30.- 31. Fejezet - Epilógus

 

Harmincadik fejezet

Kate

Fordította: Isabelle

A szívem fölé tartom a kezem, hitetlenkedve nézek lefelé, és felkiáltok: – Ó, te jó ég! Ti ketten tényleg megettétek az egész vacsorát.

Mindkét lány rám vigyorog a konyhaasztaltól. Sötét haj, szürke szemek.

Mindketten Ryker miniatűr változatai. Violet, aki inkább a csendesebb a kettő közül, a szájába dugja az ujját, és szemérmesen rám mosolyog, és előre-hátra lóbálja a lábait. Ruby azonban nem csendes, és az asztalra csapkodja a villáját.

– Azt mondtad, hogy ehetünk egy sütit.

Nevetek, és felveszem az üres tányérjukat. – Azt mondtam.

Rykerhez fordulok, aki ott ül és nézi a drámai eseményeket és mosolyogva nyújtja át nekem a tányérját. – Köszi, Kate. Ez finom volt.

Miután bedobtam a tányérokat a mosogatóba, felkapok három csokis sütitegy műanyag dobozból, amit tegnap készítettem, és átadom Rykernek, Violetnek és Rubynak. – Jó étvágyat, kedves barátaim.

Igen, ez a munka elég látványosra sikerült. Megdöbbentem, hogy hallok Rykerről a múlt héten, és még inkább, amikor felajánlotta, hogy hagyja, hogy beszéljek Zackkel, aki nyilvánvalóan ott volt vele. Kiakadtam egy kicsit, és teljesen elutasítottam az ötletet. Nem volt bennem annyi, hogy halljam a hangját. Bármennyire is vágytam rá, túlságosan fájt volna.

Azt mondtam Rykernek, hogy átgondolom a dolgot. Körülbelül tíz percig tartott miután letettem a telefont, hogy rájöjjek, elfogadom. Hogy is tehettem volna másképp?

Szükségem volt a pénzre, ha ősszel el akartam kezdeni az iskolát. Miközben elég könnyen estem pánikba,amikor hazaértem apukámmal, még mindig keményen igyekeztem a céljaim elérésére koncentrálni. Csak miután felmondtam Ben dadájaként, egy kicsit elveszettnek éreztem magam.

De visszatértem. Másnap reggel felhívtam Rykert, elfogadtam a meghívást. Apa visszahozta a seggem Raleigh-be, ahol azonnal nekiláttam mint dadus az új drága gyámoltjaimnak, Violetnek és Rubynak.

Nagy, nagy különbségek vannak a lányok és a fiúk között. Őszintén szólva, a lányok sokkal igényesebbek, és több gondoskodást, másfajta tapintatot igényelnek. Erre hamar rájöttem.

De pokolian szórakoztatóak, és a napom kedvenc része felöltöztetni őket és csinos frizurát csinálni nekik. Ők olyanok, mint a nagy babák, és mivel nekem sosem volt babám, akivel játszhattam volna, amikor felnőttem, bepótoltam az elvesztegetett időt. Van azonban egy hátulütője is ennek az új munkának. Szörnyen hiányzik Ben. Itt lenni Raleigh-ben, miközben két új gyerekre vigyázok. Szörnyen érzem magam, mert elhagytam őt. Ryker elmondta, hogy Zack nem vett fel senki mást, a nyári szünet alatt. Gondolom, ugyanez igaz Rykerre is, de ő azt akarta, hogy azonnal kezdjek, mert annyira szerette a lányait, a gondozásuk nagy része a feleségére hárult, és egy kicsit megijedt a lehetőségtől. De minden, amit eddig láttam azt mutatja, hogy fantasztikus apjuk lesz. Ő, csak egy kicsit berozsdásodott néhány dologban, és borzalmasan rossz hajfonó, szóval ezért azt már nem csinálhatja.

– Rendben vagy a ma este miatt? – Ryker kérdezi, miközben befejezi a sütit, amíg én a mosogatógépet pakolom.

– Persze – mondom neki, bár a szívem őrülten elkezd dobogni az emlékeztető miatt. – Különben is, ez a te házad. Megengedett, hogy azt hívj meg, akit csak akarsz.

– Tudom – ért egyet. – Csak, tudom, hogy furcsa lesz.

– Igen, az lesz – mondom neki mosolyogva. – De én tökéletesen profi leszek, és emellett, el fogok bújni az emeleten játszani a gyerekekkel.

Ryker felhorkan, és feláll az asztaltól. – Kell segítség a mosogatásban?

– Hmm, észrevettem, hogy csak azután ajánlottad fel, hogy befejeztem a mosogatógép feltöltését – mondom neki egy rajtakaptalak arckifejezéssel.

Nevet, és rám kacsint, mielőtt kisétál a konyhából.

–Átkozottul okos vagy.

Nem vesződöm a válasszal, hanem a lányok felé fordulok: – Oké, az én gyönyörű francia sült páváim. Menjünk fel az emeletre, és készüljünk fel az esti vendégekre.

Mindketten felpattannak a székről, és végigrohannak a nappalin, egyenesen fel a lépcsőn, és azt kiabálják: – Hurrá! Jön Ben!

– Aha – ma este találkozom Bennel, és annyira szédülök, a várakozástól, hogy bepisilek a nadrágomba. A furcsa rész, és ez a szerencsétlen része, hogy Ben mellett jön Zack is. Ryker meghívta Zacket és néhány másik csapattársát, hogy nézzék meg a Keleti Konferencia Bajnokság ötödik meccsét ma este. Az Atlanta Sting végigcsinálta a klasszikus Hamupipőke történetet. A Vancouver Flash ellen játszanak, és tudom, hogy ezt a meccset biztos, hogy rendkívül nehéz végignézni, ahogy egy olyan csapat, amelyik legyőzte őket, eljut a konferencia döntőbe, ahol esélyük van a kupára.

Tudom, hogy látnom kell Zacket. Nem bújhatok el, hiszen Bent hozza magával. De nem is kell szenvednem a jelenlétében, mivel Ryker azt mondta, hogy a gyerekeket fent tarthatom játszani. Ez legalább ad egy kis nyugalmat. Nem arról van szó, hogy nem akarom látni Zacket. És nem arról van szó, hogy nem hiányzik.

De igen.

Nagyon is.

De a szívem még mindig nagyon összetört, és teljesen bolondnak érzem magam, amiért reménykedtem egy olyan férfiban, aki nem tudta volna világosabban megmondani, hogy ne várjak semmit.

Hülye én.

Épp, amikor elindulok a lépcsőház felé, megcsörren a telefonom. Kiveszem a zsebemből, és elmosolyodom, amikor meglátom Sutton nevét.

– Kate Francis. A sztárok imádnivaló dadája, szolgálatára.

– Teljesen imádnivaló vagy – mondja Sutton nevetve.

Elmosolyodom magamban, miközben a fülemhez szorított telefonnal felfelé trappolok a lépcsőn.

– Szóval, minek köszönhetem ezt a megtiszteltetést?

És valóban nagy öröm, hogy hallok róla. Sutton állandó kapcsolatban áll velem, mióta majdnem három és fél hete eljöttem. Körülbelül három telefonbeszélgetés után, ahol folyamatosan faggatott, végül megtörtem és elmondtam neki az egészet.

