28.-29. Fejezet

 

Huszonnyolcadik fejezet

Kate

Fordította: Jane

– Ettél már valamit? – kérdezi Mely Bressard, miközben könnyedén megérinti a vállamat.

Nézem, ahogy Ben játszik néhány másik gyerekkel az óriási felfújható ugrálóvárban, amit Pretore edző hátsó kertjében állítottak fel.

Még csak öt nap telt el azóta, hogy a Cold Fury kikapott az Atlanta Stingtől a rájátszás első fordulójában, de úgy tűnik, hogy már hagyomány a szezon végén a rájátszás első fordulója után ünnepséget tartani.

Megrázom a fejem Mely-re, és mosolyogva mondom neki.

– Esélyem sem volt még eddig.

Mert eddig arra koncentráltam, hogy Bent figyeljem, ezért is vagyok itt a partin.

Zack azt mondta, hogy valószínűleg iszik pár pohárral, és kellene valaki, aki szemmel tartja Bent, amit én magamban úgy fordítottam le, hogy szüksége van egy sofőrre.

De ez teljesen jól is van így. Tudom, hogy Zack és én egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz az elmúlt néhány hétben, de sosem felejtem el, hogy én elsősorban Ben dadusa vagyok.

Szóval, lehet, hogy nem tudok Sutton és Alex társaságában lógni, akik épp a teraszon álldogálnak és isszák a koktéljaikat; és lehet, hogy nem leszek olyan szerencsés, hogy Zack úgy nézzen rám, ahogy Garrett nézi Oliviát, mint egy ragadozó sólyom, de nem is baj. Hálás vagyok azért a haladásért, amit Zackkel elértem, és bár tudom, hogy nem szabadna, de mégis napról napra jobban reménykedem abban, hogy teljesen be fog engedni és meg fog nyílni nekem.

– Menj, és egyél valamit, mielőtt elfogyna az egész – mondja és enyhén a ház felé tol. – Majd én vigyázok Benre, amíg te vissza nem jössz.

Visszapillantok Benre, nem tudom, hogy ott merjem-e hagyni. De Mely meglök, mielőtt megszólalna.

– Menj. Minél gyorsabban hozol kaját, annál gyorsabban visszaérsz.

– Oké – mondom neki vigyorogva. – Öt percet kérek.

Elindulok a házba, de útközben elvesztegetek néhány értékes percet, mert Sutton elvonszol, hogy megismerkedjek néhány játékossal és a feleségeikkel. Jólesik, hogy elsősorban barátjaként mutat be, és csak utána teszi hozzá, hogy:” – Ó, és ő vigyáz Benre.”

Az ételek már ki vannak készítve a konyhában. Ez már akkor feltűnt, amikor először beléptem ebbe a monstrum házba.

Nem voltam a házban az érkezésünk óta, mert annyi különböző tevékenység volt odakint, hogy kint ragadtam, és játszottam Bennel és a többi gyerekkel.

Az elmúlt néhány óra alatt, amíg itt voltunk, néhányszor láttam Zacket.

Annak ellenére, hogy azt állította, hogy fel akar önteni a garatra, csak palackozott vízzel a kezében láttam. Kíváncsi vagyok, miért van ez, de félek reménykedni, hogy valójában azért, mert alapvetően nincs szüksége rám, mint sofőrre vagy, hogy vigyázzak Benre, csupán azt akarta, hogy a közelében legyek, de túlságosan félt beismerni ezt.

Jól van, rendben. Nem kell aggódni. Majd megpróbálom áttörni a védelmi falait. Úgy látszik, nem fordítottam elég figyelmet a ház feltérképezésére, mint ahogy eredetileg gondoltam, és tévedésből azon kaptam magam, hogy a nappali rossz oldalán vagyok, miközben próbálok eljutni a konyhába. Ahogy visszafordulok, egy nagy dolgozószobát pillantok meg, és látom, hogy Zack és Ryker beszélgetnek. Mindketten Pretore edző falán lévő plaketteket és díjakat nézegetik.

– Kiváló edző – mondja Ryker. – Ez az egyik oka annak, amiért én is ide akartam jönni.

– Igen – Zack egyetértően bólint. – Teljesen megváltoztatta a játékomat, jobb játékossá tett.

– Jó ember – teszi hozzá Ryker.

– Tényleg támogatott a baleset után – gondolkodik Zack. – Nagyon sokkal tartozom neki.

Amikor először találkoztam az edzővel, egy kicsit meg voltam szeppenve, de a felesége nagyon kedves és barátságos volt. Örülök, hogy ennyire jó ember, Zacknek szüksége volt erre a fajta támogatásra.

Elmosolyodom magamban, és a konyha felé fordulok.

– Szóval, hogy mennek a dolgok Kate-tel? – kérdezi Ryker, és ettől megállok, a fülem hegyezem, mint egy radart. Megdöbbent, hogy Ryker bármit is tud rólam és Zackről. Vagy talán csak dajkaként kérdezősködik rólam? De ha ez lenne a helyzet, miért kérdezi? Zack elégedetlen volt azzal, ahogyan gondoskodtam Benről?

