Tizenkettedik fejezet
Kate
Fordította: Suzy
– Körülbelül
harminc perc, míg a vacsora elkészül – kiabálom ki Zacknek és Bennek, akik a
nappaliban a Wii-vel játszanak. A LEGO Star Wars III hangjai lebegnek
vissza felém azzal együtt, hogy Zack fénykard zajokat ad ki és Ben kuncog.
Magamban
mosolygok, miközben felvágok néhány friss brokkoli fejet, hogy megpirítsam.
Zack szereti a brokkolit, de Ben nem annyira. Mégis eltökéltem, hogy időnként megpróbálkozom
vele, abban a reményben, hogy elkezdi megkedvelni. A ma esti fondorlatos tervem
az, hogy sajttal lepem el és imádkozom, hogy ne vegye észre, mit csinálok.
A mai
egy nagyon jó nap volt. Ben korán ébresztett, izgatott volt, hogy útra kelünk
az észak-karolinai állatkertbe, ahogy Zack megígérte neki. Kellemes hangulatban
voltam, ahogy beálltam a zuhanyom alá – elég szerencsés vagyok, hogy saját
fürdőszobám van. Hátrahajtottam a fejem a forró víz alá, becsuktam a szemem és
az előző esti meccsre gondoltam. Zack nagyszerű volt és nagyon mókás volt
együtt nézni a játékot Bennel, a kissrác annyira izgatott lett, amikor Zack
mesterhármast ért el, hogy azt hittem, szívrohamot kap.
A
riporter picsa – a meccs után –, nem
volt vicces, és láttam Zack arcán a fájdalmat és a csalódottságot, amikor
meggondolatlanul személyes kérdéseket kezdett el feltenni neki. Elöntött a
harag és testisértést akartam elkövetni ellene, amiért ilyen érzéketlen volt.
A
szememet kinyitva lustán kinyúltam és megragadtam a samponomat, az előttem lévő
sarokpolcról. Öt centit nem mozdítottam el magam felé a flakont, amikor egy
mérhetetlenül hatalmas és szőrös, fekete pókot láttam ülni mögötte.
Felsikoltottam, ledobtam a sampont és hátrahőköltem tőle, szerencsére a
csúszásgátló szőnyeg a helyemen tartott.
Vetettem
egy második pillantást a hatalmas fenevadra, miközben a szívem azzal
fenyegetőzött, hogy kiugrik a mellkasomból és rájöttem, hogy az egy műanyagpók.
– Nem
vicces! – sikoltattam ki dühösen a vízpermet felett és hallottam, hogy Zack és
Ben nevetnek a fürdőszobaajtóm mögött. – Ezért megfizettek.
Még
több kuncogás, és aztán csend lett, biztos vagyok benne, hogy a földszintre
futottak a haragom elől.
Miután
felöltöztem és lesétáltam a földszintre, Ben kuncogása fogadott, miközben Zack
a legkisebb mosollyal az arcán szörfözött a laptopján. Csúnyán néztem
mindkettőre, de belül mosolyogtam. Azt hiszem, hivatalosan elfogadtak, amit az
az istenverte csíny bizonyított, amivel, biztos vagyok, hogy Zack állt elő. Nem
szóltam egy szót sem, de lopva már a bosszúmat terveztem ellenük.
Az
állatkertben töltött idő annyira mókás volt, hogy nem akartam, hogy véget
érjen. Rá kellett jönnöm, hogy Ben állatszerető és pénzt tettem volna rá, hogy
majd valami olyat tesz az életével, hogy az körülöttük fog forogni. Egész nap
magán kívül volt és bemutatóról bemutatóra rángatott minket, hogy hű meg há az összes pikkelyes és
szőrös teremtményre.
Zacket
is abszolút öröm volt nézni. Nemcsak azért, mert annyira jóképű, hogy az már
bűncselekménynek számítana, hanem mert egy teljesnapon át élvezhettem, hogy
olyan könnyedséggel nevet, hogy nehéz volt visszaemlékeznem a fanyar modorára,
ahogy bánni szokott velem. Teljesen ellazult volt és nem számít, mekkora
hokijátékos is ő, kétségtelenül úgy gondoltam, hogy számára a legjobb dolog a
világon az, hogya fiával van.
A
szívem őrülten lüktető dallamot játszott, amikor megfogta Ben kezét vagy
lehajolt hozzá, hogy megnézzen vele egy állatot. Vagy amikor délutánra Ben
elfáradt és ő az erős karjaiban vitte, hogy ne kelljen sétálnia. Ez mind…
annyira édes és megindító volt, hogy csak meg akartam őket ölelni és
megköszönni, hogy részelehetek a különlegességüknek.
Ez
mind… Zack gondtalansága, ahogy a nap megcsillant a fényes haján, vagy, ahogy a
szemei csillogtak az örömtől, és ahogy az izmai megfeszültek és elernyedtek,
miközben tartotta a fiát… ez mind hozzáadódott a hatalmas belezúgáshoz, ami
bennem épült a munkaadóm iránt.
Fejrázva fejezem be a brokkoli
szeletelését és beteszem a mosogatóba egy szűrőben, hogy alaposan megmossam.
Olyan bolond vagyok, hogy még táplálom is ezeket a fantáziákat, és tudom, hogy
ezek csupán azok… fantáziák, egy fantasztikusan gyönyörű férfiról, aki kívül és
belül is gyönyörű, aki sosem lesz bármi több számomra lányos álomnál. Ő egy
olyan férfi, akibe könnyű belezúgni – valójában lehetetlen semmibe venni –, de
megpróbálok mindent a maga helyén kezelni. Zack, Ben apja. A munkaadóm. És egy
olyan férfi, akit szörnyű csapás ért.
