték a kipakolást, és az nem volt más, mint beszerelni az elektronikai dolgokat. Fél órával később találtam rá és Benre, a Wii-n játszottak. Álszentül rám vigyorgott, mielőtt megszólalt.

– Mi van? Muszáj szórakoztatnom a gyereket.

Egyáltalán nem tett boldoggá, hogy Zack ott ült a seggén, miközben én végeztem a nehéz munkát. Ez nagyon boldogtalanná tett, mivel rádöbbentem, hogy azért végzem én az összes kicsomagolást, mert én nem vagyok más, mint egy alkalmazott és Zack az alkalmazó, és ha ő a seggén akar ülni és bonbont zabálni, meg parancsokat osztogatni… nos, akkor minden joga megvan hozzá.

De ő fogja megszívni, mert túl fáradt leszek és mindenem fog fájni, így ma este biztosan nem engedem, hogy megdugjon, így szépen elmehet aludni – puffogok magamban, majd csettintek, hogy mennyire gonosz egy nő vagyok.

Kinyílik a nappali ajtaja és hallom Ben lábdobogását, ahogy végigfut a nappalin. Zack és Ben kimentek pizzát venni vacsorára, ezért az éppen bepakolt konyhaszekrényből kiveszek három tányért. Ben valósággal beröppen a konyhába, míg Zack a nappaliból kiáltja a nevem. A fürdőszoba felé intek és Benhez szólok.

– Menj, és mosd meg a kezed.

Észrevehető, hogy nemsokára négyéves lesz, mert elég nagy vitákat okoz néha az, hogy rávegyem, hogy megmossa a kezét. Ugyanakkor napról napra látom, ahogy felnő. Vagy lehet, hogy kezd megszokni engem, mint egy felsőbbrendű figurát.

A nappaliba megyek, Zack ott áll és a kandallót körülvevő két könyvespolcot bámulja.

– Mizu, haver?

A hangja mély, mennydörgésszerű, aztán felém fordul.

– Hol a faszban vannak a fényképek?

– Tessék? – kérdezem teljesen zavarodottan, ahogy tekintetem közte és az üres könyvespolc között cikázik.

– A fényképek – ismétli meg, majd idegesen a polcok felé int. – Az összes kép Ginaról.

– Ó – mondom hezitálva, és a tekintetem a fal mellett lévő dobozokra irányul. – Még mindig a dobozokban vannak. Még nem volt időm kipakolni őket.

– Jézusom! – morogja, majd oda masírozik a dobozokhoz. – Csak egyetlen dolgot kértem tőled, amikor költöztünk, hogy bizonyosodj meg róla, hogy ezek legyenek leghamarabb kipakolva és kitéve, hogy Ben láthassa az anyja fényképeit.

– Sajnálom – szakad ki belőlem, majd odasietek a dobozokhoz. Ahogy az első doboz felé nyúl, megelőzöm őt és elveszem tőle. – Túlságosan lefoglalt a konyha kipakolása, hogy holnap főzni tudjak. Azonnal kipakolom őket.

– Csak felejtsd el – sziszegi, ahogy elfordul, letesz egy dobozt a kanapéra és letépi róla a ragasztószalagot. Könnyek szúrják a szemem, és nagyot nyelek, igyekszem leküzdeni a torkomban lévő gombócot.

– Zack… sajnálom. Teljesen elfelejtettem.

– Persze, hogy el – csattan fel szarkasztikusan, ahogy szétnyitja a doboz tetejét.

– Ez meg mit jelentsen? – kérdezem csendesen, fájdalom gyűl a mellkasomba.

– Azt jelenti, hogy talán okkal nem pakoltad ki Gina képeit. Talán nem akarod, hogy kint legyenek.

– Micsoda? – kapkodok levegő után, szemeimet elöntik a könnyek. – Miért mondasz ilyeneket?

Felém fordul, kezében az egyik képkerettel. A szemeiben mintha kezdene megenyhülni a korábban látott harag, frusztráltan fújja ki a levegőt.

– Csak felejtsd el. Etesd meg Bent, míg ezt elintézem.

A méreg kezd fellobbanni bennem és kezd dühvé válni. Hogy van mersze ilyennel vádolni? És hogy van képe ilyen tiszteletlenül bánni velem, főleg azok után, hogy kidolgozom a belem, hogy segítsek neki mindenben Bennel és az új házzal kapcsolatban.