Tudom, hogy nem kellene, de nekidőlök a falnak, és az ajtó előtt hallgatózom.

– Haver – dorgálja Zack. – Tudod, hogy nem fogok erről beszélni.

Most már biztos, hogy nem a munka kapcsolatunkról érdeklődik.

– Ugyan már – kötekedik Ryker. – Csöpögtess némi morzsát, rohadtul kíváncsi vagyok.

– Olyan vagy, mint egy gimis lány, aki pletykáért könyörög – mondja Zack nevetve. – Húzd ki a tampont, ember.

Ryker is nevet, én pedig forgatom a szemem, még hogy a pasik nem pletykálnak.

– Nézd... én is úgy láttam, ahogy Delaney. Belehabarodtál a csajba.

Delaney tudja? Mi a fene?

– Milyen következtetést vonhattál le abból a rövid interakcióból, aminek szemtanúja voltál? – kérdezi Zack gúnyosan, és nem hangzik túlságosan boldognak. – Semmiség... hidd el, nekem.

– Mekkora egy kibaszott hazug vagy – szidja Ryker, majd gúnyolódni kezd vele. – Zack, fiam... azt hiszem, lehet, hogy szerelmes vagy.

Nem látom őket, csak hallom a beszélgetést, de a szívem megáll, amikor Ryker ezt így kijelenti. Biztosan látott valamit Zack arcán vagy a reakciójában, ami arra serkentette, hogy ez legyen a meggyőződése. Valamit, amit nem volt hajlandó megmutatni nekem.

– Ryker – mondja Zack halkan, és küszködnöm kell, hogy halljam, amit mond. – Tévedsz.

A szívem újra dobogni kezd, de ugyanakkor össze is szorul az aggodalomtól.

– Mit látsz? Köztem és Kate között? – Zack költői kérdést tesz fel, és a hangja alapján a torkom kezd összeszorulni. – Ő nem más, mint egy dugás, egy numera. Ilyen egyszerű.

Nem hallom, mit válaszol Ryker. Nem hallom, hogy mi mást mondott még Zack. Nem hallok semmit, ahogy távolodom a faltól, és botladozva megyek vissza a házba. Valójában úgy tűnik, hogy a hallásom áldott módon megszűnt, ahogy kifelé tartok a teraszra, végig le a lépcsőn.

Látom, hogy Sutton szája mozog, ahogy valamit mond nekem, de nem hallom, hogy mit. Nem hallom a többi bulizót sem, a zenét vagy a gyerekek nevetését. Nem hallom a saját lépteimet, ahogy lefelé dübörgök a lépcsőn. Mely felé indulok, aki még mindig Benre és a többi gyerekre figyel. Végül egy hang szűrődik át a mély csenden... egy reccsenő hang, amit egy éles fájdalom követ, ami a mellkasomban árad szét. A szívem törött darabokra, mert elért a fájdalmas igazság, hogy Zack soha nem fog úgy érezni irántam, mint én iránta. Valójában, egyáltalán nem tarthat túl sokra, ha úgy gondolja, hogy én csak egy dugás, egy numera vagyok.

Az összes többi hang és zaj most hirtelen eláraszt. Zene, nevetés, boldogságtól sikoltozó gyerekek. Mindez a fülemben cseng.

Felkapom a táskámat a székről, ahol hagytam, és Mely felé fordulok, aki mosolyogva néz rám. De bármit is lát az arcomon, elárulhat, mert a mosolya lefagy.

– Mennem kell – motyogom neki, majd az első hazugságot, ami csak eszembe jut, elpufogtatom. – Családi vészhelyzet. Gondoskodj róla, hogy Zack odafigyeljen Benre.

Elfordulok, átvetem a táskámat a vállamon, és elindulok a ház mellett, mert nem merek visszamenni a házba és esetleg összefutni Zackkel. Mely utánam kiált, de nem veszek róla tudomást.

Felgyorsítom a lépteimet, sőt futásba kezdek, amint befordulok a sarkon, átvágok a kerten, abba az irányba, amely tudom, hogy kivezet a kertvárosból.

A bejárati ajtó kinyílik, odapillantok, és látom, hogy Sutton lefelé rohan a lépcsőn. Megtorpanok, de aztán trappolok tovább.

Semmi értelme... Sutton rohadtul gyors, és elkap, mielőtt még kiérnék az udvarról. Megragadja a könyökömet, úgy beszél hozzám.

– Mi a baj? Hová mész?

Megfordulok, ő pedig hátrahőköl, azt hiszem, megdöbbenti az arcomon tükröződő nyomorúságos érzés.

– Nem tudom ezt tovább csinálni.

– Mit? – kérdezi tőlem aggódva.

– Részese lenni ennek az egésznek – mondom az első dolgot, ami eszembe jut, majd elhúzódom tőle.

Újra megragad.

– Hová mész? Csak úgy kisétálsz innen?

– Visszamegyek Zack házába – mondom neki, és egy újabb fájdalom hullám hasít belém, amikor rájövök, hogy ez nem az én házam. Csak egy átmeneti menedék. – Majd busszal megyek.