Az egész mocskos igazságot arról, ami köztem és Zack között történt.

Aztán tényleg a golyóit akarta reggelire.

– Még nem válaszoltál a meghívásra – mondta elmarasztalóan. –Neked VÁLASZOLNOD KELL.

– Mondtam, hogy valószínűleg el fogok jönni – mondom, miközben besétálok a lányok szobájába. Éppen a teaszertartást állítják fel egy aprócska kis faasztalon és tudom, hogy Ben nagyon boldog lesz, hogy teapartit játszhat velük.

Nem.

– Valószínűleg nem elég jó. Vissza kell jelezned, hogy számíthassak rá, hogy ott leszel – nyafogja a telefonba.

– Nem tudom, Sutton – mondom, miután veszek egy lélegzetet, hogy elfújjam a frufrut a homlokomról. Odasétálok Violet ikerágyához, és leülök rá. – Nem vagyok egy nagy bulizós típus.

Sutton és Alex partit rendez a hétvégén. Ő már szinte minden nap nyavalyog, hogy rávegyen, hogy elmenjek. Felbéreltek egy zenekart és a vendéglátást is ők intézik. Az egész el van rendezve. És én tényleg nem akarok menni, mert, mint mondtam, ez nem az én világom, de ami még fontosabb, biztos vagyok benne, hogy Zack ott lesz, és én nem akarom egész este őt nézni. Kínszenvedés lenne számomra.

– Emellett – mondom neki –, valószínűleg itt kell maradnom, és figyelnem kell a lányokra Ryker miatt.

– Nem – mondja magabiztosan. –A gyerekek meg vannak hívva, és Ryker is ott lesz a lányokkal. Sőt, most, hogy így belegondolok ragaszkodnia kellene hozzá, hogy a munkád részeként te is eljöjj.

– Te egy rohadt szemét vagy – mondom neki nevetve, tudván, hogy nem fogok jól kijönni ebből. Utószóként megkérdezem: – Hozhatok valakit?

– Mármint randit? – kérdezi meglepetten.

– Nem, mint egy barátot – teszem helyre. Kizárt, hogy akár csak a közelébe is kerüljek, hogy randizni akarok valakivel. A szívem még mindig túlságosan meg van sérülve.

Arra gondoltam, hogy megkérdezem Markot. Egyszer már lógtunk együtt, mióta visszatértem és nagy hoki rajongó, szóval tudom, hogy örülne neki, ha eljöhetne a buliba. És akkor garantáltan lenne valaki, akivel beszélgethetnék, nem pedig a furcsa kacsa lennék, aki egyedül ül a sarokban.

– Persze, hogy hozhatsz valakit – csiripeli nekem. – És én ezt hivatalos válaszadásnak veszem. Szombaton találkozunk.

Aztán leteszi a telefont, mielőtt még tovább vitatkozhatnék vele. Alattomos, sunyi nőszemély. Azt hiszem, komolyan szeretem őt.

Óvatosan lefektettem Bent a második vendégszobában lévő ágyra, szemben az enyémmel. Keményen kimerült ő is, ahogy Violet és Ruby is a saját ágyukban voltak. Miután betakartam, lehajolok és megcsókolom a homlokát, majd csendben visszamegyek a szobámba. Nyitva hagyom az ajtót, hogy lássa az előszobai lámpát, ha szüksége van valamire, aztán lefelé megyek a lépcsőn.

A mai este nem is alakulhatott volna jobban számomra, ha lett is volna valamilyen isteni beavatkozás. Először látom Zacket, mióta összetörte a szívemet. Egyáltalán nem volt hely a kínos pillanatoknak, mert amikor Ben észrevett, felsikoltott, mint egy szellem és a karjaimba vetette magát, nem volt másra szemem, csak Benre. Olyan erősen ölelt át, és elkezdett fecsegni milliónyi dologról és próbált felvilágosítani mindenről, ami az életében történt. Miután megnyugtattam a kis szörnyeteget, egyszerűen azt mondtam Rykernek. hogy fent leszek a gyerekekkel, és felvittem Bent, hogy mindannyian játszhassunk az este hátralévő részében. Nem néztem vissza Zackre. Ez nem jelenti azt, hogy nem vetettem rá egy nagyon gyors pillantást, amikor először belépett a házba. Hogy is ne tettem volna? Nagyobb, mint az élet és még mindig a legcsodálatosabb férfi, akit valaha is láttam. Csak egy két másodperces pillantás, és máris elkaptam a kissé hosszabb haját, a sötétre mosott farmert és a testre szabott szénszürke pólót.

A napbarnított és izmos karjait és a combjait is, amelyek tökéletesen kitöltötték a farmer szárait. Legfőképp pedig láttam az aggodalmaskodó tekintetét, ahogy az arcomon vándoroltak a szemei, próbálták megállapítani, hogy vajon tönkretett-e engem. Aggódott, és ez édes volt, de aztán nem láttam többet, mert a karom tele volt Bennel.

Amikor leértem a lépcső aljára, azonnal összeakadt a szemem Rykerrel, aki a fotelben ült, és hívtam az ujjammal. Felállt, gyorsan átment a tévé előtt, hogy ne állja el a többi srác kilátását, és odasétált hozzám.

– A gyerekek mind alszanak. Bent a szemközti szobába tettem.

Bólint. – Értem. Akarod velünk nézni a meccs hátralévő részét? A harmadik harmad most kezdődött.

– Nem, köszönöm – mondom mosolyogva, miközben végre hagyom, hogy a tekintetem elhaladjon az övé mellett a válla fölött. Zack a kanapé egyik végén ült, lazán hátradőlve, a bokáját a másik lábára támasztva. Nem néz rám, a szemei a hokit figyelik. Két másik srác is van a Zackkel ellentétes kanapé végében, a másik végén. Egyiküket sem ismerem.

– Nos, oké, reggel találkozunk – mondja Ryker, és elfordul tőlem.

– Persze – mondom, majd anélkül, hogy még egy pillantást vetnék a nappali lakóira, visszatrappolok az emeletre.

Ryker háza valójában nagyon hasonlít Zackéhez, mind méretét, mind jellemzőit tekintve. Akárcsak Zack házában, az egyik emeleti vendégszobának saját fürdőszobája van, ami nagyon szép. Extra magánéletet biztosít nekem. Ellentétben Zack házától eltérően azonban, az alagsor nincs befejezve, így ez az oka annak, hogy a srácok a nappaliban vannak és tévét néznek. Nincs férfi barlang, ami rendelkezésre állna.

A szobámba érve összeszedek néhány cuccot, bugyit, egy melegítőnadrágot, és egy régi pólót a fiókomból. Nyitva hagyom a hálószoba ajtaját, hogy halljam a gyerekeket, aztán besétálok a fürdőszobába, hogy gyorsan lezuhanyozzak.

Sajnos itt nem lesznek elrejtett kígyók vagy pókok. Violet és Ruby soha nem tennének ilyesmit, és emiatt hiányzik nekem Ben még jobban. És az is hiányzik, ahogy Zack viccesnek találná, ahogyan megijesztenek engem. Az első pók, amit a zuhanyzómba ültettek volt az egyik első alkalom, amikor őszinte nevetést hallottam Zacktől. Zuhanyzás után gyorsan megszárítom a hajam, és felveszem a ruháimat.