Ha
mindezt összeadom, akkor veszélyes tűzzel játszom,ha még táplálom is ezt a buta
belezúgást.
Amikor
késő délután visszamentünk Zack Range Roveréhez, nem telt bele öt percbe, hogy
Ben elszunnyadjon a hátsó ülésen. Zack és én könnyed beszélgetésbe kezdtünk
semmi fontosról, de ugyanakkor lekötött minket.
Felém
fordítva a tekintetét, ahogy felértünk a 85-ös Államközire, megkérdezte:
– Szóval,
visszatértél a buggyos ruhákhoz, jól látom?
A
hangneme kötekedő volt és én annak is vettem, de egy horkantáson kívül mást nem
tudtam tenni. Egyértelműen arra a ruhára utalt, ami az előző esti meccsen volt
rajtam a mai viseletemhez képest.
– Elvitte
a cica a nyelved? – nógatott, és én felé fordítottam a tekintetem, megjegyezve,
hogy az arckifejezése színtiszta kíváncsisággal telt meg.
– Csak
azt az egy ruhát vettem – mondtam neki egyszerűen.
– Csak
azt az egyet engedhettem meg és emellett, az új farmeromat és csizmáimat
viselem. – Erre úgy mutattam rá, hogy felhúztam az egyik lábamat, a másik
térdemre tettem, így láthatta a fekete lovaglócsizmát, amitől gyomorrontásom
lett, hogy mennyit költöttem rájuk, még ha akciósak voltak is.
– Hát
értem – motyogta. – De úgy nézel ki, mint aki belefullad abba az ingbe.
– Nos,
jól megfizetsz, de nem olyan jól, hogy egy teljesen új ruhatárat vegyek –
élcelődtem vele. – Babalépések, Mr. Grantham. Babalépésekben haladok.
Egy
percig csendben volt és én azt gondoltam, témát váltottunk, de azt mondta: – Ha
akarod… adhatok neked pénzt, hogy vegyél néhány ruhát.
A
fejemet olyan gyorsan fordítottam felé, hogy majdnem kiment a nyakam. Tekintet
nélkül arra a tényre, hogy Zack valóban a munkaadóm, azt mondtam: – Ez volt a
legostobább dolog, amit a szádból hallottam.
– Miért?
– vágott vissza.
– Mert
neked dolgozom. Te ne vegyél nekem ruhákat. És még, ha nem is dolgoznék neked,
akkor se vegyél nekem ruhákat.
– Tekintsd
bónusznak – mondta vigyorogva.
– Tekintsd
veszett ügynek – motyogtam. – Magam veszem a saját dolgaimat. Mindig így volt.
– Mindig
ilyen makacs vagy? – kérdezte nevetve.
– Igen
– mondtam és szipogtam.
– Büszke?
– Igen.
– Nem
akarod elfogadni a felajánlott segítséget? – fokozta.
– Sosem
– mondtam, és felemeltem az állam, keményen kinéztem a szélvédőn.
Nem
válaszolt és mivel kíváncsi voltam, mire gondol, felé fordultam. Nem vette le a
szemét az útról, de halkan azt mondta: – Te valami más vagy, az biztos.
Kiveszem
a szűrőt a mosogatóból, jól lerázom a maradék vizet és egy sütőtálba teszem a
brokkolit. Meglocsolom egy kis olíva olajjal a tetejét és beteszem a sütőbe, a
már sülő csirkemellek mellé. Felsorakoztatok néhány paradicsomot a
vágódeszkára, hogy felvágjam őket a salátához, amit csinálok.
Gyorsan
lenézek a régi flanelingemre, amit ma felvettem a farmerom fölé. Határozottan a
buggyos kategória és teljesen divatjamúlt. Teljesen az ellentétje annak, amit a
meccs estéjén viseltem. Többet költöttem a garbóra és a sálra és a farmerra és
a csizmákra, mint amit bármire is költöttem valaha az életemben. Igaz,
mindegyik akciós volt, de még mindig éreztem a szúrást a pénztárcámon.
Habár
ez egy szúrás, de jól megérte az árát, ha csak Zack arcát nézzük, amikor
először meglátott. Sosem nézett még rám így férfi… a bámulat és az elismerés
keverékével, ami melegített belülről kifelé. Tizenhárom éves korom óta először
örültem, hogy figyelmet kaptam az ellenkező nemtől.
Ettől
egyszerre éreztem magam szédítőnek és erőteljesnek.
Ettől
el akartam rohanni és elkölteni az összes pénzemet csinos ruhákra és puccos
sminkre, ha Zack csak még egyszer úgy nézne rám.
Elveszek
az átváltozásom okozta fantáziálásban, így a kés egy esetlen és rossz helyre
tett lenyomásával egyenesen belevágok a paradicsomba és a mutatóujjam hegyébe.
– Francba
– kiáltom, ahogy egy csattanással ledobom a kést. Az leesik a pultról,
össze-vissza forog, és vagy másfél centire kerüli el a lábam egy lehetséges
véres szúrástól.
– Mi
történt? – kiáltja vissza Zack és hallom, hogy keresztülfut a nappalin.