– A fenét fogsz – mondja, miközben elkezdett vonszolni az ellenkező irányba végig az utcán. – Elviszlek.

– Nem kell – bököm ki.

– Fogd be – mondja szeretetteljesen, miközben egy sötétszürke BMW-hez terel. – Szállj be.

Megteszem, amit mond, mert így sokkal hamarabb haza érek, mint a busz. Amikor mindketten becsatoltuk magunkat, beindítja a kocsit és lassan elindulunk.

– Nem kell szólnod Alexnek, hogy lelépsz? – kérdezem.

– Amikor láttam, hogy elfutsz Melytől, tudtam, hogy valami nem stimmel.

Mondtam neki, hogy beszélni fogok veled, és eltarthat egy darabig. Majd felhívom, miután kiteszlek – mondja, majd habozás nélkül megkérdezi.

– Elmondod, hogy mi folyik itt?

– Nem – mondom halkan, miközben lenézek az ölemben összekulcsolt kezeimre.

– Zack összetörte a szíved? – kérdezi halkan, és az első könnycsepp legördül az arcomon. Szipogok, pislogok egyet, és kinézek az ablakon, állam a kezemre támasztom.

– Igen – mondom neki őszintén. – Tudtam, hogy ez fog történni, fel kellett volna készülnöm rá.

– Soha nem állhatsz készen a szívfájdalomra – mondja együttérzően, és megfogja és megszorítja a kezem. – Ha akarsz róla beszélni, meghallgatom. Együtt érzek veled. Talán még segítek is neked kiherélni őt.

Nem tehetek róla. A nyomorúságom közepette Sutton megnevettet.

– Az nagyon jó lenne – elmélázom a gondolaton, de aztán mélyet sóhajtok. – Valamilyen szinten nem az ő hibája.

– Hogyhogy nem az ő hibája? Összetörte a szívedet – morogja, teljes mértékben kész az én oldalamra állni anélkül, hogy ismerné a történetet.

Ironikusan felnevetek.

– Mert azt mondta, hogy ez lesz belőle – mondom neki keserűen. – Már előre bocsánatot is kért. Megvolt a lehetőségem, hogy elfussak, eltávolodjak, de úgy mentem bele, hogy tudtam, ez meg fog történni.

– Ó – mondja Sutton halkan, majd hozzáteszi. – Fogadok, hogy attól még kurvára fáj.

– Fogalmad sincs róla mennyire – válaszolom.

Hallom, ahogy a bejárati ajtó kinyílik, és erővel a falnak csapódik, aztán a lépcsőn felfelé haladó léptek dübörgését. Erőt veszek magamon, nem állok meg, folytatom, amit csinálok. Zack sokkal gyorsabban ideért, mint gondoltam, és gondolom, miután Sutton kitett engem felhívta Alexet, ő pedig elment és elmondta Zacknek, hogy mi folyik itt.

Hallom, ahogy Zack belép a szobámba... Érzem a jelenlétét, de nem fordulok meg, ehelyett megkérdezem.

– Hol van Ben?

– Alexnél és Suttonnál marad éjszakára – válaszolja, és a feszültség egy része feloldódik. Nem akartam, hogy ez az egész akkor történjen meg, amikor Ben is jelen van.

Benyúlok a fiókomba, és előveszek egy újabb kupac ruhát, megfordulok, hogy betegyem őket a bőröndömbe.

– Mit csinálsz? – kérdezi Zack halkan.

– Csomagolok – mondom neki, minden erőmet és büszkeségemet latba vetve, hogy ne remegjen a hangom. – Hazamegyek. Az apukám itt lesz holnap reggel tíz körül, hogy felvegyen.

Halotti csend fogadja a szavaimat, aztán megfogja a könyököm és maga fele fordít. Felém tornyosul, arca komor. – Csak lelépsz... csak úgy? Minden értesítés nélkül?

– Nincs rám szükséged – mondom nyugodtan, miközben kirántom a karomat a szorításából, visszafordulok a komód felé. – Vége a szezonnak, egyedül is boldogulsz Bennel.

– Összetöröd a szívét, ha elmész – mondja Zack, és most először rezdül meg a kemény elhatározásom. Könnyek szöknek a szemembe, és elkezdenek potyogni.

A felsőm ujjába törlöm őket.

– Túlteszi magát rajta – mondom remegő hangon. – Fájni fog neki, és először nem fogja megérteni, de hamarosan elfelejt engem. A gyerekek rugalmasak.

Én azonban soha, de soha nem fogom elfelejteni őt.

– Miért csinálod ezt? – kérdezi Zack elkeseredetten. – Miért mentél el a partiról anélkül, hogy szóltál volna nekem?

Veszek egy mély lélegzetet, és szembefordulok vele.

– Hallottam, ahogy te és Ryker beszélgettetek.

Az arca elsápad, az állkapcsa keményen összeszorul, és a szemei dühösen villannak.

– Hallgatóztál, Kate? Rossz kislány.

Játszik velem. Tudom. Azt akarja elérni, hogy rosszul érezzem magam, próbál terelni, hogy enyhítse a bűntudatát. De ez nem fog megtörténni.