Normális esetben már pizsamában lennék, de arra az esetre, ha Ben felébredne, azt akarom, hogy nyugodtan mozoghassak anélkül, hogy azon aggódnék, hogy Ryker egyik vendégébe botlok lenge öltözetben

Néha hallom a srácokat odalent, amikor nem tetszik nekik egy-egy bizonyos rész. Kiabálnak és káromkodnak, aztán Zack azt mondja:

– Pszt. A gyerekek alszanak. – Aztán egy darabig mindenki csendben van, amíg a következő történésnél, újra kiabálni kezdenek.

Férfiak.

Hagyom, hogy elmerüljek egy könyvben. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a legkönnyebben elfelejtkezzem a fantasztikusan gyönyörű szívtipróról, aki a földszinten ül.

Az elmúlt hetekben rájöttem, hogy az, hogy lefoglalom magam, a legjobb gyógyszer a betegségemre. Csak azokban a pillanatokban, mikor nincs semmi dolgom gondolok Zackre. Arra, hogy milyen zárkózott volt, és hogy eleinte nem is kedvelt engem.

Arra gondolok, hogyan kezdett el többet mosolyogni, és hogyan érezte magát otthonosan velem. És aztán a vonzalom és a tiltott pillantások, mozdulatok és amikor végül átlépett minden határt, és szexelt velem.

Sok mindenre kell gondolni, nehéz feldolgozni, és sajnos szomorúvá tesz, hogy már nincs többé semmi belőle.

Nehéz léptek hangja, több mint egy pár, jön fel a lépcsőn, elvonja a figyelmem a kezemben tartott könyvről.

A hangok mormogása alapján tudom, hogy Ryker és Zack jönnek felfelé Benért. Nem akarom látni őt, ezért kiugrom az ágyamból, odasietek az ajtóhoz, és gyorsan, de halkan becsukom, mielőtt elérnének a folyosó végére, ahol vagyok. A szívem hevesen ver, egy percig csak ülök ott, és hallgatom, ahogy Ryker és Zack bemennek a szemközti szobába.

Zack finoman mormogja: – Gyere, kis haver. Ideje hazamenni.

Ó, mennyire hiányzik Zack gyengéd hangja, amit csak a fiának tartogat. Nem is tudtam, mennyire szeretem, amíg nem hallottam újra.

Eltolom magam az ajtótól, nem akarok többet hallani.

Visszakúszom az ágyba, felveszem a könyvet, és újra olvasni kezdem. A halk mormogás az ajtóm előtt végül elhallgatott, és én újra teljesen egyedül vagyok.

Két perccel később azonban már kopogtatnak is az ajtómon, és Ryker megszólal: – Kate, még mindig fent vagy?

– Igen – mondom, miközben a könyvemet a matracra teszem, és a lábamat kilendítem az ágyból, hogy felálljak. – Gyere be.

Ryker besétál, kezében egy nagy, négyzet alakú, de vékony csomaggal, barna papírba csomagolva a kezében. Érdeklődve szemlélem. – Mi az?

Átnyújtja nekem, és amikor átveszem, meglepődve érzem, hogy kissé nehéz.

– Ez a tiéd – mondja semlegesen. – Zack hozta, és azt akarta, hogy adjam neked oda, miután elment.

Nagyot nyelek, a torkom és a gyomrom is összeszorul. A tekintetem a csomagról Rykerre vándorol. – Tudod, hogy mi ez? – elmosolyodik és bólint. – Igen. Gyerünk, nyisd ki.

Ahogy az ágy felé fordulok, hogy odategyem a csomagot, inkább magamnak mondom: – Nem hiszem, hogy akarom.

Ryker odasétál mellém, gyengéden a vállamra teszi a kezét, és azt mondja: – Akkor is nyisd ki.

A szívem dübörög, ahogy az ujjaimat a barna papír szélére teszem. Mi a fene lehet ez, és ami még fontosabb, mi a fenéért adna nekem Zack bármit is? Végeztünk. Nem vagyunk semmik egymásnak.

Visszahúzom a papírt, kissé elszakítom a ragasztószalag helyén, és feltárul előttem valamilyen bekeretezett nyomat, ami fejjel lefelé van az ágyamon.

Nem kevesebb félelemmel, mint amennyivel kezdtem, megfordítom és hangosan kapkodom a levegőt.

Ez az egyetemi diplomám.

A diplomám, amit apucihoz küldtek.

Cseresznyefa keretben, krémszínűre mattolva, tömör üvegdarabbal az elején.

– Hűha – mormogom, miközben a tekintetem végigpásztázik rajta.

Az észak–karolinai állami egyetem

Roberta kathryn francisnek a következő fokozatot adományozza:

A bölcsészettudományok alap fokozatát pszichológia szakon

Minden ezzel járó joggal és kiváltsággal.

Megfordulok, hogy Rykerre nézzek, aki mosolyogva bámulja.

– Szép, mi?

– Mikor? Hogyan? – kérdezem zavartan.

Megvonja a vállát. – Múlt héten felhívta az apádat. Megkérte, hogy küldje el neki postán, hogy bekereteztesse neked.

Könnyek szöknek a szemembe a gesztus miatt. Ránéztem a diplomára egyszer, amikor apám lakókocsijához értem. Összetekerve volt a kartonpapírcsőben, és buta vigyor ült ki az arcomra, ahogy újra és újra elolvastam. De soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bekeretezve fogom látni, mert nem volt annyi pénzem egy olyan dologra, ami alapvetően luxus volt az életem ezen szakaszában.

– Nem vár el semmit – mondja Ryker halkan. – Nem kell felhívnod őt, vagy megköszönni neki, vagy bármi ilyesmi. Csak azt akarta, hogy a tiéd legyen.

– Oké – mondom, a hangom remeg az érzelmektől. Nem vagyok benne biztos, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban. Részben megkönnyebbülést, mert megint csak túlságosan fájna, hogy egyáltalán beszéljek vele. De egy kis szomorúságot is, hogy lényegében azt mondja, ezzel az ajándékkal búcsúzik el tőlem.

– Fel akarod ide rakni? – kérdezi tőlem hirtelen. – Ez a te otthonod is. Holnap fel is akaszthatjuk.

– Persze! – mondom remegő mosollyal, és ismét nagyot nyelek, hogy ne kezdjek el sírni Ryker figyelmessége miatt. – Az nagyszerű lenne.

 

Harmincegyedik fejezet

Zack

Fordította:Octavia

Az elmúlt három nap alatt sokminden történt.

Több, mint három hétig küzdöttem azzal, hogy megpróbáltam fejben összerakni a Kate-tel kapcsolatos katyvaszt, és három nappal ezelőtt, összeállt a kép.

Ez a pillanat majdnem újra térdre kényszerített ugyanúgy, mint amikor Kate elment.

Mindez akkor történt, mikor Ryker házánál Ben megpillantotta Kate-et, és a karjaiba zárta. Hónapok óta először láttam örömöt az arcán. De, ami igazán feloszlatta a fejemben lévő ködöt, az Kate arckifejezése volt. Boldogság, megkönnyebbülés, szeretet és odaadás áradt a szeméből, amikor átölelte Bent, és hallgatta, ahogy a fiú csak úgy ontja magából a szavakat.

Ez a fajta kötelék, ami Ben és Kate között volt, sem új, sem ismeretlen nem volt számomra, nem ez volt az, ami lenyűgözött.