– Menj és etesd meg te Bent – csattanok fel. – Nem az ölebed vagyok és ami még biztosabb, hogy nem vagyok a boxzsákod sem.

Zack álla leesik a döbbenettől, de nem várom meg a reakcióját. Elfordulok tőle még azelőtt, hogy a könnyeim kicsordulnának és kirohanok a konyhába. Fogom a táskám, átvágtatok az étkezőn és megiramodok a bejárati ajtó felé. Zack utánam kiabál.

– Kate… ne menj.

Baszódj meg, Zack!

Feltépem az ajtót, lerohanok a lépcsőkön, és átrohanok a kerten a járda irányába. Átkarolom magam, védem magam az esti hűvös ellen. A nappalok kezdenek felmelegedni, mivel már majdnem április van, de az esték még egy kicsit hűvösek. Egy könnycsepp gördül végig az arcomon és én villámgyorsan letörlöm.

Ne sírj, Kate. Nem vagy te bőgös.

Az utca végéig megyek, majd befordulok balra. Ha jól emlékszem, itt van egy buszmegálló, körülbelül negyed mérföldre a metró bejáratától, noha gőzöm sincs, hogy hova fogok menni. Félig rohanva, félig sietve, igyekszem minél nagyon távolságot megteremteni köztem és a között a férfi között, aki elkezdte összetörni a szívem. Egy autó közelít hátulról, majd odahúz a járda mellé, és én hallom Zack hangját.

– Kate… szállj be az autóba.

Rá se nézek, lehajtom a fejem és gyorsabban haladok tovább. Káromkodni kezd és a gázra tapos, a Range Rover meglódul előre, majd jó húsz méterrel odébb a fékre lép. A sofőr felőli ajtó kicsapódik és Zack kiszáll, majd keményen becsapja az ajtót. Három hosszú lépéssel ott terem előttem, kezét a vállamra teszi. Még jobban lehajtom a fejem és igyekszem elnyomakodni mellette.

– Engedj el.

– Az Isten szerelmére – morogja, még erősebben szorítva a vállaimat. – Csak hallgass meg egy percig.

Próbálok elszakadni tőle, ő egy kicsit megrázz.

– Sajnálom, Kate. Bassza meg… tudnod kell, hogy nem gondoltam komolyan. Gőzöm sincs, hogy mi ütött belém.

– Seggfej vagy – mondom halkan.

Zack keményen megragad, és magához húz. Átkarol és erősen megszorít, álla a fejemen pihen.

– Tudom, és bocsáss meg.

Pislogok, hogy elűzzem a feltörekvő könnyeket.

– Ben az autóban van és néz minket? – motyogom a mellkasába.

– Nem – sóhajt. – Letettem a konyha asztalra egy szelet pizzával és megparancsoltam neki, hogy ne moccanjon.

Kiszakítom magam az öleléséből.

– Azonnal vissza kell menned hozzá. Nem hagyhatod egyedül.

Zack frusztráltan a hajába túr.

– Tudom, de nem hagyhattalak csak úgy elmenni. Kérlek, beszállnál a kocsiba és visszajönnél a házba?

Makacsul büszke vagyok, de tudom, hogy Zack is makacs. Tudom, hogy addig nem fog visszamenni a házba, amíg nem szállok be a kocsiba, én pedig nem fogom hagyni, hogy Ben még egy percig egyedül maradjon. Sarkon fordulok.

– Rendben, menjünk.

A rövid autóúton csendben ülünk, és amikor belépünk a házba, ott találjuk Bent az asztalon ülve, épp egy pepperonit szed le a pizzájáról. Zack óvatosan néz rám, de nem veszek róla tudomást.

– Fáradt vagyok – mondom csendesen, és tudom, hogy Ben előtt nem fog velem vitázni. – Elmegyek lefeküdni.

– Enned kell – mondja Zack majdnem könyörögve.

– Nem vagyok éhes – mondom neki, majd odamegyek Benhez, fölé hajolok és csókot nyomok a feje búbjára. – Jó éjt, Silly Putty Pop Star.

Ben hátra billenti a fejét, hogy vigyorogva végig nézzen rajtam.

– Jó éjt, Kate!

Ahogy elindulok a nappalin keresztül a lépcsők irányába, Zack még egyszer bepróbálkozik.

– Kate…

– Holnap beszélünk – mondom anélkül, hogy visszanéznék rá.