Gyorsan
megfordulok, a csap alá tartom az ujjam és ráengedem a vizet, figyelem a fényes
piros halvány rózsaszínné válását, ahogy lemosódik a vér. Letépek egy
papírtörlőt, az ujjam köré tekerem és erősen nyomom, ahogy Zack befarol a
konyhába, Bennel szorosan a nyomában.
– Elvágtam
az ujjam – mondom és beharapom az ajkam, amikor leveszem róla a papírtörlőt,
hogy megnézzem. Kicsi vágás, de azonnal kibuggyan a fényes, piros vér, szóval
visszacsavarom rá a papírtörlőt. Egy kissé kába vagyok, mert nem vagyok valami
nagy vérbarát.
– Ben,
menj vissza a nappaliba – mondja Zack, ahogy felém sétál.
– Kate
jól van? – kérdezi Ben bizonytalanul.
– Persze,
hogy jól – mondom neki bátor mosollyal. – Csak egy kis vágás. Menj vissza és
játssz a játékoddal és a vacsora hamarosan elkészül.
– Látni
akarom – nyafogja Ben és közelebb lép.
– Ben…
nappali… most – mondja Zack szigorúan. Nem gyakran használ ilyen hangnemet
Bennel szemben, de amikor igen, annak eredménye van. Ben nem fontolgat további
érveket, megfordul és beszalad a nappaliba.
Még
mielőtt a hátát felénk fordítaná és kirohanna a konyhából, Zack megfogja a
kezem és lehúzza a papírtörlőt. – Hadd nézzem.
Oldalra
fordítom a fejem. – Mennyire rossz?
– Nem
rossz – mondja egy perc múlva és megkönnyebbülés fut végig rajtam. – Nem
hiszem, hogy elég mély, hogy varrni kelljen, de jól megvágtad. Bár, szerintem
egy ragtapasz elég lesz. Várj itt és tartsd nyomás alatt.
Zack
megfordul és a nappali felé veszi az irányt és valószínűleg a hálószobájába.
Elképzelem, hol tartja az elsősegély dobozát. Erősen nyomom a papírtörlőt az
ujjamra, ami elkezd egy kicsit lüktetni.
Zack
egy szemvillanás alatt visszaér és peroxid, géz és ragtapasz van a kezében.
– Jézus,
Kate… olyan sápadt vagy, mint egy szellem – mondja, ahogy odaér hozzám.
– Nem
viselem jól a vért – mondom, ahogy az egyik kezemmel nekitámaszkodom a pultnak
és a papírtörlős kezemet a mellkasomhoz tartom.
– Nagy
baba – cukkol Zack, nyugodt magabiztossága és a könnyedsége elvonja a
figyelmemet az ujjamról. Megfogja az egyik könyököm, miközben a másik kezében a
felszerelést fogja, a konyhaasztalhoz vezet. Miközben ő mindent elrendez, én
hátrarúgom az egyik széket és leülök. Zack kihúz egy másik széket és
szembefordul velem, hogy a térdeink összeérnek.
Kinyújtom
a kezem és ő gyengéden letekeri a papírtörlőt a vágásról, de a kezem alatt
hagyja. Előrehúzza a kezem, a combjára fekteti, mielőtt elengedi. – Csak tartsd
itt.
Úgy
teszek, ahogy parancsolja és a vágásomról azonmód megfeledkezem, ahogy Zack
lábának melege áthatol a farmerján, a papírtörlőn és a bőrömön. Most először
érintem a testét és máris felemészt engem.
Az
agyam ködös, miközben kinyitja a peroxidot és önt belőle a vágásra. Felvesz egy
gézlapot és a vágásra teszi, felitatja a folyadékot és megbizonyosodik arról,
hogy eléggé megszáradt a bőröm. Aztán kibont egy ragtapaszt és azt mondja: –
Emeld fel egy kicsit a kezed.
Így
teszek, kesergek amiatt, hogy elvesztem a kapcsolatot a lábával, ami hülyeség
és nézem, ahogy szorosan a mutatóujjam köré tekeri a ragtapaszt. Az egyik
kezével a csuklómat tartja és a másik kezével lesimogatja a ragtapasz széleit.
Felnézve
rám azt mondja: – Lám. Mindjárt jobb.
Nem
engedi el a csuklóm.
– Köszi
– mondom, lenyűgöz, hogy képes vagyok beszélni, mert a szám hirtelen kiszáradt.
– Szóval,
nem nagyon bírod a vért, hm? – kérdezi játékos mosollyal, még mindig a
csuklómat fogja és ez az…? Igen, a hüvelykjével simogatja ott a bőrömet.
Megrázom
a fejem, képtelen vagyok szavakat formálni, csak bámulom őt.
Ő
visszabámul, a csipetnyi arannyal megszórt meleg, barna írisze foglyul ejtett.
A
hüvelykujja továbbra is súrolja a csuklómat és hosszú percek múlnak el, ahogy
csak nézzük egymást, ami részben kínos, mégsem tudok elfordulni.
A
legbiztosabb, hogy nincs erőm kihúzni a csuklóm a szorításából, de a pillanat
megtörik, amikor Ben felkiált: – Most te jössz, Apu.
Zack
lassan elengedi a csuklómat és lesüti a tekintetét. A combjaira csapja a tenyereit,
megrázza a fejét és feláll a székéről. – Jobb, ha visszamegyek.
Feltápászkodtam
a székről, motyogva: – Befejezem a vacsorát. Kösz az elsősegélyt, HOS.[1]
– Persze
– mondja csendesen, én megfordulok és odamegyek a paradicsomokhoz, amiket fel
kell szeletelnem.