Ami megragadott abban a pillanatban, az az volt, amit éreztem akkor, amikor megláttam őket együtt. A baleset óta először éreztem magamban a belső békét. Melegség töltött el, remény és izgatottság fogott el a jövővel kapcsolatban. Furcsa…nehéz ezt megmagyarázni, de úgy éreztem…helyre állt a világ rendje.

Egész este ezen gondolkodtam, alig tudtam figyelni a hokimeccsre. Kate ajándékba szánt bekeretezett diplomáját Rykernél hagytam. Nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát miatta vagy, hogy egyáltalán beszélnie kelljen velem. Annak ellenére, hogy minden kapcsolatot megszakítottunk, mégis éreztem valamiféle kapcsolatot köztünk. A kettőnk közötti kötelék még mindig nagyon erős volt. Legalábbis az én részemről erősebb, mint ahogy azt gondoltam.

Valójában, mindigis az volt, csak a félelmeim miatt figyelmen kívül hagytam és elnyomtam magamban. Most már csak azt kellett kitalálnom, vajon Kate is érzi-e még ezt a szoros köteléket. Vajon érez még irántam valamit? Van még esély újra kezdenünk?

Elég kilátástalan a helyzet, de nem eléggé ahhoz, hogy ez engem elriasszon.

Úgy értem, mégis mi veszteni valóm lenne? Olyan rohadtul nyomorultnak érzem magam, mióta elhagyott, hogy még ha vissza is utasít, legalább az vígasztal, hogy én megpróbáltam.

Már vagy harminc perce itt vagyok Alex és Sutton partiján. Ryker most ért ide, üdvözlésképpen biccentettem neki, mire ő felemelte az egyik ujját, majd átvezette Violetet és Rubyt a többi gyerekhez, akikkel pár anyuka is ott ácsorgott. Ben is ott volt, egy alacsony asztalkánál állt, melyet Alex azért állított fel, hogy a gyerekek gyurmázhassanak, rajzolhassanak zsírkrétával, festhessenek, illetve más szórakoztató tevékenységet végezhessenek, melyek lekötik őket. Sutton azt mondta, hogy egy bűvészt is fogadtak, aki hamarosan fellép majd a gyerekeknek.

Nem tudom, hogy valójában mire is való ez a parti. Alex és Sutton csak a csapathoz kapcsolódó embereket hívták meg, de mi már megtartottuk a szezonzáró bulit az edző házában. Mikor erre rákérdeztem Suttonnál, csak a szemét forgatta és azt mondta: „Kinek kell indok arra, hogy partit rendezzen?”

Végülis ez igaz.

Ryker két üvegsörrel jött oda hozzám. Nemrég ittam meg az elsőt, és ezen kívül már csak egyet akartam inni, mivel én voltam a sofőr, de olyan szép idő volt.

– Egészségedre, haver – mondta Ryker, miközben átnyújtotta nekem az egyik üveget, és a sajátját hozzá koccintotta.

– Kösz.

– Szóval ez valamiféle zsúr? – kérdezte Ryker, miközben kinézett a hátsó udvarra.

Május közepe volt, az esték csodálatosak, a hőmérséklet tizenhat fok felett volt. Sutton egy zenekart is fogadott, akik elég rendben voltak. Változatos zenét játszottak, de főleg rock és alternatív számokat.

Rengeteg étel és alkohol várta a vendégeket, és még a gyerekeknek is biztosított elfoglaltságot. Minden tökéletes volt, kivéve az, hogy mindenben Rykerrel kellett osztoznom – na nem sértésképpen –, nem pedig egy gyönyörű, de dilis barna hajú nővel, aki rettenetesen hiányzott.

– És hol van Kate? – kérdeztem Rykert. Fölösleges volt kerülgetni a forró kását. Suttont kérdeztem tíz perccel azelőtt, de nem tudta megmondani. Nem voltam róla meggyőződve, hogy egyáltalán Kate eljön, de Sutton abban megerősített, hogy ez egy percig sem volt kérdéses.

Most, hogy jobban belegondolok, olyan, mintha szívatott volna ezzel az infóval.

– Egy barátjával jön – mondta Ryker tök lazán –, tehát külön jönnek.

Egy barátjával? Miféle barátjával?

Hirtelen pánik és kétségbeesés töltött el.

– Csak szabadíts meg a szenvedéseimtől, haver… – könyörögtem Rykernek –, egy randipartnert hoz magával?

– Fogalmam sincs – mondta egy vállrándítással elintézve –, nem kérdeztem.

Naná, hogy nem kérdezte. Ő nem volt hajlandó semmiféle személyeskedésre.

Így tűkön ültem és a szememmel a tömeget vizslattam, Kate-t keresve. És ami még fontosabb, azt a személyt, akivel jött, mert az határozottan mindent megváltoztathatott.

Nem tudtam, hogy fogok viselkedni Kate-tel ma este. Nem gondoltam végig, úgy gondoltam, csak sikerüljön a közelébe kerülnöm, esetleg egy kis csevegésbe elegyedni vele. Aztán pár nap múlva felhívom és meghívom egy kávéra. Egyfajta lassú víz, partot mos technika, hogy ne ijesszem el.

– Ott van – mondta Ryker, miközben a sörét tartó kézével Kate irányába mutatott.

A fejemet abba az irányba kaptam, és ezek az érzések, mint a béke és egyensúly, már attól is eluralkodott rajtam, hogy csak ránéztem. Egy farmert viselt valamilyen halvány csipkés felsővel, melyen egy könnyű kis kardigán volt. Leengedett hajjal, rövid kis frufrujával, ami éppen a szemöldöke föléig ért, és azzal a szemüveggel, amit annyira imádtam rajta. Tudom, hogy nem volt mindig rá szüksége, de a bal tökömre mertem volna fogadni, hogy azért hordta, mert ideges ezen a partin, és még mindig pajzsként szolgál a szemüveg számára.

Aztán megpillantottam a „barátját”. Magas, zömök, rövidre nyírt, szőke hajú férfi. Átlagos kinézetű fickó, olyan, akit simán le tudtam volna ütni, ha akartam volna, de egyvalami előnye volt velem szemben. Ő állt Kate mellett, nem pedig én. Ő az, aki a kezét a lány dereka köré fonta, miközben a tömegen keresztül a gyerekek felé kanyarodtak. És az nem az én kezem volt.

Baszd meg. Ez egy kibaszott randi, mi?

– Úgy néz ki, mintha randiznának? – kérdeztem Rykertől, a vállammal megbökve.

Mielőtt válaszolhatott volna, Sutton ugrott oda hozzánk balról és azt kérdezte:

– Ki randizik?

– Zack szerint Kate, azzal a fickóval randizik ott – mondta Ryker, miközben feléjük mutatott.

– Ó, Istenem – kiáltott fel izgatottan Sutton. – Imádnivalóak együtt.

Ökölbe szorult a kezem.

– Elég aranyosak együtt – mondta Ryker egyetértően.

Egész testemet kezdte átjárni a düh.

– Olyan édes – mondta Sutton álmodozóan. – Megérdemli. Végre valaki, aki úgy bánik vele, mint egy hercegnővel.