És miről kellene beszélnünk?

El kellene mondanom neki, hogy zavaros jeleket küld? El kellene mondanom neki, hogy minden egyes alkalom után, amikor közel enged, utána tesz valami olyat, amivel megbánt? És igen… fáj, hogy fizikai intimitásban van részem egy olyan valakivel, akit nagyra értékelek, és akit kedvelek, és aki nem viszonozza ezeket az érzelmeket. Hülyeség részemről, komolyan az, hogy folytatom.

Hülye, hülye, hülye.

De más részről viszont, Zack nagyon sok mindenben változott, amióta elkezdtük a szexuális kapcsolatunkat. Olyan határokat is átlépett, amelyekről azt mondta, hogy kőbe vannak vésve. Biztos vagyok benne, hogy törődik velem. Csak abban nem, hogy ez elég-e.

Zack biztosan nem hallotta, amikor azt mondtam, hogy holnap beszélünk. Kilenc óra után megjelent a szobámban. Ébren voltam, mert a fenébe is, nem tudtam elaludni, annak ellenére, hogy ennyire fáradt voltam. Az egész szaros jelenet újra és újra lejátszódott a fejemben. Zack oda jön az ágy mellé és felkapcsolja a lámpát. Pislogok a hirtelen beáradó fény miatt, mivel órák óta itt fekszem a sötétben. Bámulni kezd, de aztán megszólal.

– Bűnös.

Megmozdulok és felülök az ágyban, az ölembe fektetem a takarót.

– Tessék?

– Bűntudatot éreztem, amiért Gina képei nem voltak kitéve. Úgy éreztem, hogy cserbenhagyom az emlékét, amiért nem voltak szem előtt a képek. Borzalmasan éreztem magam, bűntudatom volt és ezt rajtad vezettem le. Sajnálom.

Nos, a francba…

Minden düh, fájdalom és kétség, amit éreztem, elpárolog és gyorsan Zack iránt érzett empátia veszi át a helyét. Mielőtt bármit is mondhatnék, egy lépéssel közelebb jön és leguggol az ágyam mellé. Kezét a lábamra teszi.

– Nagyon sajnálom, Kate. Nem ezt érdemelted. Nekem kellett volna feldolgozni és megoldani ezt, de ehelyett rád vetítettem ki a gondomat, hogy te old meg.

– Minden rendben – mondom gyengéden, meghúzogatom az inge ujját. – Jogod van olykor seggfejnek lenni.

– Igyekszem – mondja, szemeiben valódi nyílt őszinteség. – Őszintén. Hurokba kerültem, Kate. Elérted, hogy szarul érezzem magam, olyan módon, amiről nem hittem, hogy lehetséges, és ettől összezavarodtam. Csak szeretném, hogyha elviselnél és türelmes lennél, míg megoldom ezt az egészet.

Bólintok, a szívem teljesen megnyílik, mintha magába akarná szívni.

– Azt hiszem, hogy ez menni fog.

– Nem ígérhetek semmit – mondja lágyan. – Még mindig nem tudok többet adni annál, amit eddig is adtam. Lehet, hogy soha nem lesz több szexnél. Csak őszinte vagyok, de nem kapaszkodhatsz valami romantikus tündérmesébe velünk kapcsolatba, rendben?

Arra számítok, hogy a szívem újra összetörik, de nem így történik. E helyett még inkább kitárul, teljesen elfogadva a tényt, hogy Zack egy megtört ember és lehet, hogy soha nem fog valaki olyan lenni, mint akire szükségem van. De már ebben a percben is éppen elég és megfelelő számomra.

– Szóval, akkor csak szex van közöttünk, mi?

– Igen – mondja, majd bocsánatkérően oldalra billenti a fejét. – De nagyon sajnálom, hogy megbántottalak korábban. Az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy téged bántsalak.

– Nos, nagyon helyes – mondom, majd mosolyogva ledőlök, és odébb csúszok az ágyba. – Ha ez csak szex, akkor mi lenne, ha nekifognánk annak a dolognak, amiben mindketten jók vagyunk és jól is csináljuk.

Zack szemeiben tűz lobban, amikor hívogatóan felemelem a takarót. Feláll és leveszi a felsőjét, keze a farmerja gombjára siklik, de aztán megdermed egy pillanatra.

– Biztos vagy benne?

– Jelenleg igen… – mondom neki őszintén. – Ebben a pillanatban… biztos vagyok benne.