Amikor
odaérek a pulthoz, még egy kicsit kábult vagyok és tudom, hogy ennek semmi köze
a vérhez, hanem csakis Zack varázslatos érintéséhez. Gyorsan felveszem a kést a
padlóról és a vágódeszka mellé teszem. Mindkét kezem a pult szélére teszem,
lehajtom a fejem és veszek egy nagy levegőt.
Szedd össze magad, Kate.
– Jól
vagy? – mondja Zack mögöttem.
Riadtan
körbepördülök, hogy egy lépésnyire tőlem találjam őt. Hátradőlök az L-alakú
pult sarkához, megint a pultra teszem a kezemet támogatásért.
– Igen
– mondom bizonytalanul. – Csak rossz beteg, azt hiszem.
Zack
nevet. – Láttam már rosszabbat. Ben hisztizik, amikor megpróbálom megtörölni az
egyik sebét. Még jó, hogy egy puszit követően – miután végeztem –, jobban lesz
a kisember.
– Képzelem,
hogy egy puszi tőled határozottan jobbá tesz mindent – bukik ki és abban a
percben, ahogy a szavak elhagyják a számat, erősen az ajkaimra csapom a kezem.
A szemeim elkerekednek és az arcom rákvörössé válik.
Most tényleg épp ezt mondtam?
Zack
összehúzza a szemöldökét és megfeszíti az állát. Olyan erősen, hogy egy kis
izom a szélén elkezd rángatózni.
– É-é-én
s-s-sajnálom – dadogok, miközben a kezem leesik a számról. – Nem úgy értettem.
Úgy értem… egy apa puszija és ilyesmi. Persze, hogy attól Ben jobban lesz.
Atyai ajkak… ezt így értettem.
Zack
egy lépéssel közelebb jön hozzám és a kezeit a pult szélére teszi a csípőmnél,
gyakorlatilag bezár engem. Kemény a pillantása, ahogy engem néz és én tudom,
hogy hatalmas hibát követtem el. Lassan… a szemei a számra ereszkednek, sűrű szempillái
elrejtik a vad tekintetét, ahogy egy perccel ezelőtt rám nézett.
Élvezem
a haladékot.
Három
másodperc telik el, mielőtt a szemei felemelkednek, hogy találkozzanak az
enyéimmel, és most már olyan sok melegség van bennük, hogy gyakorlatilag izzanak.
Ó, te jó ég, hiperventillálni fogok.
Zack
felsőteste elkezd előredőlni, a feje felém hajlik. Én a szájára fókuszálok, ami
kicsit szétnyílik és eszembe vésem az ajka görbületét és azt, ahogy egyre
közelebb és közelebb jön.
Meg fog csókolni.
Szent szar, meg fog csókolni.
Amikor
az ajkai már csak egy suttogásnyira vannak az enyéimtől, kissé elfordítja a
fejét és az arcát az enyémhez dörzsöli. Előrébb hajol, a borostája megkarcol,
az orra a halántékomnak dörgölődik és a lehelete a fülemhez csapódik. Borzongás
járja át a testemet és a tüdőmbe belefagy a levegő.
– Egy
csóktól jobb lesz neked, Kate? – motyogja a fülembe.
A
borzongás súlyos remegéssé változik és nyöszörgök.
Zack
teste megfeszül, és én érzem a levegőt vibrálni körülöttünk. Kiengedem a
levegőt, mielőtt elájulnék az oxigénhiánytól és nem tehetek a csalódott
sóhajról, ami kiszökik vele. Halk morajló hang jön ki Zack szájából és lehajtja
a fejét, aminek következtében az ajka végigsúrolja az állam és aztán lejjebb, a
nyakamig. A fejem természetesen az ellenkező irányba dől, jobb hozzáférést
nyújtva.
A szája
végigsiklik a nyakam finom bőrén, olyan enyhén, hogy nem tudom eldönteni, az
ajkai vagy a lehelete-e az, ami valójában rajtam van.
– Mondd,
hogy álljak meg – suttogja Zack és én érzem a frusztrációt és a szükséget a
hangjában.
Kicsit
megrázom a fejem és Zack halkan káromkodik: – Basszus.
Az arca
hátrahúzódik, miközben a kezeivel megfogja a fejemet. Ez olyan gyorsan
történik, hogy csak egy villanást látok az olvadt szemeiből és puha ajkaiból,
mielőtt a szája az enyémre tapad. Sürgető, mégis gyengéd a nyomás, kényszerít,
hogy kinyitva fogadjam be őt. Én készséggel megteszem, és várom, hogy tegye,
amit akar. Nem érdekel, mit csinál, amíg nem hagyja abba.
Zack
nem használja a nyelvét. Ehelyett a csókja lassú, a szája szelíd kitartással
barangol az enyémen. Csak kóstolgatja az ajkaimat és a világ elolvad. Várom,
hogy elmélyítse a kapcsolódást, de úgy tűnik, nem siet.
– Apu
– hívja Ben a nappaliból. – Jössz már?
Enyhén
megrándulok és megpróbálok elhúzódni Zacktől. A szorítása a fejemen megfeszül,
hogy egyhelyben tartson, de a száját elhúzza az enyémtől. A szemei sötét
intenzitású lézerként tapadnak rám. A lélegzetem csak szertefoszlik a tüdőmben
a vágytól, amit látok.
Csak
bámuljuk egymást, mindketten ledöbbenve és meglepődve attól, ahová jutottunk.