– Elég lesz – vicsorítottam mindkettőjükre, és egyértelműen elkaptam a kuncogásukat, mikor mindketten elfordították a fejüket. – Hagyd abba a hülyéskedést, és mondd meg, Sutton! Randiznak?

Megfordult, hogy rám nézzen, és a szemei összeszűkültek. Egy rövid pillanatra hirtelen késztetést éreztem arra, hogy keresztbe tegyem a kezemet az ágyékom felett, hogy elkerüljem a közelgő ütést.

– Nem vagyok benne biztos, hogy megérdemled erre a kérdésre a választ.

Baszd meg.

– Gondolom Kate neked már elmondta, mi volt köztünk? – kérdeztem rá.

– Ó, igen, és te egy igazi seggfej vagy – mondta Sutton

– Egyetértek – mondtam neki. – Szóval csak mondd el, amit tudnom kell, hogy valami megoldást találjak rá, hogy jóvátegyem.

Hideg és számító embernek tartott engem. Sutton egy apró mosoly keretein belül válaszolt:

– Nem, azt hiszem, ez csak egy barátja. Valami Mark nevű fickó. Osztálytársak voltak.

A fickó, akinek a kanapéján aludt, mielőtt Ben dadája lett. Megkönnyebbülést éreztem, különösen, amikor azt láttam, hogy Kate leült Ben, Vilolet és Ruby mellé, és játszott velük, miközben a „barátja”, Mark csak úgy, ott ácsorgott mellettük és hülyén nézte őket. Kate teljesen figyelmen kívül hagyta, és legszívesebben odakiabáltam volna neki, hogy „Igen, te faszfej, nem jössz be neki.”

Ez a megkönnyebbülés csak rövid ideig tartott mert – amikor a zenekar Eric Clapton-Wonderful Tonight című dalát kezdte el játszani –, a „barátja” odahajolt hozzá, hogy a fülébe súgjon valamit. Aztán a lány felállt, egy apró mosolyt küldött a pasinak, aki kivezette őt a zenekar előtti füves területre, hogy ott…táncoljanak?

Kizárt.

Ryker mellkasához nyomtam a sörömet, ő pedig elvette tőlem. Elindultam, de Sutton megtagadta a karomat.

– Az én házamban nincs erőszak, Zack.

– Az udvarodon vagyunk, nem a házadban – vágtam rá. – A vér beszivárog a földbe, könnyű eltakarítani.

Kuncogott és megszorította a karomat.

– Akkor úgy mondom, hogy az én birtokomon nincs vérontás. Legyetek kedvesek egymással. Kate nem fogja jó néven venni, ha bántod a barátját.

– A barátok nem táncolnak erre a dalra – mondtam neki határozottan.

– Valószínűleg nem – mondta csillogó szemekkel –, szóval jobb lesz, ha sietsz.

Elhúzódtam tőle, de ő kicsit még erősebben szorította a karomat és ismét megállított. Megfordultam, hogy ránézzek, ő pedig előrehajolt, a szemei már szinte ördögien ravaszok volta.

– Ó, és Zack – mondta kedvesen.

Én csak bámultam rá, és vártam, milyen bölcsességgel áll még elő.

– Azért rendeztem ezt a partit, hogy te és Kate egyszerre legyetek végre egy helyen, és legyen lehetőségetek beszélgetni. Reméltem, hogy észhez térsz.

Leesett az állam. Hitetlenkedve néztem rá.

– Ezt a bulit te rendezted?

– Hogy megint összejöjjetek? Igen.

– Ez olyan fondorlatosan hangzik, szóhoz sem jutok – mondtam neki őszinte csodálattal a hangomban.

– Mit szólnál egy köszönömhöz? – vigyorgott rám.

– Köszönöm – mondtam, és már nyomultam is előre a tömegen keresztül, lefelé a lépcsőn, át a gyepen.

Kate háttal állt nekem, miközben közeledtem feléjük. A kertben néhány másik pár is táncolt. A szemem arra a köcsögre szegeződött, aki Kate derekát fogta, s amint elkapta a tekintetemet, a szemében nyugtalanságot láttam. Azonnal elengedte Kate-t. és egy lépést hátrált. Biccentettem neki, és annyit morogtam oda:

– Tűnj innen.

Kate felém kapta a fejét, szemei elkerekedtek, amikor megpillantott. Aztán meglepetten Markra nézett, de ő már távolodott.

– Ez durva volt – mondta felháborodva.

– Majd túlteszi magát rajta – mondtam, miközben megfogtam a kezét és a vállamra tettem.

Karjaim a dereka köré fonódtak, s szorosan magamhoz húztam. Lehajtottam a fejem, arcomat a feje búbjára támasztottam, és ringatózni kezdtem a zenére. Kate teste is követte az enyémet, de mereven, bizonytalanul, ahogy hozzám ért. Engem mindez azonban nem érdekelt. Fel fog oldódni, mire a zene a végére ér, reméltem.

– Mit csinálsz, Zack? – kérdezte tétován.

Felemeltem a fejem az övéről és lenéztem rá. Szeme lenyűgözően kék volt, de tekintete zavarodottságot tükrözött.

– Beszélni akartam veled – mondtam egyszerűen.

– Mégis miről? – kérdezett vissza ugyanilyen egyszerűen.

Nem válaszoltam rögtön, hanem inkább végigpásztáztam a tekintetemmel Sutton udvarát. Annyi boldog embert láttam ott, akik mind olyan boldognak tűntek, ahogy amellett az ember mellett álltak, akit a legjobban szerettek a világon.

Tekintetem az erkélyre siklott, ahol Ryker még mindig Sutton mellett állt, aki Alex derekát karolta át. Mindhárman egyszerre mutatták fel a hüvelykujjukat és vigyorogtak.

Ez bátorságot adott nekem.

Amikor visszanéztem Kate-re, ezt mondtam:

– Ma eladományoztam Gina összes ruháját annak a templomnak, melybe Mely jár.

– Ó – mondta halkan, édes együttérzéssel a szemében. – Nehéz volt?

– Igen – mondtam neki őszintén. – Nehéz volt, de már csak a helyet foglalták, sem nekem, sem Bennek nem jelentett már semmit. Szóval meg kellett tennem.

Ebben a pillanatban én voltam az egyetlen, aki értette annak a kettős jelentését, amit az imént mondtam. Kate azonban hamarosan megtudja.

– Köszönöm, hogy bekeretezted a diplomámat – mondta Kate, és lehet, hogy csak én képzeltem be magamnak, de mintha egy kicsit megcirógatta volna a tarkómat. – Gyönyörű ajándék volt.

Nem olyan szép, mint te. Ez a legkevesebb, amit neked adnék.

– Örülök, hogy tetszik.

– Ryker felakasztotta a szobámban a falra. Nem a leglányosabb dekorációs elem, de nagyon szeretem nézegetni.

Erre kurvára nem tudtam mit reagálni. Lehajoltam és egy csókot nyomtam a feje búbjára. Válaszul felsóhajt, én pedig közelebb húztam magamhoz.

Még mindig nem enged teljesen közel magához, és én még mindig nem mondtam el neki, ami a legfontosabb volt a világon számomra. Egyikőnk sem mert lépni, míg ezt meg nem tettem.

– Sokat beszélgettünk már a bűntudatomról – kezdtem bele.

– Igen… – motyogta.