 

Huszonötödik fejezet

Zack

Fordította: Tobys

Alig két és fél nap alatt Delaney, Kate és én majdnem teljesen kipakoltunk a házban. Már csak az van hátra, hogy átválogassam a garázsban lévő néhány szart, amiben nem voltam biztos, hogy meg akarom tartani, de nem volt időm átnézni, mielőtt költöznünk kellett volna. De ez várhat a rájátszás végéig.

Megszólalt a csengő, felálltam a kanapéról, hogy kinyissam az ajtót. Delaney a konyhában készíti elő a dolgokat a hirtelen jött grillezéshez. Felhívtam Rykert és megkérdeztem, van-e kedve átjönni hamburgert enni, és ő benne volt. Épp most küldte vissza a lányait Bostonba egy rövid látogatás után, ezért úgy gondoltam, hogy biztos magányos.

Kinyitom az ajtót, és látom, hogy Ryker áll ott egy hatos csomag sörrel a kezében és egy nagy vigyorral az arcán.

– Haver...szép ház.

– Köszi – mondom, miközben hátralépek, hogy bejöhessen. Kinyújtja a kezét, én pedig gyorsan megrázom.

– Hoztam neked egy kis házavató sört.

– Kedves – mondom, ahogy elveszem tőle. Gyere be a konyhába. Delaney mindent előkészít. Majd később körbe vezetlek, de most be kell gyújtanom a grillsütőt.

– Férfimunka – állapítja meg Ryker.

– A fenébe is – mondom neki. – És a hamburgerek grillezése is.

Nevet, ahogy mögöttem jön, miközben átvezetem a nappalin. Amint beérünk a konyhába, bemutatom neki Delaney-t, aki ragyogó mosollyal köszöntötte csupán, hiszen épp készíti a hamburgerpogácsákat. Rykert azonban rábízom a gondjaira, hogy begyújthassam a grillt, és még az is megfordul a fejemben, hogy vajon érdekelné-e őket a másik?

Valószínűleg nem. Delaney munkamániás, és soha nem hagyná el Manhattant.

Kilépek a hátsó teraszra, és a tekintetem azonnal Kate-re és Benre szegeződik. Kate az egyik hintán ül, míg Ben a mászókán lóg.

A tekintetem visszavándorol Kate-re, olyan gyönyörű, ahogy ott ül. Úgy tűnik, most már minden a régi kerékvágásban van köztünk és ezért hálás vagyok, mert fogalmam sincs mit tennék, ha kirúgna az ágyából. Kibaszottul rabja vagyok a bolondos báj és a lángolóan dögös szexiség különleges elegyének.

Utoljára azon az éjszakán értem hozzá, amikor hülye módon hagytam elszabadulni a bennem lakozó köcsögöt, amikor láttam, hogy Gina képei nincsenek kirakva. Nem hazudtam neki. Ez mind annak a következménye volt, hogy szarul éreztem magam, és ezt a fájdalmat másra zúdítottam. Hála Istennek, megbocsátotta a vétkemet, és visszafogadott.

És aznap este is magához engedett. Egész éjjel keféltünk. Az ágyában maradtam, és időnként elszundítottunk, hogy aztán újabb merevedéssel ébredjek, és a vággyal, hogy újra megdugjam. Újra és újra, és amikor feljött a nap, még mindig nem éreztem, hogy elég volt.

Elszánt voltam. Minél nagyobb élvezethez tudom juttatni, annál nagyobb az esélyem, hogy megelégszik azzal, amit nyújtani tudok neki.

Azóta nem tudtam a közelébe férkőzni, mert a fenébe is, Delaney a Kate melletti vendégszobában lakik, és egyszerűen nem akarom hallgatni a rinyálását, ha lebukunk. De Delaney holnap elmegy, és magával viszi Bent is. Új-Skóciába mennek a szüleinkhez tíz napra, és közben meglátogatják Gina szüleit, hogy egy kis időt tölthessenek Bennel.

Így egy hetet leszek egyedül Kate-tel – leszámítva a holnapután kezdődő rájátszás első fordulójának idegenbeli meccseit –, és a farkam megrándul az izgalomtól, ha arra gondolok, mennyi mindent csinálhatnék vele ebben a házban, amíg egyedül leszünk.

Hirtelen Ben felsikolt, a mászóka alatt a földön fekszik a hátán. Átjár a félelem, ahogy a terasz lépcsőn lefelé rohanok. Mire leérek, Kate már felkapta és átöleli. Ben karja szorosan a nyaka köré fonódik, az arcát a vállához szorítja, miközben hangosan sír.

– Mi történt? – kérdezem aggódva, ahogy megcsúszva megállok mellettük.

Kate megnyugtató mosollyal néz rám. – Leesett a mászókáról. Egy pillanatra nem kapott levegőt, ez minden. Szerintem inkább megijedt, mint megsérült.

A szívverésem azonnal lenyugszik, de a szívem fáj Ben sírása hallatán. Nincs rosszabb a világon, mint sírni hallani a gyermekedet.

– Jól vagy, pajtás? – kérdezem, miközben hátrasimítom a haját a homlokáról. Felemeli a fejét, és rám néz, nagy, kövér, csillogó könnycseppek gyűlnek össze szemében, majd kicsordulnak.

Ahh… a francba, ez megöl engem. Kinyújtom felé a karomat, és azt mondom: – Gyere ide. Minden rendben lesz.

Ben azonnal elfordul tőlem, és az arcát ismét Kate vállába temeti, a kis kezeivel úgy kapaszkodik belé, mint a fuldokoló. A lány bocsánatkérő pillantást vet rám, és felemeli a kezét, hogy megsimogassa a tarkóját.

– Gyere, édesburgonyás pudingos pite – hízeleg Kate. – Katonadolog. Jól vagy, ugye?

A sírása kezd alábbhagyni, én pedig csak bámulok tehetetlenül, miközben a fiam csak Kate karjaiban akar vigasztalódni.

Olyan kibaszott keserédes.

Keserű, hogy nem Gina tartja őt a karjaiban.

Keserű, hogy most nem engem akar.

De olyan kibaszott édes ez a kapcsolat, amit Kate-tel kialakított. A fiam boldog és biztonságban van vele, és ahelyett, hogy féltékeny lennék, inkább mérhetetlenül hálás vagyok neki.

– Begyújtom a grillsütőt – mondom, miközben odahajolok, és megcsókolom Ben fejét, majd gyorsan Kate-re kacsintok. – Úgy tűnik, mindent kézben tartasz.

Visszamegyek a teraszra, és begyújtom a grillsütőt. Röviddel ezután Delaney és Ryker jönnek ki, a kezük tele az étellel. Delaney átadja nekem a tányér hamburgert, amit meg kell sütnöm, majd leteszi a tányérokat, egy tál krumplisalátát és egy boltban vett almás pitét a nagy szabadtéri asztalra, amely mellett kényelmesen elfér nyolc ember.

Míg a hamburgerek sülnek Ryker, Delaney és én dumálunk és sörözünk. A rájátszásról beszélgetünk, és arról, hogy milyen elképesztő lehetőségeink vannak arra, hogy idén jogosan pályázzunk a kupára. Ryker elmeséli, hogy leendő ex-felesége a lányait ide akarja küldeni, hogy teljes időben nála lakjanak.

– Azt akarom, hogy itt legyenek velem – mondja Ryker, miközben kényelmesen hátradől a székében. – De adnia kell egy kis időt, hogy berendezkedjek. Találnom kell valakit, aki vigyáz rájuk, találnom kell egy iskolát, és rendes bútorokat kell szereznem a szobájukba.

– Előveszem a többi nő jelentkezését, akikkel interjút készítettem – mondja Delaney. – Mind nagyon jók voltak, úgyhogy talán érdemes velük kezdeni.

– Nagyra értékelem – mondja Ryker mosolyogva.

– Mindjárt kész a hamburger – kiáltom Kate-nek, aki most Ben mellett hintázik. A könnyei már teljesen felszáradtak, és jól van.

– Gyere – hallom Kate-et és mosolyra késztet, amikor látom gyerekmódra leugrani a hintáról.

– Versenyezzünk.

– Fantasztikusan bánik Bennel – mondja Ryker. – A legjobbat választottad.

– Hát, Delaney tényleg őt választotta – mondom egy vállrándítással. – De igen... elég nagyszerű.

– Ki a nagyszerű? – kérdezi Kate, ahogy felmászik a lépcsőn Bennel a nyomában. Amikor felér a legfelső lépcsőfokra, a szívem megremeg. Az arca kipirult, a haja kócos a Bennel való játéktól, édesen és kibaszottul ennivalóan néz ki.