Elfordulok, és elkezdek még több ruhát elővenni a komódból. Nem is vesződöm azzal, hogy válaszoljak a heccelésére. Végül odasétál hozzám, megfogja a vállamat, és szembefordít magával. A tekintete most már bocsánatkérő.

– Nem úgy értettem. Csak azért mondtam, hogy szálljon le rólam, mert nem akartam vele rólunk beszélni.

– Ezt megértem – mondom halkan, és elhúzódom tőle. – Teljesen érthető.

– Akkor mi a faszért pakolod össze a ruháidat? Miért mész el? – csattan fel frusztráltan.

Beteszem a ruhákat a bőröndbe, megpaskolom őket, és lecsukom a tetejét. Elhúzom a cipzárt, mielőtt szembefordulnék vele.

– Megállapodtunk, Zack. Már az elején. Emlékszel rá? Azt mondtam, hogy ha egyszer eljön az idő, hogy már nem tudom ezt az egészet helyén kezelni, akkor szólni fogok. Most ezt teszem. Nem tudom kezelni ezt. Többet akarok, és te nem tudod ezt megadni nekem, úgyhogy méltóságteljesen ki kell szállnom ebből a helyzetből.

Zack elfordul tőlem, járkálni kezd, frusztráltan a hajába túr. Visszafordul hozzám, és beszélni kezd.

– Túl sokat vársz tőlem, túl gyorsan.

Hirtelen a saját frusztrációm felülkerekedik, haragra lobban, majd kitör belőlem.

– Nos, mit gondoltál, mi fog történni, Zack? Persze, világosan lefektettél néhány szabályt, de te voltál az, aki megszegte őket.

Összerezzen, és azonnal tagadást látok a tekintetében. Odamegyek hozzá és megbökdösöm a mellkasát.

– Mit gondoltál, mit fogok csinálni, Zack, amikor te folyamatosan átléped azokat a határokat, amelyeket te magad teremtettél? Azt mondtad csak szexről van szó, de aztán felém nyújtottad a kezed, és hívtál, hogy lépjem át veled a határokat. Te voltál az, aki elvittél egy romantikus vacsorára. Te voltál az, aki hozzám bújt a kanapén. Te voltál az, aki megosztottad a fájdalmadat és a titkaidat velem, amikor senki mással nem tudtad megosztani. Te voltál az, aki miatt ez az egész többről szólt, mint a szex. Szóval tényleg, Zack... mi a fenét gondoltál, hogy mi fog történni?

Az ajkai szétnyílnak, de csak zavartan bámul rám. De nekem van még mondanivalóm.

– Elmondom, mi történt, Zack. Az én elvárásaim valóban megnőttek. Minden egyes érintéseddel, minden egyes alkalommal, amikor az ágyadba hívtál, minden alkalommal, amikor megosztottad velem a bűntudatodat és bíztál bennem, hogy enyhítem, a remény kibaszottul kivirágzott bennem és az elvárásaim megnőttek. Nem tehetek róla. Az emberi természet, meg minden egyéb. Szóval, hajrá, kend rám ezt is, legyen az én hibám. Örömmel elfogadom a felelősséget. Sőt, ragaszkodom hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ez segíteni fog túllépni minden bűntudaton, ami ebből fakadhat. Isten tudja, hogy volt már elég az életedben.

Elfordulok, besétálok a fürdőszobába, és elkezdem összeszedni a piperecuccaimat a fürdőből. Amikor visszasétálok a hálószobába, Zack ugyanott áll, tekintete a szőnyegre szegeződik, a vállai előre görnyednek.

– Tényleg megpróbáltam – mondja legyőzötten.

Hirtelen elolvad bennem a düh, és csak a nyomasztó szomorúság marad bennem. Annyira átkozottul szomorú, mert hallom a bűntudatot a hangjában. Olyan átkozottul szomorú, mert az egyetlen ember, akit mindenekfelett akarok épp most dobta be a törülközőt. A szikrányi remény, ami pislákolt bennem azt illetően, hogy harcolni fog az ellen, hogy elmegyek, most vált hamuvá.

– Tudom – mondom neki, miközben ledobom a piperecuccokat az ágyamra. Rám emeli lelki tekintetét, és fájdalma szinte tapintható.

– Annyira sajnálom Kate, hogy fájdalmat okoztam.

Egy apró mosollyal és egy megértő bólintással jutalmazom.

– Tudom. Már hetekkel ezelőtt bocsánatot kértél érte, és én elfogadtam a bocsánatkérésed, emlékszel?

Bólint, és elfordul.

– Elmegyek Benért. Így reggel itt lesz, és tölthetsz vele egy kis időt, mielőtt elmész.

– Oké – suttogom, de ő nem néz vissza rám. Hallom, ahogy fáradtan leballag a lépcsőn, majd az ajtó becsukódik mögötte.

Aztán lezuhanok a szőnyegre, fejemet az ágynak támasztom, és sírni kezdek a helyzet igazságtalan mivolta miatt.