– Elmondtam neked pár dolgot…de van valami, amit eddig elhallgattam előled… Azt hiszem, azért nem mondtam el eddig, mert valójában magamnak sem akartam bevallani.

Kate jobb keze végigsiklott a nyakamon, a hajamba túrt, hogy gyengéden megsimogasson, hogy megnyugtasson ezzel.

– Nekem bármit elmondhatsz, Zack.

– Tudom – mondtam, miközben rövid időre lehunytam a szemem, hogy élvezzem az érintését. Amikor újra kinyitottam a szemem, a tekintete biztonságot sugárzott. – Tudod, hogy Gina és én miért nem házasodtunk össze soha?

Nemlegesen megrázta a fejét.

– Mert én nem akartam. Ő, akarta volna, de én nem.

Várok egy pillanatot, hogy ez a mondat eljusson hozzá, és valami reakciót váltson ki belőle, de Kate csak kíváncsian oldalra billentette a fejét, és várta, hogy folytassam.

Mély levegőt vettem, és folytattam:

– Annyi éven át…sosem kértem meg Gina kezét, mert valami hiányzott. Nem hiszem, hogy ő is érezte ezt, de én igen. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mi, de éreztem. Valami a zsigereimben azt súgta, hogy nem kellene elvennem őt. Hogy nem ő az igazi.

Megálltam, vettem még egy mély levegőt, mert bassza meg, fájt kimondani.

Annyira sajnálom, Gina.

Kate másik kezét is felcsúsztatta a tarkómon, hogy a nyakam köré fűzze, és kicsit közelebb lépett hozzám. Így akarta jelezni, hogy figyel, és folytassam teljes biztonsággal, benne bízhatom.

– Valami hiányzott, és fogalmam sem volt, hogy mi az. Gina halála után sokat gondolkodtam ezen. Azt gondoltam, hogy most, hogy ő már nem él, talán rájövök, mi is az. De nem tudom. A mai napig nem tudom. A megszállottja voltam ennek a megtalálásának. Olyan átkozottul bűnösnek és hülyének éreztem magamat, hogy azt sem tudtam, mit is érzek valójában. És aztán még nagyobb bűntudatot éreztem, miután meghalt, hogy nem tudtam neki megadni mindent, ami őt boldoggá tette volna. Úgy értem, Kate…szerettem Ginát. Őszintén, tényleg szerettem. De nem eléggé ahhoz, hogy feleségül vegyem.

Kate-nek elakadt a lélegzete, miközben feldolgozta mindazt, amit mondtam neki.

– Nem lehet bűntudatod amiatt, hogy a saját megérzéseidre hallgattál, Zack. Azt kellett tenned, ami a legjobb volt neked.

Egy apró mosoly jelent meg az arcomon.

– Tudom, már kezdek megbarátkozni ezzel, és kezdem elengedni mindezt.

– Ez jó – dicsért meg.

– De rájöttem – mondtam neki halkan, miközben észrevettem, hogy a dal a végéhez közeledett. A zenekar, azonnal egy pörgős Green Day számba kezdett, de mi szerencsére elég messze voltunk a hangszóróktól ahhoz, hogy ne nyomja el a hangomat. Továbbra is összeölelkezve álltunk, de már nem ringatóztunk a zene ritmusára. – Végül rájöttem, mi hiányzott.

– Tényleg? – kérdezte meglepetten.

Bólintottam, tekintetem végigsiklott az arcán, mielőtt elengedtem volna a derekát és felemeltem a kezem, hogy megérintsem az arcát. Egy pillanatra sem akartam, hogy elforduljon tőlem.

– Rájöttem, hogy mindaz, ami hiányzott… az te vagy.

Kate csak pislogott, szemében zavarodottságot és bizonytalanságot láttam.

Aztán megláttam azt a pillanatot, amikor valóban megértette mindazt, amit mondtam, mert egy könnycsepp csillant meg a szeme sarkában és azt suttogta:

– Ó

– Te magad voltál az, ami mindigis hiányzott az életemből. És én még akkor sem ismertem fel, amikor ott volt az orrom előtt. Csak akkor kezdett leesni, amikor elmentél, de teljesen tiszta akkor lett, amikor a múltkor megláttalak, Rykernél…Bennel. Akkor tudatosult bennem. Te voltál az, ami egész életemben hiányzott.

Kibuggyant egy kis könnycsepp, így hüvelykujjammal végigsimítottam az arcán, hogy letöröljem azt. Sietnem kellett, mert, ha sírni fog, nehéz dolgom lesz.

– Kate…te olyan módon érintesz meg engem, ahogyan még soha egyetlen másik emberi lény sem. Nem vagyok benne biztos, hogy a lelked, vagy az elszántságod, vagy a kedvességed miatt, vagy az, ahogyan Bennel törődsz. A pokolba is, talán a bolondságod, mert azt tudom, hogy mindig megnevettetsz. Újra beragyogtad az egész életemet. Fényesebbé teszed, mint valaha is volt. Te voltál az, aki mindigis hiányzott az életemből, és most nem fogom hagyni, hogy elveszítselek.

Kate egy pillanatig rám meredt, míg mérlegelte szavaim súlyát. Valahogy azt vártam, valami hasonlót fog mondani ő is, és a nyakamba borul, de ehelyett, végignézett a hátsó udvaron és körülnézett. Fogai közé húzott alsó ajka elárulta, hogy mélyen elgondolkozott mindazon, amiket az imént mondtam neki. Visszatartott lélegzettel vártam, hogy mi lesz a reakciója.

Végül azokkal a tengerkék szemeivel rám nézett, ajka mosolyra húzódott, majd azt mondta:

– Szóval, talán most lenne itt az ideje, hogy megcsókolj.

Én is mosolyogtam, egyik kezemet a tarkójára tettem, hogy szorosan magamhoz tudjam vonni.

– Ó, igen? Ennyi ember előtt?

– Valószínűleg botrányt okozna, igen – viccelődött pimaszul.

– Sokkoljuk őket, akkor – mondtam, mielőtt a számat az övére tapasztottam volna.

Szépen lassan összeérintettük az ajkainkat, lágyan és tétován. Mindenre emlékezni akartam ezzel a pillanattal kapcsolatban. Aztán Kate szája szétnyílt, és egybe forrtunk.

Megragadtam, és magamhoz vontam. Újra mindkét karomat köré fontam, és magamhoz húztam, amennyire csak tudtam. Lassan a nyelvem az övéhez érintettem, fejét hátha hajtottam, hogy minél mélyebben tudjam csókolni.

Csókolóztunk és csókolóztunk, majd még többet csókolóztunk. Nem törődve a zenével, nem törődve a minket körülvevő és bámuló emberekkel. Még akkor is csak csókoltuk egymást, amikor valaki fütyülni kezdett és azt kiabálta „Menjetek szobára”, nem vettünk róla tudomást, csak csókolóztunk tovább.

Aztán azt éreztem, hogy valaki a nadrágom szárát ráncigálja. Amikor kissé elszakadtam Kate-től és lepillantottam, vettem észre, hogy Ben ott áll s tágra nyílt szemekkel minket nézett.

– Szia kishaver – mondtam lazán.

Próbáltam érzékeltetni, hogy ez nem nagy ügy. De bassza meg, igenis nagy dolog volt. Kate-tel voltam. Ő az enyém lett.

Kate leguggolt, hogy szemmagasságba kerüljön Bennel.