Mondani akarok valamit, elmondani neki, hogy rendben van az, ami történt, de
ebben nem vagyok biztos. Azt akarom, hogy az legyen. Azt akarom neki elmondani,
hogy ez rendben volt.
De
aztán a szemeiben lévő vágy elhomályosul és zavarodottsággal telik meg. –
Sajnálom – mondja halkan.
– Én
nem – bököm ki, az egyik kezem próbaképpen a mellkasára teszem. A fantáziám
elkezdett valóra válni. Még nem akarom, hogy vége legyen.
Csókolj meg újra,
akarom kiáltani, de felemeli a kezét és gyengéden lefejti az enyémet magáról.
– Nem
tehetjük – mondja csendesen biztos hanggal.
Miért? Miért? Miért?
De
tudom, miért. Ben dadája vagyok. Ő, a munkaadóm. Nem egészen négy hónapja
vesztette el a szerelmét. Fájdalmai vannak és gyógyul. Problémái vannak és
démonai. Van egy fia, akinek szüksége van rá és egy hoki karriere, amire
fókuszálnia kell. A legbiztosabban nincs szüksége egy olyan komplikációra, mint
én.
Nem
csoda, hogy hátralépett.
Nem
csoda, hogy most nem akar a szemembe nézni.
A sütő
időzítője kikapcsol, és számunkra megtörik a bűbáj maradéka. Ellép és egy
hosszú, bűnbánó pillantás után, azt mondja: – Megmosdatom Bent vacsora előtt.
Nem
szalasztom el a nehéz sóhajt, amit kienged, mielőtt eltűnik a látóteremből.
Tizenharmadik fejezet
Zack
Fordította: Suzy
A kora
reggeli korcsolyázásnak vége, de van időm súlyzózni, mielőtt hazaindulok. Alex
és Garrett ugyanezt csinálja, leszámítva, hogy ők egy privát klubban teszik,
míg én az aréna felszerelését használom.
Bár ez
egy gyors edzés lesz, mert rengeteg dolgom van ma. Az ingatlanügynök eljött e
hét hétfőjén és körbejárta velem a házat, mondott néhány javaslatot, hogy miket
csináljak a ház értékének növelése érdekében. Ebbe beletartozott néhány szoba
újrafestése és egy új szőnyeg az emeletre, valamint néhány tereprendezési
frissítés, mert a tavasz a legjobb időszak az eladásra.
Kate-tel
úgy döntöttünk, hogy először a festést csináljuk meg és megpróbálunk ma
belevágni. Az elmúlt két napot– míg Chicagóban voltam –, azzal töltötte, hogy
előkészítette a szobákat festőszalaggal és takaróponyvával, de én ragaszkodtam
ahhoz, hogy várjon meg a festéssel, mert ténylegesen részt akartam venni a
munkában. Gina háza volt, amit hátrahagyok. A legkevesebb, amit tehettem, hogy
megemberelem magam és kész leszek megtenni.
Nevetés
hallatszik az edzőteremből, ahogy közeledek és hallom a „Brick[2]’’szót
kiszűrődni. Nyilvánvalóan néhány csapattársam hivatkozik a Cold Fury legújabb
csapatszerzeményére, Ryker Evansre, akit a Ligában csak úgy ismernek ,,Brick’’,
ami a Brick Wall[3]
rövidített változata.
A
menedzsment ma jelentette be, hogy a legendás kapus, Ryker Evans aláírt a
csapathoz. Brick tényleg egy aktív legenda és érett, harmincegy éves korában –
ami egyébként idős ebben a bajnokságban –, még mindig átkozottul jó. Három
Stanley Kupája van, valamint négy Vezina Trófeája a bajnokság legjobb
kapusaként.
Az a
szomorú, hogy valószínűleg már a pályafutása végén jár. Habár a Boston Eagles
kezdőcsapatából jött, itt nem lesz kezdő, mert a kezdőkapusunk, Max Fournier,
mostanában nagyon jó. Nem, Ryker a cserekapusunk lesz, ami egy biztos jele
annak, hogy ténylegesen a visszavonulás felé tart.
Mégis,
ő egy fantasztikusan stabil kapus, aki mélységet ad majd a csapatunknak,
valamint érettséget, különösen mióta úgy tűnik, hogy nagy esélyünk van arra,
hogy messzire jussunk a rájátszásban. Szerintem Ryker, csak a mostani és a
következő szezonban lesz velünk, de izgatottan várom a vele való találkozást.
Eddig csakis jó dolgokat hallottam róla.
– A
francba – hallom Claude Amedeet, egy fiatal védőt a soromból, ahogy nevetve
mondja –, valószínűleg ki kell majd cserélni a kapusbotját egy mankóra.
A másik
két srác, Sam Larson és Mikkel Erat, a harmadik sor két védője vihog. Normális
esetben, egymás cukkolása része a bajtársiasságnak, amit mindannyian ápolunk,
de valakinek a korával élcelődni ebben a ligában, az nem menő. Míg a társadalmi
mérce szerint a harmincegy rohadtul fiatal, addig profi sportolónak ez már
előrehaladott kor. A fenébe is, én huszonhét évesen már majdnem ott vagyok és
tisztában vagyok vele, hogy nem sok évem maradt a hokiban. Az elhasználódás
során gyorsan öregszik az ember. Nem vicces, de ez lóg mindannyiunk feje
fölött.
Ahogy
belépek, vetek Claude-ra egy bíráló pillantást. – Ezt inkább kurvára hagyd,
haver.