 

Huszonkilencedik fejezet

Zack

KÉT HÉTTEL KÉSŐBB…

Fordította: Isabelle

Egy sztriptízbárban vagy?

Ránézek Ryker üzenetére, aztán vissza a topless táncosnőre, aki előttem riszál a színpadon. Jól ismer engem. Felveszem a telefonomat, és visszaüzenek neki: Igen.

Azonnal válaszol: Látsz valami jót?

Gyorsan visszaírom: Nem.

Találkozzunk a Tribeca-ban egy pár sörre.

Felállok az asztaltól, lehúzom az utolsó korty sörömet is, és egy tízdollárost dobok az üres poharam mellé. Ahogy végigsétálok és magam mögött hagyom a dübörgő zenét, visszaüzenek neki: Úton vagyok.

Az út Tribeca felé nem tart sokáig. Találkoztam már Rykerrel itt néhányszor, hogy együnk vagy igyunk valamit az elmúlt két hétben. Bár Alex és Garrett mindig is a haverjaim lesznek, de Rykerrel elég szorossá vált a barátságunk.

Olyannyira, hogy elárultam neki, mi történt köztem és Kate között. Nem mondtam el neki az intim részleteket arról, ami köztünk történt, de teljesen őszinte voltam vele arról, hogy kitaláltam egy sor hülye szabályt, amit én magam szegtem meg, ami miatt ő reménykedett valamiben, ami soha nem lehetett.

Amikor Ryker megkérdezte, hogy miért nem lehetett, akkor folytattam a hiányosságaimról és a kételyeimről a Ginával való kapcsolatommal kapcsolatban. Igen, nagyon jó barátom, és együtt érzett velem. Olyannyira jó barát, hogy aztán azt mondta nekem, hogy én egy fafej vagyok. Megdorgált, amiért megbántottam Kate-et, és amiért hagytam, hogy elmeneküljön. Azt mondta, hogy el kell engednem ezt a szart a múltban és a jelenre kell koncentrálnom. Ráadásul Sutton is csúnya szememmel nézett rám. Nem tudom, mennyit tud, de tudja, hogy bántottam Kate-et. A golyóimat akarja reggelire. Ebben biztos vagyok.

De nincs szükségem arra, hogy Sutton és Ryker miatt is rosszul érezzem magam. Semmit sem tudnak tenni vagy mondani, amitől rosszabbul érezhetném magam a történtek miatt, a fájdalom miatt, amit Kate-nek okoztam. Az egész lényem fáj a tudattól, amit tettem.

Morbid módon lenyűgözőnek találom, hogy a kör bezárult. A percben, ahogy Kate végleg kisétált az ajtón, ugyanezt a szívszaggató nyomorúságot éreztem, mint amikor megtudtam, hogy Gina meghalt a balesetben.

Ez azt jelenti, hogy pontosan ugyanazt éreztem mindkét nő iránt?

Nem hiszem. Minél többet gondolkoztam, annál többet láttam, rájöttem, hogy nagyon kevés hasonlóság volt aközött, ami én köztem és Gina között történt, és amim volt Kate-el. És mégis mindkettőjük hiánya mélyen érintett.

Igen. A kör bezárult. Egy lepukkant sztriptízbárban ülve, keresve valamit, de nem tudom, mi az. Tudom, hogy nem fogom itt megtalálni. És mégis folyton visszajövök, remélve, hogy ott van, hogy lesz valami nyom, hogy mit tehetek, hogy kihúzzam magam ebből a nyomorúságból.

A Tribeca parkolója tele van, de nem lepődöm meg. Kedvelt hely, mert fantasztikus hamburgereik vannak és széles sörválaszték. Áttöröm magam a tömegen, és megtalálom Rykert, aki az U alakú bár egyik sarkában ül.

– Mi a helyzet, haver – kérdezi Ryker, miközben összecsapjuk az öklünket.

– Nem sok minden – mondom neki. Intek a csaposnak, aki odajön hozzám, és rendelek egy csapolt Guinnesst.

– Szóval a cicik és a seggek nem voltak jók ma este – kérdezi Ryker vigyorogva.

– Ugyanaz a régi szar, másik nap. – válaszolom túlzó szomorúsággal. – Te mit csináltál?

– Beszéltem ma Hensley-vel – mondja, miután kortyolt egyet a söréből.

– Véglegessé tette a döntését, és azt akarja, hogy teljes felügyelettel neveljem a lányokat, és hajlandó átadni a teljes felügyeleti jogot. Ő fogja elhozni őket és az összes cuccukat a hétvégén.

Ragyogó vigyorral nézek rá. – Ez fantasztikus, haver.

Hensley láthatóan ingadozott, hogy mit akar és ez az őrületbe kergette Rykert. Végül azt mondta neki, hogy döntsön, és véglegesítse, különben ő fogja véglegesíteni a döntését azzal, hogy a bíróhoz fordul.

Ryker nagyot mosolygott vissza rám, mert egy dolgot megtanultam arról az elmúlt hetekben, hogy mennyire szereti a gyerekeit. – Igen. Nagyon izgatott vagyok, hogy végleg hozzám költöznek. Már elkészült a szobájuk, és megnéztem az iskolát, ahova beiratkoznak.