– Hé, kis gumimaci, elárulhatok neked egy titkot?

Ben Kate vállára tette a kis kezét, és bólintott, szemei csillogtak az izgatottságtól.

– Naná – mondta, miközben felém nyújtotta a kezét, Megfogtam, és ő húzott, míg le nem guggoltam mellé.

– Szóval… Nagyon szeretem apukádat. Úgy értem, nagyon kedvelem, és ő is kedvel engem.

– Ezért csókolóztatok? – kérdezte Ben ünnepélyesen.

– Igen – mondta Kate. – Ez neked nem okoz gondot?

Ben tekintete az enyémbe fonódott, hogy megnyugtasson.

– Nem zavar, hogy kedvelem Kate-t?

A fenébe, de fura volt így beszélni egy majdnem négyéves gyerekkel. Úgy értem, hogyan magyarázol meg egy ilyen csókot?

Ben úgy döntött, hogy nem válaszol a kérdésemre, hanem inkább visszakérdezett:

– Kate visszaköltözhet hozzánk?

Kate-re néztem, ő pedig üres tekintettel, vállat vonva nézett vissza rám. Visszafordultam Benhez, és a karjaimba húztam, majd felálltam. Kate szintén.

– Most Rykerrel lakik és vigyáz Violetre és Rubyra, de megígérem, sokat lesz nálunk, oké?

– Oké – mondta Ben mosolyogva, aztán mintha mi sem történt volna – Mehetek megint játszani Violettel és Ruby-al?

– Persze – mondtam neki, miután adtam egy puszit a feje búbjára. Letettem a földre és ő elszaladt.

Ahogy Kate és én őt néztük, átkaroltam a derekát, hogy magamhoz húzzam.

– Ez egy elég furcsa beszélgetés volt.

– Szerintem egész jól ment – mondta nevetve, mielőtt hozzám bújt volna.

Szorosan átöleltem, arcomat a fejéhez nyomtam, és végre… végre valahára teljesnek éreztem magam. Egyetlen dolog sem volt, ami hiányzott volna az életemből.

 

Epilógus

Zack

Két hónappal később…

Fordította: Jane

Átnyúlok a központi konzolon és megfogom Kate kezét. Egy picit megszorítom, majd beszélni kezdek.

– Nagyon dögös vagy ebben a ruhában.

Horkant, de ő is megszorítja a kezem.

– Aranyos vagy, amikor bókolsz.

– Ez az igazság, édes.

Alex és Sutton esküvőjére megyünk. Szabadtári esküvő lesz, július közepén és nekem egy öltönyben kell izzadnom, míg Kate nem elég, hogy iszonyatosan dögös a sárga térdig érő ruhájában, amely kivillantja a csodás bőrét, de e mellett, még nem is kell megsülnie.

– Komolyan el kell beszélgessünk – mondom neki.

Ben ott alszik Michelle-nél, aki volt olyan kedves, hogy bevállalta Violet és Ruby felvigyázást is. Michelle néha nagyon idegesítő, de legalább már nem flörtöl velem. Azt hiszem azért, mert Kate egy ponton megfenyegette, hogy kihajítja a házból.

– Komoly beszélgetés, mi? – kérdezi egy kissé szkeptikusan.

– Aha.

– Én mindig komoly vagyok – mondja eltúlzott drámai komolysággal, amitől forgatni kezdem a szemem.

– Soha nem vagy komoly.

– Komolyan veszek mindent, ami veled kapcsolatos – mondja édesen, és bassza meg, igen… az ilyen dolgoktól a szívem a mai napig össze-vissza zakatol.

– Tudod, hogy szeretlek, igaz? – kérdezem tőle, egy kicsit változtatva a témán.

– Igen.

– És te is szeretsz, igaz?

– Igaz – mondja és hozzáteszi. – Nagyon, de nagyon.

– És Bent is szereted? – folytatom.

– Igen – mondja empatikusan.

Igen, szeretem Kate-t és Kate is szeret engem. Mindketten nagyon szeretjük Bent. Sutton és Alex partijának estéjén mondtuk ki a „Szeretleket”.

A baleset utáni hét hónapban a fejem a homokba dugtam, három hónapig nem voltam tisztába azzal, hogy Kate volt az, aki fényt hozott az életembe, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Kate volt az, aki hiányzott a teljes boldogsághoz, akkor nem tudtam mást mondani, minthogy „Szeretlek”.

Persze, ezt akkor mondtam el neki, amikor mélyen benne voltam és keményen elélveztem, a testemet még mindig rázta az élvezet utóhulláma, a nő miatt, aki ezt művelte velem. Annak ellenére, hogy két orgazmus után ki kellett volna fáradjon és el kellett volna aléljon, elkezdett sírni, de mégis képes volt kipréselni magából egy „Szeretleket”. Kibaszottul aranyos volt és a szívem túlcsordult a szerelemtől.

Az elmúlt két hónapban a dolgok nagyon gyorsan haladtak közöttünk. Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy visszaköltözzön a házamba, hogy a „mi” házunk legyen. Egy kis botladozás és akadály gördült ennek az útjába, ami nem volt más, mint a két méter magas kapus, akit Ryker Evansnek hívtak. Volt egy vitánk Kate miatt és a lakhatásával kapcsolatban, egyik este, amikor pizzát ettünk és söröztünk. Azt akartam, hogy Kate hozzám költözzön. Ennyi. Ryker azt akarta, hogy ott maradjon, mert az ő szavaival élve:” – Ez a munkája, Zack. Ő egy bentlakásos dadus.”

Tök mindegy.

Végül Kate lett a józanész szószólója, amikor Rykerre nézett és megszólalt.

– Zackkel akarok élni, szeretem és vele akarok lenni.

Ja… egy kicsit gyerekes lehettem, amikor áthajolva az asztalon ujjammal ráböktem a férfira. – Ezt most jól megkaptad.

Ugyanakkor, Kate-t ez nem nyűgözte le, és csak egy pillantásával elérte, hogy visszaüljek a székembe, mielőtt beszélni kezdett.

– De ez nem igazságos Rykerrel szemben. Ez az én munkám és nem hagyhatom cserben.

Ryker, az öntelt seggfej, grimaszolva rám vigyorgott, de nem akarta megkockáztatni, hogy Kate fejmosásával nézzen szembe, így csendben maradt.

Kate végül két opciót javasolt. Addig marad Rykernél, ameddig nem vesz fel egy új dadust a jelentkezők közül, így lényegében nem maradna szarban. Vagy, beköltözik hozzám és ott fog vigyázni Violetre és Rubyra, amikor csak szükség van rá.

Rykerrel mindketten egyetértettünk abban, hogy jelenleg ez a legmegfelelőbb opció. Nem tudom, hogy ez hosszútávon mennyire lesz működőképes, főleg, ha Kate visszamegy suliba, de valahogy megoldjuk.

– Volt is valami célod azzal, hogy ennyire tisztázni kellett a sok szeretlekes dolgot? – kérdezi Kate, ami visszaránt a jelenbe.

– Igen, volt. Szóval vissza a komoly beszélgetéshez. Szeretnélek hivatalosan kinevezni Ben törvényes gyámjának a távollétemben.

– Rendicsek – mondja, és nem kell ránézzek, hogy tudjam, hogy ott van a megszokott mosoly az arcán. – Valószínűleg jól fog jönni, ha orvoshoz kell vinnem, vagy kikérni a suliból vagy bármi egyéb miatt, amikor te elutazol a…

– Nem – mondom a szavába vágva. – Úgy értettem, hogy te legyél a törvényes gyámja, ha bármi történik velem. Ha meghalnék, akkor Ben jogilag is hozzád kerülne.

A szemem sarkából látom, hogy Kate felém fordul, és halk sikkantás hagyja el a száját.

– Azt akarod, hogy Ben hozzám kerüljön, ha valami történik veled?

Egy pillanatra ránézek, bíztatóan megszorítom a kezét. Látom rajta a rémületet, így halovány mosolyt villantok, mielőtt elfordulnék tőle.

– Nos, igen, hiszen most is együtt neveljük. Szeret téged, te szereted őt, és én mindkettőtöket szeretlek. Bízom benned. Miért ne lehetne veled?

Kate némán emészti a szavaimat.

– Persze, előbb beszélnem kell a szüleimmel és Gina szüleivel is. Az én szüleimnek nem lesz ellenvetésük, de Gina szüleiben nem vagyok annyira biztos. Biztosítanom kell őket arról, hogy hagyni fogom, hogy részt vegyenek Ben életében és…

– Miért nem Delaney? – fakad ki Kate.

– Delaney remek választás – értek egyet –, és ő lenne a második választásom, ha bármi történne veled. De már beszéltem vele erről, és egyetért abban, hogy neked kell a főgyámnak lenned.

– Nem értem – motyogja Kate csendesen, olyannyira, hogy alig hallom őt. Viszont hallom az érzelmeket a hangjában.

– Szívem, ez a legjobb döntés mindenki számára. Bízz bennem – mondom neki finoman.

– Rendben – suttogja, és ettől legszívesebben oldalra húzódnék és a lelket is kicsókolnám belőle. – De melegen ajánlom, hogy semmi ne történjen veled, ugyanakkor, ha mégis így lenne… akkor az életem árán is megvédeném és a világon mindennél jobban szeretném.

Bassza meg… bassza meg.

Ez mellbevágott, és igyekszem visszapislogni a könnyeimet, mert a kurva hokisok nem sírnak.

Be kell vallanom, hogy ez egy szép esküvő volt. Régen utáltam őket. Gyűlöltem azt, amit jelentettek számomra, mert kihangsúlyozták mindazt, amiben elbuktam. De ez az esküvő nem ilyen volt.

Sutton észveszejtően gyönyörű a habos-babos esküvői ruhájában és Alex úgy néz rá, mint, aki készen áll, hogy felfalja őt. Boldogok együtt, árad belőlük a szerelem és a vidámság. Ha csaj lennék, akkor most biztos sírnék.

Ez egy kis esti esküvő, csak Garett, Alex tanúja, és Olivia, a koszorúslány van itt. A belvárosi Omni Hotel kertjében tartják, Sutton és Alex nagyon kis és intim szertartást akartak. Csak a barátaik és a család. Egy nagyobb buli lesz a hotel báltermében a szertartás után, ahol a távolabbi barátok és rokonok is jelen lesznek.

Kate-el összefűzött ujjakkal ülünk és kezünk a combomon pihen, ahogy Alex felcsúsztatja Sutton kezére a gyűrűt. A kezeinket nézem… vékony, sápadt keze az enyémben fekszik. Bízik bennem, hisz nekem. Nincsenek kételyek, nincs hezitálás abban, hogy visszafogad. Jobbra dőlök, állam a vállára teszem, és a fülébe suttogok.

– Alig várom, hogy mi is összeházasodjunk.

Kate olyan erősen rándul meg, hogy könyökével véletlenül megüti a mellette ülő nőt. Miután bocsánatot kér, nagy kék szemeit felém fordítja, ma este nincs rajta szemüveg, és annyira le van döbbenve, hogy tátva maradt a szája.

Mély levegőt vesz, készen arra, hogy mondjon valamit, de az ujjam az ajka elé teszem, és elég hangosan mondom, hogy „shhhh”. Az arca lángra lobban, amikor néhányan hátra fordulnak és ránk néznek, én pedig nem tudom levakarni a vigyort az arcomról, amikor elfordulok tőle és végignézem, ahogy Sutton is gyűrűt húz Alex ujjára.

Spicces vagyok. Ittam pár italt anélkül, hogy aggódtam volna bármi miatt is, mivel Kate és én úgy döntöttünk, hogy a hotelben töltjük az éjszakát, minthogy azon kellene aggódjunk, hogy hogyan jutunk haza a buli után. Kate nem spicces, úgy tűnik, a pezsgőtől még többet beszél, mint általában.

– És Istenem… majdnem meghaltam, amikor Sutton nevelőapja végigkísérte őt a sorok között és Alexhez vezette, aki megragadta őt és megcsókolta. Ott és akkor… még az előtt, hogy a ceremónia elkezdődött volna. Ez annyira romantikus.

Közelebb húzom magamhoz, ahogy a táncparketten himbálózunk, Elvis Presley „Can’t help falling in love” dalára, ami körülölel bennünket.

– És még valaki azt mondja, hogy a romantika halott? – kérdezem, miközben ajkaimat a halántékára nyomom.

– Például te – mondja csípősen. – Azt rám zúdítani a ceremónia alatt.

– Mit zúdítottam rád? – kérdezem ködösítve, holott marha jól tudom, hogy miről beszél.

Nem látom őt, de érzem, hogy a szemeit forgatja.

– Azt az egész „Alig várom, hogy mi is összeházasodjunk” szarságot.

– Az nem volt szarság – mondom sértődötten, amit egy horkantással emelek ki.

– Mi a fene, Hell on Skates? Még csak öt hónapja ismerjük egymást – mondja.

– Nyugalom, bébi – hízelgek, fejem lehajtom, ajkaimmal a nyaka puha bőrét súrolom. – Ez nem lánykérés vagy valami hasonló.

Egy kicsit ledermed a karjaimban a dorgálásom miatt, így lágyan a hátát simogatom. – De lesz – mondom neki kuncogva. – Váratlanul fog érni és valami nagyon fantasztikus lesz. És nem fogsz nemet mondani.

– Nagyon magabiztos vagy – motyogja.

– Nem – mondom neki, majd ajkaimat az övéhez préselem. – Csak abban vagyok biztos, hogy megtaláltam a világ legcsodálatosabb nőjét és most, hogy megtaláltam őt, magamhoz fogom láncolni őt az örökkévalóságig.

Magamhoz emelem és kezeit a nyakam köré kulcsolja. Szorosan hozzám simul, ettől a mozdulattól felforr a vérem és a szívem az iránta érzett szeretettel telik meg.

– Szeretlek, Zack – motyogja őszintén. És ez az igazság, amit tudok és ismerek.

Megtaláltam, ami hiányzott az életemben. Ebben a pillanatban is itt van a karjaim között. A lényem minden részével szeretem, és egy napon a feleségem lesz. Lesznek gyerekeink, és Ben lesz a legjobb nagytesó a világon. Az életem teljes és boldog lesz, és ez mind emiatt a csodálatos nő miatt van.

Gyengéden megsimogatom Kate orcáját, homlokomat az övéhez nyomom, majd megszólalok.

– Én is szeretlek, Kate!

Vége