Sam és
Mikkel rögtön abbahagyja a nevetést, de Claude vidáman vigyorog rám. – Ugyan
már, Grantham. Mi csak szórakozunk… nem, mintha Brick hallana minket.
– És
szerencséd, hogy nem – mondom, ahogy elsétálok a szabad súlyokhoz. – Az a fickó
földbe döngölne téged.
Claude
arcáról lefagy a vigyor és a lábpréssel foglalatoskodik.
Nem
véletlenül hívják Brick Wallnak. A fickó, kapushoz képest hatalmas, két méteren
felül van és majdnem olyan széles. Már csak a puszta méretei miatt is
elfoglalja a háló nagy részét, mégis olyan rugalmassága és ügyessége van, mint
egy kibaszott tizenhárom éves tornásznak. Mindig is élveztem nézni, ahogy
játszik és az is kurva biztos, hogy az évek során megnehezítette számomra a
gólszerzést.
– Szerencsések
vagyunk, hogy megszereztük – teszem hozzá. – Vezető lesz ebben a csapatban,
úgyhogy megérdemel némi tiszteletet.
– Vettem,
haver – morogja Claude, miközben az acéltárcsákat nyomja a lábaival.
Ja,
emlékszem milyen volt Claude helyében lenni. Azt hiszem, olyan tizenkilenc-húsz
éves, szóval még baba ebben a sportban. Azt hiszed, mindent tudsz és
legyőzhetetlen vagy. Meg akarom őket rázni és elmondani, hogy az élet törékeny
és soha semmit sem vehetünk biztosra.
Bár,
valószínűleg süket fülekre találna. Tudom, hogy volt az életemben olyan
időszak, amikor nem akartam ilyen hülyeségeket hallani, míg el nem veszítettem
azt, ami becses volt számomra, elkezdtem értékelni az egészet.
Ahogy a
lépcsőn megyek felfelé a házam második emeletére, mérhetetlenül hálás vagyok
Kate-nek, amiért semmi kellemetlenség nincs köztünk a négy nappal ezelőtti
csókunk miatt. És ez kizárólag neki köszönhető.
Amikor
másnap reggel lementem reggelizni, azt vártam, hogy a dolgok furcsák lesznek és
feszültek. A fejemben nincs kétség afelől, hogy bármennyire is kurva jó volt az
a csók, abszolút helytelen volt. Nem kellett volna átlépnem a határt és
összezavarni Kate-et a tetteimmel.
De
bassza meg, az a csók.
Azóta
elég nehéz másra gondolni.
Amikor
másnap reggel Kate szemébe néztem – ahogy az asztalnál ült Bennel, reggeliztek
–, megfeszültem és vártam a vádaskodást tőle. De ehelyett egy fényes, jókedvű
mosolyt kaptam és azt mondta – Jó reggelt, napsugár.
– Uh…
jó reggelt – motyogtam vissza, és továbbmentem a kávéskannához.
Kate
ezután azt tette, amiben Kate kiváló. Száz mérföld per órával kezdett el fecsegni
a legértelmetlenebb dologról… a cékla iránti utálatáról. Nem voltam biztos
abban, hogy nekem beszél vagy Bennek, de elmerültem a beszélgetésben, hálásan,
amiért nem tűnt zavartnak amiatt, ami kettőnk között történt.
Oké,
hálás, de egy kissé zavart is voltam, amiért láthatóan teljesen kirekesztette
az elméjéből. Nyilvánvalóan nem rázta meg annyira, mint engem.
Bár az
egyetlen dolog, ami elszomorított az Kate haja volt. Hátrahúzta az arcából és
szorosan a tarkójára tekerte. Kate megint elrejtőzött és az üzenet világos
volt. Nem akarta, hogy olyan részét lássam, amit szépnek találtam. Ettől egész
nap, fájó érzés volt a mellkasom közepén.
Felérve
a lépcső tetejére, jobbra fordulok a folyosón, a Limp Bizkittől a Nookie
dallama szűrődik ki az egyik hálószoba felől, afelé megyek. Az biztos, hogy a
csajnak jó a zenei ízlése.
Kate
háttal van nekem, amikor befordulok az ajtón. A haja teljesen le van takarva,
bár a buggyos pulóvert lecserélte egy slampos sárga pólóra, amit valami régi
farmer felett visel. A lábai viszont csupaszok, és csak egyetlen pillantás arra
a testrészére, ami normálisan el volt rejtve a szem elől, a vágy végigsöpör
rajtam.
Megrázom
a fejem, mentálisan elhessentem a gondolatot és kihúzom magam.
– Szia
– mondom, ahogy besétálok a szobába. Kate kissé meghökken, de aztán elfordítja
a fejét, hogy a válla fölött rám nézzen.
Végignéz
rajtam. – Át kell cserélned a ruháidat, Petunia Peacock[4].
Nem akarod, hogy mindenütt festékes legyen a szép ruhád.
Lenézek
a farmeromra és a könnyű termo-pólómra, amit viselek. Ez nem számít „szép
ruhának” a szekrényemben, de szégyenkezve veszem tudomásul, hogy ez a viselet
valószínűleg többe került, mint amennyit Kate egy év alatt költ öltözködésre.
– Jó
lesz – mondom neki, de lerúgom a teniszcipőmet és kiteszem az ajtó elé a
folyósóra. Határozottan nem abban akarok festeni.
– Ahogy
gondolod – csicsergi, és aztán a festékhez megy, amit reggel választottam ki.