– Ben és a lányok rendszeres játszótársak lesznek. – mondtam neki.

– Jól hangzik – ért egyet velem, majd egy drámai szünetet tart. – Figyelj, én is akartam kérdezni Kate-ről.

És mint mindig, amikor meghallom a nevét, fájdalom hasít a mellkasomba, amit mély vágyakozás követ, majd egy gödörnyi üresség. – Miről?

– Beszéltél vele mostanában?

Megrázom a fejem. – Azt hiszem, nem igazán tudom, mit mondhatnék neki.

– Hát, nem fogjuk újra átbeszélni az összes okot, amiért úgy gondolom, hogy te egy idióta vagy, ha róla van szó, de kíváncsi voltam, hogy mit gondolsz róla, arról, hogy felajánljak neki egy állást?

Csak egy pillanatig habozom, mielőtt azt mondanám: – Szerintem ez fantasztikus lenne.

És ezt tényleg komolyan gondolom.

A bűntudat mellett, amit Kate megbántása miatt érzek, szörnyűséget is érzek amiatt a tény miatt, hogy kizárólag az általam adott állástól függött, hogy ősszel visszamenjen az iskolába. Ez már súlyosan nyomaszt, mióta elment.

– Nem gondolod, hogy ez furcsa lenne? – kérdezi óvatosan. – Elkerülhetetlen, hogy valamikor találkozol vele néhány klubrendezvény között, vagy akár a gyerekek összejövetelein, amikor együtt játszanak.

– Igen, furcsa lenne – motyogom. Kurvára fájna, az biztos. – De nagyfiú vagyok. Megbirkózom vele.

– Akkor miért nem hívod fel, és kérdezed meg a nevemben – mondja Ryker egy huncut mosollyal.

Én csak egy figyelmeztető pillantást vetek rá.

– Szép próbálkozás, haver. De ha Kate-tel akarsz beszélni, magadnak kell felhívnod. Bízz bennem, én vagyok az utolsó ember, akiről hallani akar.

– Azt hiszem, ebben tévedsz. – mondja Ryker, miközben felveszi a sörét. Meglengeti felém, és azt mondja: – Csak azért, mert megbántottad őt, nem jelenti azt, hogy az érzései megváltoztak irántad.

– Talán nem – mondom neki grimaszolva. – De ez nem jelenti azt, hogy az én érzéseim sem változtak meg.

Ryker összeszűkíti a tekintetét, és szkeptikusan néz rám. Tudom, hogy próbálja mérlegelni a szavaim igazságtartalmát, miszerint nem vagyok közelebb ma ahhoz, hogy megnyissam a szívem egy nő előtt, mint öt perccel ezelőtt. De, amit Ryker nem tud, az az, hogy az érzéseim határozottan megváltoztak. A teljes zavarodottságból, amit Kate iránt éreztem, átmentem egy kis tisztánlátásba, ahogy átgondoltam a dolgokat. Rájöttem, hogy az érzéseim Kate iránt azért voltak olyan zavarosak, mert fogalmam sem volt, hogy mit éreztem Gina iránt. Azt hiszem, annyira elmerültem abban, hogy megpróbáljam megoldani a múltbeli problémáimat, hogy nem vettem észre, hogy talán a válasz, szó szerint az orrom előtt volt. Vagy inkább a legtöbb este alattam.

Persze, ez most már vitatható. A dolgok olyan kibaszott mélyen a szarban vannak, hogy nem hiszem, hogy valaha is meg lehet őket menteni és fel lehet őket csiholni.

Ryker előveszi a telefonját, és azt mondja: – Add meg Kate számát. Felhívom most rögtön.

Meglepetten pislogok rá, és gyors pillantást vetek rá a bárpulton. – Csak úgy felhívod őt most rögtön, egy bárból?

– Igen, miért ne? Nincs jobb alkalom, mint a jelen.

Megvonom a vállamat, és előhúzom a telefonomat. Soha nem jegyeztem meg Kate számát, mert mindig a kedvencek listáján volt.

Még nem vettem ki onnan, mert egyszerűen nem bírtam megtenni. Előkeresem az elérhetőségét, és felolvasom neki a számát.

Egyenesen beírja a telefonjába, majd felhívja őt.

Nézem, ahogy a füléhez tartja a telefont, és várja, hogy Kate felvegye. Ez a legközelebbi alkalmam hozzá, amióta kisétált az ajtón.

És bassza meg, az egy nyomorúságos nap volt számomra, de még inkább Ben számára.

Kate korán kelt azon a reggelen, de én már korábban fent voltam, és a konyhában vártam rá. Meglepetten felriadt, amikor meglátott engem, és aztán nem vett rólam tudomást, miközben kávét főzött. Megpróbáltam még egyszer beszélni vele.

– Kate, van valami, amit mondhatnék, ami rávehetne, hogy maradj?

Rám nézett azokkal a tiszta kék szemeivel, és rám mosolygott szomorúan. – Mondhatnád, hogy szeretsz.