– Te – mondom őszintén, miközben a spatulámmal rá mutatok. – Bennel.

– Az vagyok – dicsekszik pukedlizve. – Tényleg.

– És szerény is – jegyzi meg Delaney szárazon, mire mindannyian felnevetünk.

Delaney és Kate rendkívül jól kijönnek egymással, az elmúlt napokban sokszor hallottam ezt Delaney-től, aki folyamatosan vállon veregeti magát bölcs döntéséért.

– Oké, kispajtás – mondja Kate Bennek, miközben megfogja a vállát. – Menjünk, mosakodjunk meg.

A szemem éhesen bámulja, ahogy kinyitja a tolóajtót Bennek, és beengedi. Addig figyelem, amíg el nem tűnik a szemem elől. Alig várom a pillanatot, amikor holnap hazaérek a reptérről miután kitettem Delaney-t és Bent. Abban a pillanatban, ahogy belépek a házba, biztosan ráugrok.

– Jaj, ne – mondja hirtelen Delaney. – Ó, a fenébe is, ne!

Ahogy fejem odafordítom látom, hogy rám mered. – Mi van? – kérdezem zavartan.

– Ne, Zack – parancsolja nekem, miközben visszamutat a tolóüvegajtó felé. – Még csak az kéne.

Döbbenten bámulok rá. A tekintetem Rykerre siklik, aki azt mondja – Lemaradtam valamiről?

Delaney előrehajol a székében felém, majd lehalkítja a hangját. – Láttam, ahogy Kate-re néztél.

Ryker azt mondja – Ó, ember!

– Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondom lazán, miközben kinyitom a grillt, és elkezdem lehúzni a hamburgereket.

– Tartsd magad távol tőle – parancsol rám Delaney.

Megfordulok, és átható pillantást vetek a húgomra. – Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek!

– Zack... ő Ben dadája. Ő...

– Vegyél vissza, Delaney – mondom fenyegető hangon. – Ez az én életem.

Dühösen hátradől és felkapja a sörösüvegét. Megnyugszom, de aztán Ryker megkérdezi – Azt hiszem, értem. De talán mégsem. Zack és Kate?

Ezt a kérdést egyértelműen Delaney-hez intézi, aki így válaszol: – Igen. Láttad, ahogy a szemével felfalja azt a lányt? És azokban a szemekben tudás volt. Ó, igen...testközelből ismeri azt a lányt. – Szent szar – mondja Ryker lassan, és – be kell vallanom – egy kis áhítattal a hangjában.

Becsapom a grill fedelét és lekapcsolom az égőket. Felveszem a tányér hamburgert, odasétálok hozzájuk és egy kis csattanással leteszem eléjük az asztalra. – A vitának vége – mondom mindkettőjüknek. – Most pedig bemegyek egy újabb sörért. Kér valamelyikőtök egyet?

Ryker felemeli a kezét, Delaney pedig azt mormolja – Hozd magaddal az üveg bourbont. Azt hiszem, szükségem van rá.

Kuncogok, majd elindulok a házba. Ahogy kinyitom az üveg tolóajtót, Ben dübörögve jön ki. Hagyom, hogy elmenjen, majd belépek, és becsukom magam mögött az ajtót. Amikor belépek a konyhába, látom, hogy Kate a hűtőszekrénybe dugja a fejét és az a gyönyörű feneke kissé kilóg. Két lépéssel mögötte termek és a kezem a csípőjére tapad.

Megijed, de aztán azonnal rájön, hogy én vagyok az, és ezt onnan tudom, hogy elkeseredetten sóhajt, és elhessegeti a kezemet. – Állj! Még meglát minket valaki.

A kezem azonnal visszavándorol a csípőjére, majd az egyik a hasára csúszik, hogy visszahúzza hozzám.

– Nem, nem fogják – suttogom a fülébe, mielőtt belecsípek.

Kate apró nyögést ad ki, és a feje hátracsuklik a vállamra. – Gyerünk, Zack. Hagyd abba a játszadozást.

– Ez nem játék – incselkedem vele. – Miután holnap visszajövök a reptérről, szándékomban áll egy csomó játékot űzni veled.

És Krisztusom... kibaszottul megrázkódik.

Gyorsan elengedem, mielőtt a nadrágomban lévő dudor még nagyobbra nőne. – Adj ide három sört, ha nem gond.

Kihúzza őket, és a válla fölött egyesével felém tartja őket. Magának is kihúz még egyet, és becsukja a hűtő ajtaját. Amikor megfordul, hogy rám nézzen, megkérdezi: – Az a... izé... dolog ott lent Bennel. Nem gond?

– Mi? – kérdezem a szemöldökömet felhúzva. – Az, hogy a fiam nem akarta, hogy én vigasztaljam, hanem téged akart?

Tétován bólint.

– Teljesen rendben van – biztosítom őt. – Szeret téged. Ez természetes.

Kate arca kipirul, és kissé lehajtja a fejét. – Én is szeretem őt.

A belsőm melegséggel telik meg a hangjában lévő gyengédségtől, amikor azt mondja, hogy szereti a fiamat.

– Igen – mondom neki rekedtesen. – Tudom, hogy szereted.

Delaney szokatlanul csendes a repülőtérre menet. Ben a hátsó ülésen ül, és az egyik könyvét lapozgatja. Semmit nem mondott nekem Kate-ről, de jól ismerem a húgomat. Nemsokára kitör, és mivel már majdnem a reptéren vagyunk, arra számítok, hogy bármelyik pillanatban sor kerülhet rá.

– Szóval a tegnap esti dolog a teraszon – kezdi óvatosan.

Bingó. Pont időben.

– Ne menjünk bele – figyelmeztetem.

– Az katasztrófát jelent – válaszol vissza halkan és nyugodtan. Tudom, hogy azért csinálja ezt, mert Ben a hátsó ülésen ül, és nem akarja, hogy megértse, miről beszélünk.

– Aranyos lány – mondja Delaney óvatosan. – És te... ööö... valószínűleg nem a legjobb ember vagy most egy édes lány számára.

– Ezt megértem – mondom neki őszintén.

– Gondolkodnod kell... – mondja, majd a válla fölött a hátsó ülésre mutat. – Megőrül érte. Ne tedd ezt tönkre.

– Már túl vagyunk ezen a ponton, Delaney – mondom elkeseredetten.

– Tényleg? – kérdezi, és a hangja kezd egy kicsit hisztérikussá válni. – Tényleg, Zack?

Megfordulok, hogy egy gyors pillantást vessek rá. A szeme tele van aggodalommal. – Nem fogom bántani – mondom neki lágy, megnyugtató hangon, még ha ez talán hazugság is. – Ő és én megértjük egymást.

Delaney mély levegőt vesz, és kiengedi. – Nem akarom, hogy fájjon neki, és azt sem akarom, hogy „tudod kinek” fájjon – mondja, miközben ismét a hátsó ülésre mutat. – De azt sem akarom, hogy neked essen bántódásod.

Visszanézek rá. – Nekem? Miért esne bajom?

– Mert nem érdekel, mit gondolsz, hogy mi folyik itt, tudom, hogy érzel iránta valamit – suttogja sürgetően.

Igen... így van. Érzek valamit Kate iránt. Ezt már beismertem magamnak.

De ez nem számít. Az érzéseim nem elegek neki, és ő jobbat érdemel annál, mint amit én adni tudok. Úgyhogy amíg nem vár el többet és megelégszik azzal a kevéssel, amit adni tudok, addig nem fogok aggódni emiatt.

Önző fasz vagyok.

Egy pillanatig hallgat, aztán felemeli a kezét, hogy megszorítsa a vállamat. – Csodálatos ember vagy, Zack, testestől-lelkestől, és tudom, hogy egy nap találsz majd valakit, aki nagyon boldoggá tesz.

Nem tudom megállni, hogy ne horkanjak fel, miközben azonnal elvetem ezt a gondolatot.

– Ez igaz... így lesz – bizonygatja, teljesen figyelmen kívül hagyva a szkepticizmusomat. – Annyi mindent tudsz adni és megosztani valakivel.

Fanyar mosoly ül ki az arcomra, még akkor is, amikor szomorúság kúszik a szívembe. – Szeretlek, Delaney. Szerintem te is elég zseniális vagy. De meg kell, hogy mondjam hugi... tévedsz. Minden, ami különleges volt, amit egy nőnek adhattam, aznap este meghalt a kocsiban, Ginával együtt.

---

[1]Slinky Twinkie: Olyan ember, akinek hosszú karjai vannak a testéhez képest, is járásnál ide-oda lóbálja azokat