Számos festékmintát adott nekem, hogy válasszak, és bár én mondtam neki, hogy
valami semleges színt akarok, fogalmam sem volt, hogy ennyiféléből lehet
választani. Találomra kiválasztottam egyet, amire Kate azt mondta, hogy
tökéletes, aztán elmentem a reggeli korcsolyázásra. Kate elvitte Bent
Michelle-hez, aki beleegyezett, hogy vigyáz rá a nap folyamán, míg mi dolgozunk
és aztán elment a boltba, hogy megvegye a festéket.
A szoba
már készen áll és fantasztikus munkát végzett a takaróponyva elhelyezésével; a
díszléceket, a szegélyléceket és ablakokat leragasztotta festőszalaggal és
kirakta az edényeket és ecseteket.
– Készen
állsz, hogy elinduljon a show, Gooseberry Parfait[5]?
– kérdezi vigyorogva, ragyogó, várakozó szemekkel néz rám.
Elismerően
rámosolygok, így továbblép a becenévtől, de a mosoly erőltetettnek tűnik. Derűs
személyisége azt mutatja számomra, hogy egy cseppet sem bánja, ami történt,
vagy ami történhetett volna, ha nem húzom meg a határt közöttünk. Nyilvánvalóan
továbblépett és azt várja tőlem, hogy én is ugyanígy tegyek.
A nap
hátralévő részében keményen dolgozunk. Az első szobával ebédidőre végeztünk és
egy sietősen befalt szendvics és chips után, amit Kate készített, elkezdjük azt
a szobát, amiben Kate van. Egy kicsit nehéz manőverezni, mivel középre toltuk a
bútorait, mielőtt letakartuk őket a ponyvával, de anélkül sikerült, hogy túl
sokszor ütköztünk volna egymásba.
Munka
közben többnyire csendben vagyunk, a saját feladatunkra koncentrálunk. De ez
nem teljesen beszélgetés nélküli időszak. Többet kérdezem Kate-et a nővéréről
és az unokaöccseiről, kíváncsi vagyok a korukra és Kate részvételére a
nevelésükben. Elmondja, hogy Kelly két évvel idősebb nála és akkor esett
teherbe az első fiával, Jasonnel, amikor Kate épp csak tizennégy lett.
Aztán
megérkezett Lyle, amikorKate tizenöt és Christopher, amikor tizenhat volt.
Jézusom…
a nővére kurva gyorsan potyogtatta a kölyköket.
Kate
elmondja, hogy mindenki az apja lakókocsijában zsúfolódott össze. Az apjáé volt
egy szoba, Kelly elfoglalt egy másikat és aztán Kate boldogan odaadta a
sajátját a fiúknak. Kate így került a kanapéra tizennégy éves korától egészen
tizennyolc éves koráig, amikor leérettségizett. Mivel Kelly abbahagyta az
iskolát és elment dolgozni, hogy támogassa a szaporulatát, Kate lett a fiúk
elsődleges gondozója, amikor hazaért az iskolából és a nővére elment dolgozni a
másodállásába.
Nevetve
mondja – Látod… ezért nem volt olyan nagy dolog Mark kanapéján táborozni és
ezért gyerekjáték Bennel lenni. Próbálj meg egyidejűleg három fiúra figyelni,
akik majdnem egyszerre mennek át a borzalmas két- és hároméves koron.
Megborzongok,
mert el sem tudom képzelni.
És
Krisztusom… az életéből négy évet egy kurva kanapén töltött és nevet rajta.
Kibaszottul
hihetetlen.
Végül
felkenjük az utolsó réteg festéket és Kate kinyújtóztatja a nyakát jobbra és
balra, miközben leereszti a kezéből a hengert.
– Ezt
meg fogom érezni holnap.
Fogadok,
hogy igen. Még ha van is egy kis fájdalmam emiatt, én sokkal jobb formában
vagyok Kate-nél.
– Nagyszerű
munkát végeztél – mondom neki, ahogy megkerülöm a leponyvázott komódot, hogy
kivegyem a kezéből a festőhengert. – Feltakarítok, ha le akarsz zuhanyozni.
Elég sok festék van rajtad.
– Tényleg?
– kérdezi, miközben végignéz magán.
– Ja…
épp itt – mondom, ahogy kinyújtom a szabad kezemet és lesöprök egy száradt
festékfoltot a jobb orcájáról. Ez egy intim mozdulat. Nem akarom megérinteni,
csak elmondani, hogy festékes az arca, de nem tehetek róla.
Kate
teljesen mozdulatlanná válik, és nagy szemekkel néz rám, bizonytalanságban
úszik a bennük lévő kékség.
– És
itt is – mondom lágyan, az ujjaim most egy foltot érintenek a homlokán.
Kate
felszisszen és az érintésemre adott reakciójától megfeszül a testem. Szemeinek
színe elmélyül, és a pulzusa elkezd lüktetni a nyaka hajlatánál. Rá is ugyanúgy
hat az érintésem, mint ahogy rám, aki adja, és most már tudom… határozottan nem
lépett túl azon a minapi csókon.
Ez nem helyes.
Olyan nagyon nem helyes,
mondom megint magamnak.
Nem
ösztönözhetek valamit kettőnk között, amit épp csak befejeztem – elég nyomós
okok miatt.
A kezem
leesik róla és valamilyen mértékű erőt keresek magamban. Feszült hangon mondom
– Menj. Zuhanyozz le és én majd feltakarítok itt.