Annyira megdöbbentett a kérése, hogy hátradőltem a székemben.

A reakcióm érezhető volt, és ő csak leengedte a tekintetét, miközben lemondóan rázta a fejét.

Nem volt mit mondanom. Az ajkaim nem mozdultak, a torkom nem működött együtt. Nem tudtam elmondani neki, hogy szeretem, mert ez a fogalom túl idegen volt számomra, hogy belegondoljak. Határozottan törődtem Kate-tel, olyan módon, ahogyan Gina halála után nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de eléggé biztos voltam abban, hogy a szerelem soha többé nem lesz része az egyenletnek számomra. Egy totális balfasz voltam, ha a szerelemről volt szó. A délelőtt hátralévő részében Kate Bennel foglalkozott, de csak azután, hogy leültem mindkettőjükkel a konyhaasztalhoz, miközben Kate elmagyarázta Bennek, hogy el kell mennie és hazamegy. A szívem megszakadt, amikor a szeme megtelt könnyel, és csak annyit kérdezett: – Miért?

Mert egy seggfej vagyok.

Mert túlságosan félek ahhoz, hogy kitartsak mellette.

 Mert soha nem tudnám megadni neki azt, amire igazán szüksége van, és ez egy olyan kudarc, amit nem tudok kezelni.

Ehelyett Kate a karjába húzta, és szorosan átölelte. Megcsókolta a fejét, és gyengéden azt mondta neki: – Itt az ideje, hogy továbblépjek. Ennek semmi köze hozzád, kisember.

Aztán soha nem felejtem el, amíg élek, amit kérdezett Kate-től ezt követően. Komoly tekintettel ránézett, és megkérdezte: – Elmész, mint az anyukám?

Kate hősiesen visszafojtott egy zokogást, és remegő hangon azt mondta neki.

– Természetesen, nem, butuska. Csak egy telefonhívásnyira leszek tőled és biztos vagyok benne, hogy apukád megengedi, hogy meglátogassalak, amikor csak vissza tudok jönni.

Ben felém fordította könnyáztatta arcát, és megkérdezte: – Kate eljöhet meglátogatni?

Összeszorult a torkom, és egy kicsit köhögnöm kellett, hogy kitisztuljon, de azt mondtam neki: – Persze, haver. Bármikor, amikor csak akar.

Az ajtóm mindig nyitva áll Kate előtt.

Ezután magára hagytam őket, és az irodámban lógtam a hátralévő időben, amíg meg nem hallottam, hogy egy autó áll be a felhajtóra. Behúztam a függönyt, és épp időben kukucskáltam ki az ablakon, hogy meglássam amint Kate apja kiszáll egy öreg, ütött-kopott kisteherautóból, és Kate belerepül a karjaiba. Erősen megölelte, kétszer megforgatta, és megcsókolta a fejét. Amikor a férfi megpróbált visszahúzódni, a lány belekapaszkodott és nem engedte el.

A függönyt leeresztve elfordultam a keserédes viszontlátástól, mert ez csak még inkább felerősítette azt, ami elkerülhetetlen.

Kimentem az irodámból, és kötelességtudóan találkoztam Robert Francissel, Kate névrokonával. Kezet fogott velem, és udvariasan biccentett.

A lelkesedésének hiánya – a Karolina Cold Fury hokisával való találkozás miatt –, főleg, hogy tudom, hogy nagy rajongó, már akkor tudatta velem, hogy Kate mondott neki valamit arról, ami köztünk történt. Az a tény, hogy nem ütött meg, elárulta, hogy csak annyit mondott neki, hogy megzavarja a rólam alkotott véleményét. Teljes tehetetlenséggel álltam a verandámon, és néztem, ahogy az apja kiviszi a bőröndjét és a két dobozt, ami nála volt a teherautóhoz, miközben Kate leguggolt Ben elé, és halkan beszélgetett vele. Robert beindította a teherautót, és megvárta, amíg Kate elbúcsúzott. A lány megragadta Bent, és szoros ölelésbe húzta. Amikor elengedte, titokban letörölte a könnyeit a szeméből, odalépett hozzám, és lábujjhegyről az arcomra csókolt. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy ne ragadjam meg, és ne rángassam vissza a házba velem, hogy odakötözzem az ágyamhoz, és azt mondjam neki, hogy marad.

Hátralépett, mosolygott rám, és azt mondta: – Vigyázz magadra, Hell on Skatesl!

Anélkül, hogy megvárta volna a válaszomat, elfordult és elkocogott az apja kocsijához. Soha többé nem nézett vissza rám, de miután az apja kihajtott a kocsifelhajtóról, láttam, hogy Benre nézett, és intett neki egy utolsót. A mellkasomba csapó fájdalom annyira megdöbbentett, hogy térdre estem. Azzal az ürüggyel tettem, hogy meg kell ölelnem Bent de valójában én voltam az, akinek szüksége volt rá. Aztán magamhoz húztam a karjaimba, felkaptam, és visszavittem a házba.

Kate eltűnt, és az életem hivatalosan is szarabb volt, mint valaha, és az egész csak azon múlott, hogy túlságosan féltem ahhoz, hogy bármit is tegyek ellene.

– Kate, hé, itt Ryker – mondta a telefonba, kirángatva engem a morbid emlékeimből. Figyelmesen nézem őt, próbálom leolvasni az érzelmek minden árnyalatát az arcáról, mivel nem hallottam a beszélgetés elejét.

– Szóval, hogy vagy – kérdezi tőle, majd egy hosszú szünetet tart, amíg hallgatja. Megértően bólint, majd elkezd nevetni. – Na, ez nem lep meg.

Mi nem lepi meg? Hogy jár valakivel? Talált valakit? Másik munkát? Csak nem azt mondta neki, hogy szenvedélyesen gyűlöl engem?

– Figyelj, az ex-feleségem azt akarja, hogy vegyem át a teljes felügyeleti jogot a két gyermekemre és szükségem lesz egy dadusra. Azon gondolkodtam, hogy érdekelne-e a munka.

Ryker szünetet tart, és hallgatja Kate-et. Sokáig hallgatja.

Felemelem a sörömet, és kortyolok egyet, próbálom elnyomni a mosolyomat, mert nagyon jól tudom, hogy mi történik most. Ő a vonal másik végén csak fecseg. Ez az, amihez a legjobban ért, és kurvára hiányzik.

– Oké, miért nem gondolkozol rajta, és pár perc múlva szólsz. – mondja Ryker, miután kifogyott a szuflából. Teljesen meglep, hogy nem fogadta el azonnal. Tudom, hogy szüksége van munkára, és Ryker átkozottul jó pénzt fizetne neki. Aggodalom jár át, ahogy azon tűnődöm, vajon feladta-e az elképzelését, hogy visszatérjen az iskolába.

– Jól van – mondja Ryker a telefonba, és a tekintete rám szegeződik.

– Pont itt áll, akarsz beszélni vele?

Adrenalin lüktet bennem, ahogy egyszerre csak rájövök, hogy Kate megkérdezte, hogy vagyok, és hogy potenciálisan néhány másodpercen belül beszélhetek vele. A kezeim azonnal izzadni kezdenek, és a szívverésem túlpörgött. Egyáltalán mit mondhatnék neki?

Hiányzol.

Kérlek, gyere vissza.

Bármit megteszek, hogy visszajöjj.

Sajnos Ryker szomorúan rám mosolyog egy apró fejrázással, és azt mondja a telefonba: – Persze, drágám, megértem. Csak hívj fel, amint meghoztad a döntésed.

Basszus.

Nem akar velem beszélni.

Ryker leteszi a telefont, és részvétteljes pillantást vet rám.

– Sajnálom, ember.

Bátor arcot vágva vállat vonok, és nagyot kortyolok a sörből.

– Semmi gond. Nem vagyok meglepve.

De teljesen megbántott és megdöbbentett, hogy valószínűleg megöltem minden törődést és szeretetet, amit valaha érzett irántam.

– Azt mondta, hogy átgondolja a dolgot – mondja Ryker, miközben lerakja a telefonját a pultra.

– Mit kell átgondolni – gondolkodom hangosan. – Ez egy nagyszerű lehetőség számára.

– Nem is tudom. Nagyon bizonytalannak tűnt.

Jézusom. Remélem, hogy nem basztam szét Kate fejét annyira, hogy emiatt feladja a céljait. Istenemre remélem, hogy az erős, határozott és céltudatos nő, akit megismertem még mindig a legjobb formáját hozza, ha a jövőbeli karrierjéről van szó. Ha elszúrtam ezt neki, sosem bocsátom meg magamnak. Kiiszom a maradék sörömet, és Ryker jelez a csaposnak egy másikért.

– Nem maradok, ember – mondom neki, miközben előhúzok egy kis pénzt és a pultra dobom.

– Gyerünk, haver – könyörög Ryker.

– Az utolsó dolog, amire szükséged van hazamenni és duzzogni.

– Bocs, haver – mondom neki egy együttérző pillantással. – Csak nincs kedvem semmi máshoz.

Megpaskolja a hátamat, én pedig megfordulok, hogy kifelé induljak a bárból. Tényleg meg kéne ragadnom az alkalmat, hogy ma este kimaradjak, és leigyam magam. Michelle meghívta Bent, hogy maradjon nála és Beau-nál éjszakára, nekem pedig nincsenek más kötelezettségeim.

Sajnos ma este is azt fogom csinálni, amit a legtöbb este szoktam.

Magamat fogom okolni azért, amit Kate-tel tettem. És aztán hogy miért nem tudtam megadni Ginának, amit akart. Utána pedig megpróbálom meghatározni, hogy miért érzek valamit Kate iránt, amit soha nem éreztem Gina iránt. És végül, abszolút elutasítom, hogy elhiggyem, hogy képes lennék megadni Kate-nek, amit megérdemel, mert még ha ő más is – amit én érzek, az más –, nincs jogom ahhoz, hogy további fájdalomnak és csalódásnak tegyem ki őt. Egyszer már megtettem, és nem fogom megtenni újra, nem számít, mennyire fáj, hogy nem lehetek vele.