És
Krisztusom… az a kiábrándultság, amivel megteltek a szemei. Bár csak egy
pillanatra látom, mert beleegyezően bólint és leszegi a fejét. Oldalra fordul
és elindul az útjára mellettem. Nem tudok hátrálni, hogy helyet adjak neki,
mert a komódja a hátamba vág és a nedves festék van a másik oldalán.
Szélesre
tárom a karjaimat – így könnyen elhaladhat –, és csalódottan becsukom a
szemeimet.
Ami egy
rossz ötlet, mert az érzékelésem kiélesedik, amikor a mellei ártatlanul
hozzámérnek… épp a mellkasom alatt.
– Bocsi
– böki ki és a szemeim felnyílnak. Megmerevedik, a szemeivel zavartan és
sóvárogva néz rám.
Hirtelen
elfordítom a fejem tőle és az ablak felé nézek, ami a ház eleje felé néz.
Halkan és összeszorított fogak közül mondom – Csak menj zuhanyozni, Kate.
Gyorsan
elsiet mellettem, a nyomában bizsergést hagyva a mellkasomban és kezdődő
merevedést a farmeromban. Hallom a fürdőszoba ajtaját becsapódni mögötte.
Bassza meg!
Basszus, basszus, basszus, basszus.
Mi a fene bajom van? Ben dadusa után
vágyakozom? Sóvárgok egy enyhe érintésért az arcán? Feláll a farkam, ha a
mellei hozzám érnek?
Francos
tininek érzem magam.
Nem, ez
nem egészen így van.
Úgy
érzem magam, mint egy férfi, aki négy hosszú hónapja nem érzett semmit, és aki
épp most kezd felébredni. És ezek az érzések annyira idegenek és újak, hogy fel
vannak nagyítva.
Kurvára
jó érzések.
És
Isten segítsen, de többet akarok.
Kate-et
is segítse meg Isten, mert tudom, hogy ugyanúgy akarja.
Nem
adok újabb esélyt a lelkiismeretemnek a mérlegelésre, ehelyett megfordulok és
megkerülöm a letakart bútorokat, Kate fürdőszobája felé. Nem habozok, amikor
kinyújtom a kezem a kilincs felé és kinyitom az ajtót.
Az
egyetlen, ami megállíthat, ha Kate azt mondja, „nem”, de addig, kinyúlok, és
még többet ragadok meg ezekből az új érzésekből.
Kate
megpördül, hogy szembenézzen velem, a haja a válla körül repked. Hála az égnek,
leengedte a haját, én pedig engedem a szemeimnek, hogy bebarangolják a puha tincseket,
ahogy lebegnek és végül a vállaira ereszkednek.
Kate
szemei tágra nyílnak a bizonytalanságtól és oldalra billenti a fejét.
– Zack?
Nem
válaszolok neki. Csak besétálok a kicsi fürdőszobába és magamhoz húzom, egyik
kezem a tarkóján és a másik kezem a dereka körül van. Nem próbál elhátrálni
vagy eltolni engem. Valójában, csak egy ijedt kiáltást hallat, mielőtt a szám
leereszkedik az övére.
Keményem
nekinyomódom, szétválasztom az ajkait és a nyelvem gyorsan besiklik.
És a fenébe is… a
fejem forog az érzéstől, hogy Kate-et csókolom.
Kurvára
megcsókolom Kate-et.
Többet
keresve hátradöntöm, és még erősebben csókolom. A kezeivel a vállaimba
kapaszkodik, jó jel, hogy nem fog nemet mondani nekem.
A kezem
becsúszik a pólója alá, érzem hátának puha bőrét, ahogy az ujjaimat széttárom,
hogy annyit érintsek belőle, amennyit tudok. Kate megborzong… csak mert
megérintem a hátát és ez a reakciója önmagában felizgat.
Nem
akarom megtörni a szánk érintkezését, mert félek, hogy talán megállít,
elengedem a nyakát és azt a kezemet előreviszem. Becsúsztatom a pólója szegélye
alatt és az ujjaimat végigsimítom fel a bordáin, amíg ínycsiklandóan telt
mellet nem markolok.
Kate
hátrahajlik és erősen belenyög a számba, és bassza meg… ez a legszexisebb hang,
amit valaha is hallottam az életemben.
A
légzésem kezd nehézzé válni, és a farkam lüktet a nadrágomban. Egy villanásnyi
aggodalom fut végig rajtam. Nem kényszeríthetem. Tudnom kell, meg akar-e
állítani vagy sem, így elhúzom tőle az arcomat.
A
szemei csukva vannak, így várnom kell, hogy kinyissa őket. Amikor megteszi, a
tekintete üveges, ahogy próbál rám fókuszálni.
– Akarod,
hogy abbahagyjam, Kate? – kérdezem sürgetően, gyengéden megnyomom a mellét,
aztán a hüvelyujjammal megdörzsölöm a bimbóját, ami keményen nekifeszül a
melltartójának.
Megint
felnyög és a csípőjét hozzám dörgöli egy buja és követelőző mozdulattal.
Krisztusom… a farkam annyira fáj és a dörgölőzése tortúra számomra. Be kell ezt
fejeznem, így vagy úgy.
– Kate
– mondom durván, hogy felkeltsem a figyelmét. A szemei egy kissé rám
fókuszálnak. – Akarod, hogy abbahagyjam?
Egy
pillanatra összevonja a szemöldökét, aztán egy lágy lélegzetet fúj ki az ajkai közül.
– Ha megteszed, meghalok – mondja csendesen és én tudom, hogy végem van.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm♥♥♥
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés